Ha Gabby lenne a vendég műsorvezető az RTL-en, az BL meccseket az is nézné, aki nem szereti a focit

Mint ismeretes, idéntől új formátumban zajlik az európai klubfutball legrangosabb kupasorozata a bajnokok ligája, ami előzetesen több vitát is generált mind az érintettek, mind pedig a szurkolók körében. Az első fordulót követően megpróbáljuk összefoglalni az első benyomásokat.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a kilencvenes évek elején bevezetett formátumot változtatta meg gyökeresen azzal, hogy a résztvevő csapatok számát 32-ről 36-ra növelte, továbbá, az eddig megszokott csoportkör – a 32 csapat nyolc négyes csoportban játszott oda-vissza rendszerben összesen hat mérkőzést – is megszűnt, helyette minden csapat nyolc meccset játszik, négyet hazai pályán, négyet pedig idegenben. A bajnoki kör végén az első nyolc csapat automatikusan bejut a nyolcaddöntőbe, míg a 9-24. helyezett csapatok oda-vissza párharcot vívnak az egyenes kieséses szakaszba jutásért. A 25-36. közötti helyezettek automatikusan búcsúznak a sorozattól.

Mi azonban csak hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, amikor csinos bemondókat látunk a külföldi adókon, akik már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort. Fura egy világot élünk, sajnos dekoratív csajok nélkül szinte már semmit sem lehet eladni. Ott vannak a reklámokban, a különböző műsorokban és a média minden területén. Persze mi ezt egy kicsit sem bánjuk. Inkább őket nézzük mint a kiöregedett vén rókákat.

Első ránézésre Gabby-t egy újabb Insta-csajnak gondoljuk, aki épp most próbál az alakjával  feltörni, valójában azonban egy tehetséges sportriporterről van szó. Természetesen a tehetség mellé kellett egy ilyen kisugárzás is ahhoz, hogy képernyőre kerüljön.  Elsősorban NFL meccsekhez hívják „szakértőnek”, ugyanis a pasija az NFL-ben szereplő Miami Dolphins söprögetője.

Nem pszichológus, de nem is coach mégis a férfi lelkeket (is) ápolja Gweneth

Az ötvenéves hölgy szerint a monogámiát egyszerűen nem neki találták ki, ezért is igyekszik a lehető legtöbb férfival megismerkedni. Optimális esetben házasokkal.

Végre itt a szeptember, ami alighanem Gweneth kedvenc hónapja. Egy kutatás ugyanis kimutatta: ebben a hónapban lép a legtöbb férfi félre. Alighanem mindez azzal van összefüggésben, hogy a nyári fellángolások után ekkor süppednek bele újra a párok a szürke hétköznapokba, így nem csoda, ha végül egy harmadik karjaiban keresik a boldogságot egymás helyett.

A London és Kalifornia közt ingázó Gweneth pedig él-hal a házas férjekért. Főleg azokért, akik vele lépnek végül félre. Mint magyarázza: ők a legjobb: “A házas pasik egyszerűen jobbak. Észreveszik, ha levágattad a hajad, megcsináltad a körmödet vagy vettél egy csini ruhát.”

És bizony az ötvenéves hölgynek komoly tapasztalata van e téren: állítása szerint Ő már ezredesi rangban van. Van fogyasztása a hölgynek az biztos.

A bolgárok énekesnőjét szívesen látnánk az X-faktor-ban

A bolgárok énekesnője 15 éves kora óta modellkedik, már akkor sem volt visszafogott típus. Azóta sem változott túl sokat, gyakran mutatja meg magát textilmentesen akár az Instagram-oldalán, akár videoklipjeiben.

Andrea sosem volt szemérmes típus, gyakran látható hiányos öltözetben, és a merészebb ruhadarabokat kedveli, de nem ritka az sem, hogy egyáltalán nem visel textilt. Általában a külsejének hívja fel magára a figyelmet, melyet a külön rá szabott darabokkal hangsúlyoz ki. Andrea eddig sem bízott túl sokat a rajongók fantáziájára, most legújabb klipjében is odateszi magát.

A zavarbaejtő forgatásról is több fotót osztott meg a követőivel az Instagramon, szemmel láthatólag egyáltalán nem volt zavarban. A 37 éves énekesnő a mai napig elképesztő formában van, ennek is köszönheti több százezer követőjét is a közösségi oldalain.

Francesca annyira cukor, hogy megvennénk neki az új Iphone 16-ot

Szeptember 9-én bemutatta legújabb telefonjait az Apple. Az iPhone 16 és iPhone 16 Plus finomított külsővel, új hátlapi kameraelrendezéssel és A18-as chippel támad, míg az iPhone 16 Pro és iPhone 16 Pro Max a korábbinál nagyobb kijelzőkkel, új, 48 megapixeles ultraszéles látószögű kamerával és még erősebb, A18 Pro chippel venné le a vásárlókat a lábukról. Természetesen az új Iphone nem lett olcsóbb, vannak akik ennyiért inkább autót vesznek, vagy elmennek nyaralni.

