A műsorvezető kitárta, és olyan huzat lett, hogy levitte a fejünket

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Brooke-ot, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Brooke képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk. Ő nem szaggat nokedlit, ellenben bármikor ki tud rántani egy kolbit, ugyan nem lisztel, tojással, zsemlemorzsával hanem a nadrágból.

Alekszandra-t nem érdemes megbántani, mert azonnal büntet

Kicsi a bors de erős, és ez most különösen igaz. Aleksandra Albu ugyanis lehet, hogy csak 160 centi magas de hidd el az esélytelenek nyugalmával indulnál ellene.

Tény, hogy egy éjszakai bárba pár sör után nagy hiba lenne csak egy kicsit is megérinteni a hölgyet, mert vélhetően fog nélkül távoznánk. Aleksandra már korábban is kacsingatott a divat világával és többször is bizonyította, hogy ott is megállná a helyét. Nemrég töltötte be a 30. életévét de annyi energia van benne mint egy tinédzserben. Elmondása szerint rajong a crossfitért ezért ha teheti napi szinten edz. Sok felesleg nincs rajta az biztos.

„Egy családanya nem viselkedhet így” – megszólták a szomszédok Kristy-t

Kristy Ann közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Kristy folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

 

Daniella-t szervizre hívtuk, mert át kellett nézni a légzsákokat

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Daniella Ayala egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Ha most vennél ingatlant, akkor Natalie-t csak ajánlani tudjuk

Ha lakásvásárlás előtt állsz, akkor bizony most meghoztuk a segítséget.

Az ingatlanközvetítő olyan szakember, aki szolgáltatási tevékenységet folytat az ingatlanok bérleti szerződésének megkötése vagy elidegenítésük létrejötte érdekében. Ingatlanhirdetéseket ad fel; olyan személyeket keres, akiknek eladó vagy kiadó ingatlanjuk van, illetve eladó vagy kiadó ingatlant keresnek, és őket összeközvetíti, hogy az ingatlanbérlet vagy adásvétel létrejöjjön.

Na már most sok mindenkinek elég rossz tapasztalata van az ingatlanosokkal kapcsolatban. Aki hirdetett már ingatlant eladásra az tudja, hogy mennyire tudnak nyomulni. Majd Ők megoldják, na persze egy jó kis jutalékért. Azonban ez a szakma is olyan, hogy itt is vannak rendes, hozzáértő, profi szakemberek, akik sok mindenben tudnak segíteni. Most pedig ajánlunk egyet, akit még mi is szívesen kérnénk fel a közös együttműködésre. Ő nem más mint Natalie Pack ingatlanügynök. Szerencsére azonban a munkája mellett van ideje néha megállni egy pillanatra a fényképezőgép előtt.

Az atlétika nem a kedvenc sportágunk de Marina-val jöhet egy kis talajtorna

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Marina-t, aki garantáltan fel fogja dobni a napunkat.

Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük.

Marina Bek-Romancsuk közel sem csak egy bájos jelenség, az ukrán lány sikeres távolugró is. Marina tavaly már nyert egy bronzérmet a fedettpályás Európa-bajnokságon Glasgow-ban, 2018-ban pedig második lett a szabadtéri Eb-n női távolugrásban. A 25 éves, 174 centis sportoló eközben fenntart egy izgalmas Instagram-profilt is, ahol most körülnéztünk.

 

Nem is olyan könnyű ilyen labdákkal hétköznapi életet élni, vallja Ashlyn – ⬇️LINK KOMMENTBEN⬇️

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Ashlyn arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, de ami fontos ez bizony tényleg a jóisten alkotása. Néhány évvel ezelőtt még a tükörbe sem volt hajlandó belenézni, annyira nem volt elégedett a külsejével, mostanra pedig 20 kg-ot fogyott és a rengeteg edzésnek köszönhetően – alig tudja elkerülni a kíváncsi szemeket.

Na de van itt még valami, vagyis kettő, ami nélkül Ashlyn csak egy átlagos háziasszony lenne aki főz, mos, takarít.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a családom az elsők” – mondja a 25 éves Ashlyn , aki nem rég egy bevásárlóközpontban kavart nagy port. Öröm lehet a nagybevásárlás vele, ha így ugrik le a boltba. Azonban egy jó futó edzést is megnéznénk amikor le fel szaladgál.

Matematika órán nem látsz olyan derékszöget, mint amit most Hailey mutat majd nekünk

A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a derékszöget fogjuk átvenni de ilyen szabályosat a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.

Hailey egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el. Hailey még a legutóbbi tornász vb-n is részt vett, és ezüstérmet szerzett, majd emellé még bezsebelt három ezüstöt. Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Na jó nem, ez kamu, de az tény hogy hazájában sok tornán részt vett. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Ha megkérdezik mit szeretnénk szülinapra, akkor mi Hailey-t mondanánk

“Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni” –  ez az eslő ami eszünkbe jutott mikor Hailey Lopez kegújabb posztját megláttuk.

Hailey közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Csúnya balesete után kijött a kórházból Nicky, akit szívesen ápolnánk amíg lábadozik

Nemrég kórházba került Nicky Gile, aki még Budapesten, az Európa-liga döntőjén is feltűnt a lelátón. Nicky Milánóban szenvedett balesetet, ahol elesett egy elektromos rollerrel. Azóta szerencsére meggyógyult, és ezt meg is mutatta a közösségi oldalán.

A modell csúnyán beverte az arcát, amit le is horzsolt és agyrázkódást is szenvedett. A kórházban ellátták a sebeit, most pedig már újra régi önmaga. Nicky a munkája miatt gyakran utazik, ezért úgy döntött, hogy regisztrál az egyik legismertebb randialkalmazásra, hogy az új városokban is ismerkedhessen. Noha az Instagram-oldalára elég hmmm keressük a jelzőt, hogy miért azt te is láthatod majd, állítja az oldalra nem ilyen képeket töltött fel, mert alapvetően félénk, ha randizásról van szó.