Kelemen Anna sajátos jógájától lefőttünk mint a kávé

Kelemen Anna jól ismert arról, hogy imád teljesen őszintén megmutatkozni. Időnként próbálkozik ugyan a visszafogottabb posztokkal, de a végén ő is mindig belátja, hogy a ezekkel a bejegyzésekkel kapja a legtöbb elismerést. Így legutóbb is egy igen finom videójával hívta fel magára a figyelmet. Annácska ezzel alaposan megosztotta az Instagram népét, ami korántsem meglepő, ám most mégis nevetséges volt a férfiak és nők közti összekülönbözés. A férfiak szinte a falat kaparták a látványtól, míg a nők csontosnak, soványnak és undorítónak nevezték. Nos…talán irigyek?

Kelemen Anna olyan táncot lejtett, hogy a vasárnapi húslevest félrenyeltük

Kelemen Anna igazi provokátor, ugyanakkor ő az, aki sokak szemében egyszerűen csak a szőke butácska nőt testesíti meg. Mostanában azonban feltűnően gyakran használja az iróniát, amit már-már mesteri fokon művel.

Kelemen Anna előbb a kamerába tolta, majd segítséget kért követőitől

Kelemen Anna jól ismert arról, hogy imád teljesen őszintén megmutatkozni. Időnként próbálkozik ugyan a visszafogottabb posztokkal, de a végén ő is mindig belátja, hogy a ezekkel a bejegyzésekkel kapja a legtöbb elismerést. Így legutóbb is egy igen finom videójával hívta fel magára a figyelmet. A szőkeség valami igazán különlegesre készül a követői számára.

Annácska legújabb feltöltése nem csak emiatt érdekes, a Anna ugyanis egy fényképes bemutatkozást vár a kommentelőktől, ám hogy miért, azzal kapcsolatban további információkat csak a későbbiekben tudhatunk meg.

„Drága Követők! Kíváncsi természetemből adódóan fényképes (nem péniszfotós), kulturált bemutatkozó üzeneteket várok privátban! Továbbiak később!” – írja közösségi oldalán Anna.

Kelemen Anna úgy játszik a lábfejével hogy még a nyálunk is elcsöppent

Van, aki a telt kebleket szereti, míg mások a kisebb tenyérbe valókat, egyesek a nagy, húsos fart kívánják meg és vannak, akik az izmos és formás hátsókért rajonganak. Megnézzük az arcot is, szeretjük a húsos ajkakat, az édes gödröcskéket a háton, a feszes bőrt és persze az égig érő, hosszú, selymes lábakat. Akiknek a lábak a gyengéi, azok most a legjobb helyen járnak, hiszen ezúttal Kelemen Anna virgácsait vesszük górcső alá. Mindeközben pedig megosztja magvas gondolatait az Amerikai elnökválasztásról.

“Az események naponta változnak mostanság,de még 3 hónap nagyon hosszú idő! Mit gondoltok?” -írta posztjában Annácska.

Kelemen Anna legfrissebb videójában úgy behajolt, hogy lefőttünk mint a kávé

Kelemen Anna jól ismert arról, hogy imád teljesen őszintén megmutatkozni. Időnként próbálkozik ugyan a visszafogottabb posztokkal, de a végén ő is mindig belátja, hogy a ezekkel a bejegyzésekkel kapja a legtöbb elismerést. Így legutóbb is egy igen finom videójával hívta fel magára a figyelmet. Annácska ezzel alaposan megosztotta az Instagram népét, ami korántsem meglepő, ám most mégis nevetséges volt a férfiak és nők közti összekülönbözés. A férfiak szinte a falat kaparták a látványtól, míg a nők csontosnak, soványnak és undorítónak nevezték. Nos…talán irigyek?

