Kelemen Anna gondolt egy nagyot és megmutatta fedetlen kipufogóját

Már pont a délutáni kávét szürcsöltük volna, amikor ráakadtunk Annácska legújabb fotójára, amit Instagram oldalán osztotta meg. Ki is nyílt a szemünk rögtön, mert ez még tőle is bátor, úgy látszik nem fél a tiltástól. Reméljük megússza a dolgot, mert a hideg téli esték elviseléséhez még várunk tőle pár lélekmelegítő képet.

„A kedvenc testrészem…. Néha nem tudom eldönteni, melyiket simogassam többet! Segítenétek?” – tette fel a kérdést Anna, amelyre nem kevés választ kapott.

Mi másról is emelhetne szót Kelemen Anna mint a párzásról

Kelemen Anna mostanában elég sokszor fejti ki a véleményét különböző témákban. Azt tudjuk, hogy nagy állatvédő és szívén viseli az állatok sorsát. Ezúttal a vadállatok párzási időszaka kapcsán kíván fontos dolgokat közölni.

“Éljen Bambi ! Ezt a címet adtam egy új rövid,tömör figyelemfelhívó videómnak a kelemenannaofficial YouTube csatornán,amit hamarosan láthattok! Bambiéknál párzási időszak van, vagyis az üzekedő vadakra most még inkább oda kell figyelnünk az erdős útszakaszok mentén! Miután ma is leszorított két autó, arra gondolok, van hova fejlődnünk e téren is,lassan ott tartok, hogy az ember testi épsége kevésbé hat meg, mint az általa elkövetett környezeti károké! Mi vettük el Tőlük az élő helyeiket és nem fordítva, úgyhogy az a minimum hogy egész évben körültekintően közlekedünk és vigyázunk Rájuk!” – írja bejegyzésében Annácska.

Kelemen Anna arra vágyik, hogy valaki ezt megadja neki

Kelemen Anna a mostani riportban elismerte, hogy egy csomó mindent valamiféle külső kényszerből csinált és csinál, néhány olyan dolgot pedig már megbánt, amit magával tett. A stáb megdöbbenve tapasztalta, hogy Anna reggel, smink nélkül majdnem olyan, mint sminkben. Elmesélte, hogy visszahúzódó gyerek volt, s középiskolás korában változott meg. Onnantól hajszolta a figyelmet, minden napra kellett valami, ami elszórakoztatja, s ehhez a barátait is felhasználta.

Kelemen Anna hálóingben fejtette ki magvas gondolatait

Anna nem vitte túlzásba a körítést legújabb youtube videójában. Egy kis neglizsében jelentkezett be, fürdés után. Beszélt a Friday for Future mozgalomról, amely egy Svédországból indult klímakrízis mozgalom, a dunkirki ingyenes buszjáratokról is. Bevallotta, hogy ő maga szinte egyáltalán nem használja a tömegközlekedést, de megígérte nyilvánosan, ha lenne egy ingyenes, környezetbarát buszjárat, akkor ő lenne az első, aki dobná a kocsit. Amúgy szerinte a magyarok gondolkodása elég provinciális és belterjes. Megemlítette a vidéken élőket, valamiért nem túl pozitív színben feltüntetve őket, közben egyetértését fejezte ki a dízelek tiltása kapcsán, és mindenkit arra buzdított, hogy legyen véleménye…

Kelemen Annát végre úgy láthattuk ahogy mindig is akartuk

Igaz, nem friss a dolog, de Kelemen Anna most újraposztolta azokat a fotókat, amiket két évvel ezelőtt még Cinthya Dictator készített róla. A koncepció a természetesség volt, már amennyire ez Kelemen Annánál lehetséges. A feltöltött szájából és műszempilláiból ugyan nem tudtak visszavenni, de az biztos, hogy a sminket legalább elhagyták. Ezzel pedig teljesen más emberré változott Kelemen, akit a követői azóta is arról győzködnek, hogy ezt az irányt folytassa, mert így sokkal jobban néz ki.

