Mila tipikusan az a csaj, akitől a biztonság kedvéért még elkérnéd a személyigazolványát

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A mai csajokról már annyira nehéz megmondani hány évesek valójában. Vannak akik még 18 évesek sincsenek, de sminkjük és öltözködésük alapján legalább 25-nek néznek ki. A másik kategória meg az ellenkezője, hogy azt gondolnád, hogy még csak most érettségizett, pedig már közelebb van a 30-hoz mint a 20-hoz. Ez még a jobbik eset, mert mindig jobb ha valakit fiatalabbnak néznek a koránál. Egy szórakozóhelyen most már lassan tényleg személyit kell elkérni, hogy ne kerüljünk bajba. Itt van példának Mila, aki szemtelenül fiatal még, de azért a szobájába benyitva mi pirultunk el és nem Ő.

Hát ha már Nancy sem hoz lázba, akkor nagy a baj

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A szőke hajszínek egyszerűen soha nem mennek ki a divatból! Viselőjét határozottan megfiatalítja, és feltűnő egyéniséggé varázsolja. Ezért is szeretik annyira a csajok ezt a hajszínt. A mai nap lánya pedig tökéletesen megtestesíti azt amit a szőke hölgyekben annyira szeretünk. Első ránézésre nehéz megállapítani egy csajról, hogy milyen az ágyban. Sokszor azok a legvadabbak és legbevállalósabbak akikről nem is gondolnánk. Ez esetben a tini külső ne tévesszen meg senkit, kapnánk vacsorára olyat, hogy felkelni se bírnánk.

Elmúlt karácsony és reméljük mindenki legalább ilyen ajándékot kapott mint Margot

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Lassan itt a karácsony amikor mindennek apró ajándéknak tudunk örülni, azonban most hoztunk egyet amit csillogó szemekkel bontanánk ki.  Ugyanis ma egy huncut mosolyt és egy csodaszép szöszit fog  rejteni a csomagolás. Nincs is jobb egy harmatos és zsenge szőkétől, akin levezethetjük a nap fáradalmait. Higgyétek el, hogy ettől nincs jobb stresszoldó! Szóval ahelyett, hogy bosszankodnátok szagoljatok bele Margot Haievska szelencéjébe!

Ha bejön a latin vonal, akkor most Eva nem csak a szemed fogja megragadni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

M elltartó legyen a talpán ami ezeket a dinnyéket meg bírja tartani.  Ilyen látvány mellett, egyszerűen lehetetlen Eva szemébe nézni. Úgy cuppannánk rá mint az éhező újszülött. Lavinaként terítenék be a fejünket de ez legyen a legnagyobb bajunk. Egy ilyen terhet bármikor elcipelnénk az arcunkon. Bár a képek alapján nehéz megállapítani de Eva már 35 éves, egy 10 est simán letagadhatna. Egyébként Spanyolországban született és jelenleg is Barcelonában él.

Suttin annyira édes, hogy ma Ő lesz az ebéd utáni nasink

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk egy bájos virágszált, aki huncut mosolyával és hamvas testével könnyen válhat az este fénypontjává.

Suttin nem mondható egy unalmas szépségnek, a képei láttán sokan félrenyelték a vajas kiflit. Eláruljuk mi a titka. Suttin nagy szenvedélye a madzagbikini. És ebben nem ismer kompromisszumot. Szerencsére azonban minden jól áll neki, idomai egészen elképesztőek.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 9.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Eleonora a kertjében mutatta meg a legjobb ellenszert a meleg ellen

Itt a nyár, tombol a 30 fok, bár tartós kánikula még nem volt, de reméljük azért lesz még benne részünk. Ilyenkor mindenki másképpen védekezik a hőség ellen. A klíma az egy dolog, mert az csak az autóban, vagy egy ingatlanban megoldás, de mi van akkor ha kimerészkedünk a természetbe. Eleonora Bertoli megmutatja a legjobb, és egyben a legkönnyebb módszert.  Receptje egyszerű, csupán meg kell szabadulni a felesleges textiltől.

Eleonora Bertoli több sportágban is otthonosan mozog, a tenisz és a kosárlabda áll hozzá a legközelebb. Mi azonban inkább az Ő labdáival játszanánk.

Lana hamvas püspökfalatjával fogja elvarázsolni a férfi szíveket

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

Lana Rhoades neve sok mindenkinek ismerősen cseng. Főleg azoknak, akik jártasak a felnőttfilmek világában. Ő most az egyik legnépszerűbb színésznő 2020-ban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már több mint 10 milliós követőtábora van. A szeme és a természetessége mellett talán a legnagyobb erőssége, hogy olyan fara van mint egy igáslónak. Lehetne vele dolgozni egész este. Kicsit szétnéztünk insta oldalán és legszívesebben felraktuk volna az összes képét, annyira egyben van a csaj.

Ettől forróbb zuhanyt el se tudnánk képzelni estére

Egy újabb hétvégén vagyunk túl, amikor már lázasan járjuk a boltokat karácsonyi ajándékot keresve. Estére már alig bírunk hazavánszorogni. Pedig a hét még csak most kezdődik igazán, és a szombat is munkanap lesz. Ilyenkor hazaérve kényeztetésre vágyunk és arra hogy kiszolgáljanak minket. Egy jó forró zuhany kellően ellazíthat bennünket, főleg ha egy ilyen lesz a segítségünkre. Utána testünk minden apró szegletét átmasíroztatnánk vele masszázsolajjal és a végén természetesen nem maradhat elő a lényeg sem. Egy ilyen zuhanyt minden este bevállalnánk.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 153.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Szüksége van a szervezetünknek egy kis pipihúsra. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat. Lássuk a mai termést.