Fehér csipkecsodában gondoskodnak arról, hogy kipihenjük a napi hajtást

most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Egy fáradt munkanap után amikor este hazaérünk akkor nem vágyunk semmi másra, mint egy kiadós kényeztetésre. Szeretjük, ha ilyenkor kiszolgálnak minket és az történik amit mi akarunk. A mai nap lánya bizony jól tudja ezt és egy fehér csipkecsodában tálalja fel nekünk a legízletesebb vacsorát. Lassan csomagoljuk ki, hogy jó sokáig örömünket leljük benne.

Egy kényelmes kanapé és egy jó vörös, kell ennél több?

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

A vörös csajokról az a hír járja, hogy nagyon szenvedélyesek és vadak az ágyban. Persze nem akarunk valami versenyt elindítani és ezzel a többi csajt lederogálni, de szó mi szó a vörös hajviselet sokszor erős személyiséget takar. Most izzani fog a képernyő mert ettől a kiscicától bizony felforrósodik a levegő. Megmutatja nekünk mi vár ránk a hálószobájába belépve.

Egy 20-assal fiatalabbnak néztük a világ egyik legdögösebb nagymamáját

Gina Stewartról már többször is írtunk. Nem az a hagyományos megőszült, lekvárt főző nagymama. A 49 éves ausztrál nőnek négy gyermeke van, az idősebbek 29, 27, és 25 évesek, a legkisebb pedig csak 6 éves. A nő eddigi egyetlen unokája másfél éves. Stewart akkor tett szert komolyabb hírnévre, amikor tavaly, a hazájában megnyert egy szépségversenyt, amin a többi induló fele annyi idős volt, mint ő. Amikor a fiatalossága titkáról faggatták, a nagymama annyit elismert, hogy az ütközőket tíz évvel ezelőtt megcsináltatta, de azt mondja, ezen kívül csak sokat mozog, és odafigyel a táplálkozásra. Le a kalappal, már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy készíti a zserbót.

Hogy lehet két finom dudával évi 300 milliót keresni, Iryna megmutatja

Durván megszedte magát egy Oroszországban született, de Ukrajnában, szegénységben felnőtt modell. Iryna Ivanova karrierje azt követően indult be, hogy az Egyesült Államokba, Arizonába költözött, majd pedig szerepelt a Playboyban. Ezt követően indította el Insta-oldalát, ahol ma már 5,7 millióan követik. A nagy pénz mégsem innen, hanem egy fizetős oldalról, a Celeb.TV-ről érkezik a gigamellű modell számlájára. Iryna nem csak fotókat tesz közzé (illetve: ad el) az oldalon, de online “személyesen” is beszélget rajongóival, sőt, a neki küldött fotókat is örömmel értékeli persze ugyancsak pénzért

Egy édes barna tündér megmutatja nekünk, hogy a konyha nem csak főzésre való

A konyha, az egyik legfontosabb része a lakásunknak. Egy megfáradt nap után ide menekülünk, hogy kiegyük a hűtőt, és egy kicsit lazítva megigyuk a jól megérdemelt sörünket. Persze a konyha nem csak fősére való. Ott van például a konyhaasztal, ami kiváló helyszíne lehet egy szerelmi légyottnak. Persze ha az asztallap túl magasan lenne, akkor a szekrényből egy lábast kihúzva könnyen eszközölhetjük a problémát. Ugyanez érvényes az előkészítő pultra. Aztán vigyázzunk nehogy a nagy hévben valami bajunk legyen, mert bizony itt aztán a sérülésveszély benne van a pakliban.

Katee táncától teljesen lezsibbadtunk

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Az otthonlétet többféle képen el lehet ütni. Katee a táncot választotta. Mint tudjuk a tánc javíthatja a memóriánkat, csökkentheti a stresszt, csökkentheti a depressziót, de jót tehet a szívünknek és természetesen fogyni is lehet tőle. Van benne valami mert a látottaktól elfelejtettük az élet gondját baját és fülig ér a szánk.

Ha a reggeli kávé nem segített akkor egy reggeli torna majd kipattintja a szemed

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük. Sybil egy reggeli tornaórával készült nekünk, talán ez az egyetlen mozgásfajta ami miatt hajlandóak vagyunk reggel megizzadni.

Mila a nappaliban mutatta meg rejtett adottságát

Mila tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit. Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos mellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.