Kelemen Anna videón mutatta meg, hogy bizony itt a dinnyeszezon

A nyári melegben életmentő lehet egy hideg görögdinnye. Az igazi magyar dinnyét szeretjük a legjobban aminek a szezonja június végétől kezdődik. Sokan szeretik még a sárgadinnyét is de a férfi lakosság kedvence egy teljesen másfajta dinnye, Kelemen Anna pedig most elhozta nekünk.

Talán rajongói már hiányolták is, hogy megörvendeztesse őket egy-két hiányosabb öltözetű képpel. Ezt azonban most sokszorosan bepótolta. Péntek reggel egy olyan videóval jelentkezett, hogy a kakaót a fejünkre öntöttük a kiflit meg félrenyeltük. Sebaj, azért köszönjük szépen.

Kelemen Anna teljesen elszomorodott és hozzátok fordult

Kelemen Anna megosztott egy videót amiben kifejti, hogy miért szomorú. A sajtóbol értesült a romániai cirkuszi állatok történetéről. Ugyanis náluk már nem lehet a műsorokban vadállatokat szerepeltetni. Azt, hogy mi lesz a sorsuk azt egyenlőre még nem tudni. Az egyik cirkusz vadállatait egy magyarországi farm fogadta be, de még így is bizonytalan a jövőjük.

“Ennek kapcsán fogott el az érzés, hogy én is bedarálódom a körforgásba: úgy vesszük le a húst a polcról, hogy nem is gondolunk bele, hogy az állat volt” – mondta Annácska, hozzátéve, hogy lelkiismereti okokból egy ideig ő is vega volt, de csak pár évig csinálta, aztán feladta, mert a szervezete kívánja a húst.

“Sokszor látom azt, hogy elég elhízott asszonyok tolják a kocsijukat, és irgalmatlan mennyiségű kaját raknak a kocsiba. Szerintem, ha csak az emberek nem annyi húst ennének, ami beléjük fér, hanem kicsit kevesebbet, talán kicsit tennének az ügyért. Túl sok ember van, túl sokat esznek, ám nincs elég állat, és így elég érdekes a jövő” – szomorkodott Annácska, aki maga is bevallotta, lehet, kicsit kuszára sikerült a legújabb videója, de majd még visszatér a témára:

Kelemen Anna textilmentesen domborít az ablakban

Kelemen Anna mindig elhalmoz minket finomsággal, így nem is igazán szoktunk reklamálni csak elfogyasztjuk az általa kínált desszertet. Azonban vannak olyan követői is, akik szóvá tették Annának, hogy nem igazán mutogatja mostanában a püspökfalatját. Erre Anna frappánsan visszavágott és gondoskodott róla, hogy a károgók elhallgassanak. Egész héten csak dobálja fel a merészebbnél merészebb képeket. Ezúttal a reggeli fényekben mutatta meg a kipufogót.

Annácska úgy rázza a húspogácsáit, hogy kijött az ér a homlokunkon

Kelemen Anna újabb videóval örvendeztette meg a követőit. Reméljük nem telefonoztok vezetés közben, mert ha valaki netán a kocsiban ülve pillantott rá a posztra, az lehet az árokban kötött ki utána. Anna az elmúlt napokban az egyik legnagyobb kincsét mutatta meg nekünk. Közelről vette, ahogy játszik az ikreivel, összenyomja azokat, megtáncoltatja, hogy szépen pattogjanak. Mi meg csak pislogtunk mint a hal a szatyorban. Tudta fokozni a dolgot, mert most megfordult és megmutatta, hogy háttal is tud csodát tenni.

Annácska olyan szépen játszik a dudáival, hogy kedvünk lenne meggyúrni őket

Kelemen Anna újabb videóval örvendeztette meg a követőit. Reméljük nem telefonoztok vezetés közben, mert ha valaki netán a kocsiban ülve pillantott rá a posztra, az lehet az árokban kötött ki utána. Anna az egyik legnagyobb kincsét mutatta meg nekünk. Közelről vette, ahogy játszik az ikreivel, összenyomja azokat, megtáncoltatja, hogy szépen pattogjanak. Mi meg csak pislogtunk mint a hal a szatyorban.