Irina-nak olyan tekintete van, hogy tuti optikusok voltak a szülei

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre – és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. A mai nap Irina fog úgy nézni ránk, hogy attól a lábunk is megremeg.

A nők mindig is nagy hangsúly fektetnek a sminkelés során a szem kiemelésére, hogy az még hangsúlyosabb legyen. Nyilván az elsődleges cél, a szem alatti ráncok, vagy a kialvatlanság nyomainak eltüntetése. Azonban tudjuk jól, hogy a smink csodákra képes és ezért ők ezt előszeretettel használják is. Azonban vannak akiknek se egy feltűnő szemüvegre, se egy szemceruzára nincs szükség ahhoz, hogy a tekintete perzselő legyen. Ilyen Irina is aki nem vitás megnyerte a genetikai lottót.

Irina-nak ahhoz képest, hogy még nem régóta létezik az insta fiókja már több mint 700 ezer követője van. Sorra hódítja meg a férfiszíveket. Ezt meg is értjük mert igazi természetes szépség, aki mellett egy férfi szem se mehet el szó nélkül. Korábban kiírta magáról, hogy színészkedik, énekel, modellkedik, de mi leginkább azt látjuk, hogy lehengerlőek a szemei.

Katelyn olyan kisugárzással bír, hogy mikor megláttuk csak annyit mondtunk csatakanca

Ha le kell szaladni a boltba, akkor azért az esetek többségében nem szoktuk kicsípni magunkat, és általában valami otthoni göncben megyünk le, azonban Katelyn még ezt is új szintre emelte.

Lehetne tanárnő, jogász, ügyvéd, orvos de Katelyn nem ez a kategória, Ő szereti megfogni a munka könnyebbik végét, és mást is. A meglehetősen feltűnő hölgy szívesen tesz olyan dolgokat, amitől majd hetekig róla beszélnek. Van is 1,5 millió lelkes követője az Instagramon.

Legutóbbi dobása az volt amikor elment vásárolni és úgy gondolta, hogy megmutatja a zöldségpultnál, hogy milyen friss az árú.  Ebből volt is egy kis pereskedés, az áruházlánc nem nézte olyan jó szemmel a produkcióját. Mindenesetre mi is gyakrabban járnánk az asszonnyal bevásárolni ha ilyen látnivalóban lehetne részünk.

 

Elen pontosan tudja mi az erőssége, ezért nem akármilyen vacsorával készült

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Elen Dali-t.

Elen képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Ne keresd tovább, megtaláltuk az év asztalosát

Asztalosnak lenni gyönyörű hivatás, hiszen, nemcsak szakma, hanem sokszor művészet is. Fából alkotni értékes, hiszen megújuló és gyönyörű alapanyag, amit hihetetlen finomsággal lehet megmunkálni.

A tömeggyártott bútorok korában méltatlanul feledésbe merült ez a szakma, pedig gyönyörű hivatás. A jó hír viszont az, hogy a világ alakulását elnézve, egyre nagyobb szükség lesz az asztalosokra, hiszen az egyszer használatos dolgok kezdenek kimenni a divatból! A „mii asztalosunk” is ezért lépett erre a pályára.

A thebikinicarpenter néven futó hölgy természetesen egy másik piaci rést is meglátott ebben. Egyrészt már az is nagy szó, ha egy nő asztalosnak megy, de az amikor a munkaruhát is megreformálja az a szakma csúcsa. Nem ismerjük a munkáját, nem tudjuk mennyire elégedettek vele a megrendelők, de őszintén, lenne szívetek ledorgálni ha valamit elhibázik?

Briana szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Briana-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Briana  képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Ha olyen szurkolók járnának a meccsre mint a németeknél, akkor bérletesek lennénk mi is

A focirajongók legnagyobb örömére november végén elrajtolt a 2022-es FIFA labdarúgó világbajnokság.