Kelemen Anna szakmai tanácsokat osztogat egy aprócska valamiben

Kelemen Anna azt írja, sok új menő szakma van manapság: például a kalóz túsztárgyalók munkája is ilyen. Természetesen ezt egy jó kis fotóval körített amitől teljesen ledöbbentek a követői. Többen is azt írták, túlságosan le van fogyva. A posztjában azt is kifejtette, melyik szerinte az egyik legmenőbb szakma.

“Sok új szakma alakult ki már a világban, de talán a legizgalmasabb a kalóz túsztárgyaló. Lassan, ha megkérdezik az iskolában, hogy “Mi leszel ha nagy leszel, Pistike?”, akkor elképzelhet,  hogy Pistike kalóz túsztárgyaló akar lenni! Ehhez persze kell a nyelvtudás és Pistike ezért becsülettel fogja az angolt elsajátítani, tudván,hogy egy jövedelmező szakmához befektetés kell! A kalózok sem akarják ma már a túszul ejtett emberek életét, sokkal jövedelmezőbb ha váltságdíjért szabadon engedik őket. A hajót nem érdemes elrabolni, mert a biztosítótársoságok úgyis a hajó tulajdonosnak fizetnek. Pistike tehát jól választ szakmát. Sok millió dollár cserél így gazdát és persze a túsztárgyalónak is csurran-cseppen!” – írja Anna.

Kelemen Anna letolt bugyival készült a húsvétra

Annácska a héten sem feledkezett meg rólunk, legutóbbi képén még a bugyiját is lehúzta. A szőkeség sosem idegenkedett attól, hogy merészebbnél merészebb fotókkal jelentkezzen az Instagram-oldalán, férfi rajongói ennek pedig kivétel nélkül mindig örülnek. Annácska a közösségi platformot kicselezve mindig gondoskodik arról is, hogy pikáns posztjait ne tiltsa az Insta. A kommentek tanúsága szerint a fotó sokak fantáziáját megmozgatta, ám amellett nem tudtak elmenni, hogy Kelemen Anna nagyon vékony lett. Volt, aki korábban még egy palacsinta receptet is bemásolt a bejegyzéshez, ösztönözve a szőkeséget arra, hogy többet egyen. Megtömnék mi is.

Kelemen Anna sétált egyet az erdőben, majd otthon rögtön levetkőzött

Kelemen Anna erdei sétával vészeli át az önkéntes karantént. A modell Instagramon jelentkezett be egy videóval, amelyben elmondta, hogy minden nap sétál egyet a közeli erdőben, ezt pedig ezen a napon sem mulasztotta el. A mondandója közben természetesen nagyon melege lett, elmondása szerint ugyanis a videó után rögtön a zuhany alá fog vezetni az útja.

Annácska azonban nagyon elővigyázatos, ugyanis végig ügyelt arra, hogy semmi olyan ne látszódjék, ami felnőtt tartalomként könyvelhető el, hiszen nem szeretné, ha az Instagram letiltaná őt.

Kelemen Anna ezúttal a fürdőkádból jelentkezett be

Kelemen Anna már érzi a tavaszt, ennek megfelelően kinyílt mint az ibolya a mezőn és hozta a tőle megszokott vonalat. Szinte nem telhet el úgy nap, hogy ne örvendeztetné meg követőit egy-egy fotóval, ma sem kell ezt nélkülöznie a rajongóknak. A szőkeség ezúttal a fürdőkádból jelentkezett be. A lényegi részeket persze kitakarta, de valószínűleg csak az Instagram szabályzata miatt. A követők azonban így is örömmel fogadják az ilyen képeket.

Kelemen Anna megmutatta a kedvenc testrészét

Annácskát kicsit furdalja a lelkiismeret, hogy sokáig hallgatott, de most két videóval is kényezteti rajongóit. A videóban kifejti, hogy nem igazán van oda az online médiáért és a közösségi oldalakon megosztott tartalmakért. Nem is követi senkinek az oldalát. Ezt el is hisszük Annának mert tényleg ritkán ad magáról életjelet, akkor azonban általában nagyot szól a dolog. Most azt is elárulta, hogy melyik a kedvenc testrésze: