Helene ágyba hozta nekünk a vacsorát

Mint már megszokhattátok tőlünk, esténként mindig igyekszünk feldobni a napotokat, tudjuk jól, hogy az egész napi hajtás után nem vágytok semmi másra csak egy kis lazításra, ehhez pedig mi szolgáltatjuk a felhozatalt kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk ma mit tartogatunk nektek.

Meló után mindenki másképp oldja meg a vacsorát. Egyesek a McDonalds, KFC, Burger King szentháromságra esküsznek, mások egy jó éttermet vesznek célba, de olyanok is vannak aki inkább otthon készítik el a vacsorát. Nagyon szeretjük az otthoni konyhát főleg ha így tálalják mint Helene, aki ma is rendesen kitett magáért. Kérnénk repetát is az már biztos.

Akár egy kád reklám is lehetne, ahogy Erzabel a habokban incselkedik velünk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét.  Ha unjátok a hazai felhozatalt akkor ez a sorozat maga lesz a paradicsom. Erzabel a maga 300 ezer követőjével most alaposan feladja a leckét. Van olyan termék amit vele ne lehetne eladni? Mindegy, hogy egy kádból jelentkezik vagy egy szállodából, már rohanunk is beszerezni egy fürdőkádat vagy megyünk pihenni. Elképesztő mennyire megnyerő a személyisége.

Angelie képeit inkább ne a buszon nézd meg

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból. A mai nap lánya Angelie. Róla azt kell tudni, hogy szőke és olyan masszív kipufogója van, hogy ökölbe szorított kézzel, verejtékes homlokkal, olykor felszisszenve néztük végig a képeit. A fiatal lánynak már közel 500 ezer követője van. Belegondolni se merünk, hogy közülük hányan kaphatnak a szívükhöz, amikor gondol egyet és kitesz magáról egy képet. Bizony sokat nem láthatjuk szemből, Ő is tudja, hogy mi az erőssége. Látszik, hogy rengeteget edz rá. Van aki nem kóstolna bele?

Marina egy kicsit mufurc, de az egekbe repíti a vérnyomásunkat

Sokak számára a tetoválás riasztó lehet, pedig egy extrémebb kinézet nem feltétlen jár együtt egy taszító jellemmel. Ahány ház, annyi szokás, a változatosság ami gyönyörködtet, nem csak egy párkapcsolatban, hanem az életben is. Jó példa erre Marina, akin bizony van tinta rendesen. Akár vadnak is tűnhet ez a külső, ami jó néhány kép és tekintet alá is támaszt, de bizony akadnak olyan fotók, ahol megvillantja cuki, ártatlan énjét. Valahogy csak megbirkóznánk vele. Szegény csajnak előszeretettel törli az insta a képeit, de mi azért elhoztuk nektek a javát.

A vadóc külső becsapós lehet, mert Ő így is magával ragadó

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Az orrkarikás lányok mindig nagy feltűnést keltenek a megjelenésükkel. Ez az ékszer ad nekik egy határozott temperamentumos megjelenést, amitől kellően vadnak néznek ki. Azonban ha ez még tetoválásokkal is párosul, akkor ettől még manapság is sokat ódzkodnak.  A bőrükön viselt ábrák inkább egy link nőt láttatnak, mint egy főzni-mosni tudó kislánykát, aki a család szeme fényének boldog párja lehetne egy életre. Pedig egyrészt a tetoválás nem jár együtt intelligencia pusztulásával, egyszerűen csak vagy vonzóak tudnak lenni valakik számára, vagy nem. A vadmacska jelzőt jelen esetben nyugodtan használhatjuk, de minket nem rémít meg a látvány, sőt, úgy megszelídítenénk a leányzót hogy öröm lenne nézni.

Azt hittük itt ma már semmi jó nem jöhet, de akkor átnézett Luna a szomszédból

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Luna Benna egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk. Egyáltalán nem mondható egy szürke kisegérnek, szinte minden nap máshogy jelenik, mintha az embert minden nap egy új barátnő várná otthon.

 

Elmúlt húsvét de April tartogatott nekünk egy kis sonkát

A tavaszt három dologgal biztosan össze tudjuk kapcsolni. Nemzeti ünnep, húsvét és óra átállítás. Persze még kerülhetne fel más is a listára, de talán a húsvétkor érezzük a legjobban azt hogy igen már tényleg olyan az időjárás, amilyenre vágytunk.

Egész évben próbálunk jól lakatni titeket és ez ma sem lesz másképp. April Adams képeit látva húsvét hangulatunk lett, tudjátok amikor raklap számra esszük a sonkát. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat.

Milena megmutatja, hogy mitől annyire ellenállhatatlanok a lengyel lányok

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

A mai nap egyenesen Lengyelországból látogattak el hozzánk. Milena Bilska M iss Lengyelország-döntős volt 2019-ben, amiben a világon semmi meglepő nincs és egy rettentően magával ragadó személyiség. Gyakorlatilag minden fotóján úgy ragyog mintha egy díjátadóra menne. Mindegy mit visel, a megtestesült nő köszön vissza ránk még egy pizsamában is. Lengyelországba mindenképpen érdemes ellátogatni mert nagyon jó a felhozatal, ami a nőket illeti. Nincs is olyan messze gyakorlatilag mert Szlovákián át elég gyorsan elérhető, és ha Milena nem győzött meg az utazásról akkor semmi nem fog.

Ahogy Maria feltálalja a tejszínhabot, az felér egy cukrászati remekművel

A csinos orosz Maria Liman jelenleg Angliában él, és mivel nagyon szereti az ottani körülményeket ezért esze ágába sincs visszatérni Rosztovba. Fotósok hada lesi minden mozdulatát, ha kimozdul otthonról, elvégre Maria nincs szűkében annak, amiért egy nőt érdemes szemügyre venni. Maria odahaza nemrég fejezte be a Varjag című tévéfilm-sorozatát, melyben elbűvölő, uralkodni vágyó nőt alakít. Tervei között dédelget egy újabb Bond-filmben való fellépést, és a Trónok harcában is szívesen megformálna egy szerepet. Amúgy az idejét múzeumokba és éttermekbe mászkálással tölti, és nagyon szeretne egy igazi férfit maga mellé, akivel tartalmasan tölthetné ki az estéit.

Ezúttal a konyhájába engedett egy kis bepillantást, és megmutatta mi vár arra a férfire aki desszertet kér tőle. A zserbót és a rigójancsit felejtsük el, egy doboz tejszínhab ennél sokkal többet fog érni.

Alyssa olyan cukorfalat, hogy elmentünk jegygyűrűt venni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

A mindig mosolygós barna modell, Alyssa kétség kívül egy magával ragadó természetes szépség. Ugyan még a 100 ezres követő tábor nem számít soknak, de ezt a szemtelen mosolyt és legerősebb adottságát elnézve ez a szám a sokszorosa lesz az év végére. Tényleg olyan érzésünk van mintha a szomszéd lányhoz csengettünk volna be. Nézz a szemébe ha tudsz!