Nemcsak minden idők legdrágább (300 milliárd dollárra saccolják a rendezési költségeket), hanem minden bizonnyal a legmegosztóbb tornája is egyben a szokatlan időpontban megrendezett sivatagi viadal, amit már az indulás előtt megannyi ellentmondás kísért. Azonban a szurkolók ennek ellenére nagy kedvel látogatnak el Katarba, hogy nemzeti csapatukat támogassák. A nagy bulizás vélhetően el fog maradni, az itteni hagyományok ezt nem igazán kultiválják, de azért több videó is bizonyítja, hogy a hangulatra azért nem lehet panasz.

A csoportkörök már lementek és meglepetésekből nem volt hiány ezen a tornán sem. Németország már a csoportkörben búcsúzni kényszerült. Azonban itt hagyták nekünk az egyik legszebb szurkolójukat. Vanessa csalódott volt a kiesést követően, de ha már csapatának nem tud segíteni akkor ezúttal a mi napunkat fogja feldobni kicsit.

Azt gondolod, hogy az életben már minden láttál, akkor Ashlyn nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Bella arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Ashlyn egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Bárhogy fordul mindent lever az egyetemista lány, ezért most kisebbítő műtétre gyűjt

Elege lett Amber Roach joghallgatónak, végre normális életet akar élni. Szerinte inkább átok mint áldás ami a természet adott neki, ezért 5000 fontot (2 millió forintot) szeretne összegyűjteni kisebbítő műtétjére. Eddig azonban csak az összeg tizede jött össze.

Amber a Sunnak nyilatkozva mesélt megpróbáltatásairól: „Mindenki irigykedik rám, pedig az igazság az, hogy az impozáns méretem tönkretette az életem. Tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémák a világban, de életem minden perce kényelmetlenségben telik. Nem tudok csak úgy elmenni az emberek mellett egy szórakozóhelyen. Ha felállok vagy csak megfordulok, már repülnek is poharak az asztalról. Már nem merek belépni a kisebb üzletekbe sem, mert mindent leverek a polcokról.”

A fiatal nő emellett attól is besokallt, hogy folyamatosan megjegyzéseket kap idegenektől, és még azokkal sem tud kommunikálni, akik egyébként normálisan közelednének felé. „Nehéz komolyan venni valakit, aki folyamatosan másra figyel. De a férfiak az utolsó okai annak, hogy rászántam magam a műtétre. Egyszerűen normális életet akarok élni” – magyarázta. Amber korábban rendszeresen sportolt, de ma már képtelen erre, még az ülés is komoly megpróbáltatásokat jelent számára, és egyre gyakrabban gyötrik hátfájdalmak.

Kicsit sok rajta a tinta, de egyébként Ludovica magával ragadó személyiség

A korom feketébe vedlett csajoktól valamiért ódzkodunk, senki nem akar egy trónok harcából ismert varjúval pózolni, ám a tetovált csajok sem kelendőek sok helyen. A bőrükön viselt ábrák inkább egy bűnözőt láttatnak, mint egy főzni-mosni tudó családanyát, aki a család szeme fényének boldog párja lehetne egy életre.

Pedig egyrészt a tetoválás nem jár együtt intelligencia pusztulásával, sem fokozott agresszióval, egyszerűen csak vagy vonzóak tudnak lenni valakik számára, vagy nem. Jó példa erre Ludovica néven futó lány, aki igen feltűnő jelenség, nem kizárólag a bőre nagy hányadát borító tetoválás miatt, az adottságai és kisugárzása is nagyon rendben van.  Elmondása szerint nagyon rosszul érezte magát tetoválások nélkül, így sokkal magabiztosabb. Egyébként nem kell messzire menni, ha össze szeretnél vele futni, Berlinben él, ha szerencséd van, meghívhatod egy jó kávéra.

Nienke először a koliban dobta le a dresszt, most évi 300 milliót keres vele

Nienke minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten. Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 31 éves Mara, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Nienke egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte. Delaia már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.