Daisy, a doktornő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből és orvosokból Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket,doktornéniket akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Dr. Daisy Sanchez-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint doktornőként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Daisy az elbocsájtás után. Egyébként 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Egyszerűen nem tudjuk őt elképzelni abban a fehér köpenyben, vagyis igen, de nem munka közben. Rossz berögződés ez, hogy egy orvos csakis visszafogott idősebb alak lehet, aki egyáltalán nem barátságos velünk. Haladni kell a korral szokták mondani. Mindenesetre mi azonnal át szeretnénk kérni a kartonunkat hozzá ugyanis egy másik kórház azonnal munkát ajánlott neki.

Ha létezik az édenkert akkor Évát valahogy így képzeljük el benne

Reméljük lassan visszatér a jó idő hétvégére és ha minden jól megy akkor most már bátran indulhatunk neki egy kis természetjárásnak. Kirándulni jó, először is friss levegőn vagyunk másrészt felfedezhetünk csodálatos helyeket, ahol ember fia nem nagyon jár.

Persze az ilyen lakatlan helyeken egyből az jut az eszünkbe, hogy milyen jó kis helyszín ez egy rögtönzött “tornaórához”, ezért mindenképpen érdemes a párunkkal útnak indulni. Őt garantáltan magunkkal vinnénk.

Nem akármilyen naptárat adott ki a legismertebb furulya művész

Mia neve bizonyára sok férfi számára ismerten cseng. Ő az egyik legismertebb és legkedveltebb “színésznő” Amerikában és mondhatjuk az egész világon. Természetesen csak a kedvenc műfajunkban. Mia most nem akármilyen ajándékkal lepte meg minket, ugyanis bejelentette, hogy saját naptárat ad ki 2023-ra.

Ha valaki ismeri a munkásságát akkor tudja, hogy a hölgy olyan f arral van megáldva, hogy nyüszítve vonyítunk már a látványtól is. Szó szerint hármat lendítene pálcánkon és már mehetnénk is mint aki jól végezte dolgát. 19 évesen kezdete a szakmát és mára már több mint 11 millió lelkes követővel rendelkezik. Mi már nagyon várjuk, aki megveszi az nem fog csalódni az tuti. Addig is összegyűjtöttünk nektek egy kis ízelítőt, hogy tudjátok mire lehet számítani.

Oksana ruha nélkül túrázik, és erre meggyőző indoka van

Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi és nincs se túl meleg, se túl hideg. Talán ez az egyik legjobb kikapcsolódási forma, amikor hátrahagyva a nagyvárosok zaját, ki tudjuk kapcsolni az agyunkat és átadhatjuk magunkat az önfeledt pihenésnek.

Oksana is így gondolja és ideje nagy részében a világot járja és szebbnél szebb tájakon túrázik. Hat év után mentek szét barátjával, ami teljesen összetörte a lányt, hisz Ő a férfival akarta leélni az életét. Elhatározta, hogy úgy fog kigyógyulni a szakításból, hogy új dolgokat fog kipróbálni, olyat amit azelőtt soha. Így jutott el oda, hogy az utazásai során ledobja a rucit. Így járja a természetet, és ettől sokkal szabadabbnak érzi magát.

„Segített nekem, hogy jól érezzem magam a saját bőrömben” – osztotta meg tapasztalatait Oksana, aki a pozitív testkép kialakításának ausztrál nagykövetévé vált. Egyébként az egyik barátja vette rá erre a szokatlan hóbortra és annyira megtetszett neki, hogy folytatta.

Ha Lauren a HR osztályon dolgozna, nem csak az önéletrajzot adnánk a kezébe

Lauren lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell.

Lauren minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

 

A Magyar Tudományos Akadémia parkolójában, fényes nappal huncutkodott Megyeri Csilla

Megyeri Csilla, a Nyerő páros idei győztese nem egy félénk visszahúzódó celeb. Most elmondta, mennyire volt alkalmuk összebújni a párjával a műsor ideje alatt és elárulta, mi volt a legextrémebb hely, ahol bizony odaadta magát.

Csilla Istenes Bence IstenEst című műsorában válaszolt a nézői kérdésre, ami azt firtatta, mennyire érezte magát feszélyezve a Nyerő Párosban, amikor párjával összebújtak. Csilla elmondta, semennyire, hiszen akkor nem forogtak a kamerák és hozzátette, a műsor alatt többet voltak együtt, mint a mindenapokban.

Nem tagadta, egyszer a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a parkolóban, fényes nappal is sort kerített egy kis entyem pentyemre. “Teljesen normális, ha „összegabalyodtok, ha megkívánjátok egymást” – szögezte le.

Köllő Babett indította a reggelünket és meg kell hagyni elég forrón

A Sztárban sztár leszek! mestere újra megmutatta stúdióbeli otthonát, ami egy kényelmes lakóautó.

Sztárban sztár leszek! mentora az adásnapokon ebben az autóban pihenhet az élő adások előtt és úgy tűnik, hogy élvezi ezt a helyzetet. Köllő Babett bátran visel merészebb ruhákat, ami nem csoda, hiszen alakjáért sokat tesz a színésznő. A Sztárban sztár leszek! mestere sokáig anorexiával küzdött, de testképzavarát mára szerencsére sikerült leküzdenie.

Köllő legutóbbi Instagram-bejegyzésében egy kulisszatitkot árult el a követőinek, méghozzá azt, hogy hol pihen a forgatások között. A képen a színésznő éppen egy lakókocsi ajtajában,  egy bézs színű ruhában pózol és szemmel láthatóan alatt nincs sok minden.

Chloe nyaralását látva meg kellett törölni a szánkat

Nem is indulhatna szebben Chloe követőinek napja: íme egy újabb finom fotó, amitől mindenkinek kipattan a szeme. Egyébként Chloe közösségi oldala csak úgy hemzseg a jó kis fotóktól, de ez így van jól hisz nem lehet megunni.

Bár nincs még húsvét de íncsiklandozó sonkából most sem lesz hiány. Tudjuk jól, hogy ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este, akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat. Chloe most elhozta az övéit és szívesen adja át nekünk egy lakoma erejéig.

Gabrielle-vel kezdtük a napunkat és így már rossz nem lehet

Mindenki került már olyan helyzetbe amikor ment valahova, akár ügyet intézni, akár bármilyen más célból, hogy bekopogott egy ismeretlen helyre, és amikor kinyílt az ajtó akkor az állunk ott koppant a padlón. Mert a legnagyobb meglepetésünkre egy igen szemrevaló lány nyitott ajtót, és persze köpni nyelni nem tudtunk. Gabrielle pont ebbe a típusba tartozik és most új szintre emelte a vendéglátás fogalmát. Persze ha szerencsénk van akkor meginvitál minket egy kávéra is, aztán mindent megpróbálunk elkövetni, hogy a kedvességét valahogy viszonozni tudjuk.

Laura akár egy Disney mese hercegnője is lehetne

A varázslatos és sokoldalú Disney karakterek már több generáció óta varázsolja el a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt.

Nem vagyunk nagy mesenézősök de azért képben vagyunk a mostani főhősökkel, főszereplőkkel. Egyébként ha elmegy valaki egy játékboltba azonnal láthatja, hogy mi az ami a mostani trend, mi folyik a csapból is persze olyan áron, hogy csak pislogunk. A hivatalos Disney Hercegnők közé tartozik, hogy csak a legismertebbeket említsük Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika, Ariel, Jázmin, Pocahontas, Mulan, valamint nem tartoznak hivatalosan a Hercegnők közé, de szerintünk igen Elza és Anna, a Jégvarázs főszereplői. Ők azok a legendás szereplők akiket azóta már más típusú filmekben is láthattunk, nem éppen úgy ahogy azt gyerekként.

A mai nap Laura Sagra látogatott meg minket, a képeit elnézve Ő simán alakíthatná valamelyik Disney karaktert. Vélhetően az a több mint 1 millió követő is így gondolja aki követi őt.