Franceska Fournier egy igazi földre szállt angyalként fogja megszínesíteni a napunkat.  A 23 éves lány már több mint 1 millió követővel rendelkezik és le mernénk fogadni, hogy ennek a 99,9 % férfi. Miért gondoljuk ezt? Elég végignézni az insta oldalát. Most hoztunk belőle nektek is egy kis ízelítőt, reméljük nektek is tetszeni fog. Talán neki megvennénk karácsonyra az Iphone-t ha magunknak már nem.

Ha Adi lenne a szomszédunk gyakrabban vállalnánk home office-t

A home office, vagyis az otthoni munkavégzés intézménye már régóta létező fogalom, világszinten általános azonban csak 2020-ban, a Covid idején lett. Azóta pedig teljesen elvárt „juttatás” lett ez a munkavállalók részéről, 10 jelentkezőből 7 biztos, hogy bele is írja az önéletrajzába.

Az otthoni munkavégzés egyik legnagyobb előnye vitathatatlanul az, hogy a munkavállalók megspórolják a munkába való bejárás költségét. A home office lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy egy számára kellemesebb időben keljen fel, és kialakíthasson egy otthoni rutint, mielőtt munkához lát. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez és nem kell a sok idegesítő kollégát elviselni és ez nagyon fontos. Azonban pár nap után a hátrányát is érezzük, egy idő után azért elég lehangoló tud lenni, hogy a négy fal között vagyunk.

Azonban ha olyan szomszédunk lenne mint Adi akkor ne is hezitálnánk ezen egy percet sem. Mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Tőlünk senki nem örül annak jobban, hogy Ashley saját fürdőruhamárkát alapított

Ashley bögréit látva meg kellett innunk egy pohár tejet.

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Ashley-t. Egyszerűen visz a szemünk. Megragadják a a figyelmünket és nem eresztik. Persze ehhez nem árt ha van mit a tejbe aprítani, nem elég egy üres tejeszacskó. Azonban most saját vállalkozásba kezdett és saját márkát alapított. Szerintünk a siker garantált, mert ilyen reklámmal minden eladható.

Közeledik a fűtési szezon, de Avital inkább egzotikus helyeken melegszik fel

Az ősz lassan beköszönt, és egyre hűvösebb reggelek várnak ránk. Ha az időjárás így folytatódik, nemsokára eljön az a pillanat, amikor már muszáj lesz bekapcsolni a fűtést otthonainkban. Sokan már most is fázósan gubóznak be egy takaró alá, de van, aki inkább más megoldást választ. Avital például nem hagyja, hogy a hideg elrontsa a kedvét – helyette egzotikus úti célokra utazik, hogy felmelegedjen.

Miközben sokan a fűtésszámlától tartanak, Avital inkább a repülőjegyekre költ, hogy a trópusokon süttethesse a hasát. Legutóbbi útja a Karib-tenger paradicsomi szigeteire vezetett, ahol a tengerparti naplementék és a forró homok pillanatok alatt elfeledtették vele az őszi hűvösséget. Számára ez a tökéletes megoldás a hideg ellen – elkerülni azt, és inkább olyan helyen tölteni az időt, ahol a nap folyamatosan ragyog. Míg itthon hamarosan bekapcsoljuk a radiátorokat, Avital fürdőruhában hűs koktélt kortyolgat a tengerparton. A téli kabátok helyett könnyed nyári ruhákat csomagol, és nem gondol arra, hogy hazaérve várja a hideg lakás. Az egzotikus utazások nemcsak felmelegítik, de feltöltik energiával is, így nem is csoda, hogy mindig új úti célokat keres.

Maddi céltudatos és nem véletlenül választották az egyetem szépének

Madi Teeuws két információt tart fontosnak magáról: a Texasi Egyetem hallgatója;  és 100%-ig természetes, de ezen kívül másban is nagyon sikeres , ugyanis főállásban szívesen áll fényképezőgép elé is.

A most 28 éves Madi tizennégy éves volt, amikor a barátjának küldött fotói elkezdtek terjedni a neten. Akkor a lány idegileg teljesen kikészült, ami érthető is, senki sem szeretné ha a képein csámcsognának.

Szerencsére azonban ez már a múlt, és azóta túltette magát a történteken. Madi a politikatudományi után már a második diplomáját készül megszerezni, de az Instagram-táborát egyelőre jobban érdeklik a közösségi oldalán megosztott képei és videói. Szerencsések mondhatja magát mert szinte az egész nyarat üdülőparadicsomokban töltötte, hogy hódolhasson a vízisportok iránti szenvedélyének. Most mondott búcsút a nyaralásnak, és a festői szépségű olasz Amalfi-parton töltött utolsó reggelét nekünk is emlékezetessé tette.

Melinda, a város egyik legnépszerűbb személyi edzője, nekünk már a látványa is felél egy kardióval

Melinda, a város egyik legnépszerűbb személyi edzője, nemcsak szaktudásával, de megjelenésével is hatalmas motivációt nyújt a hozzá fordulóknak. Már az edzőterem küszöbén átlépve érezni lehet a lendületet, amit ő sugároz. Ahogy belép, energikus kisugárzása azonnal elárasztja a teret, és akaratlanul is felgyorsítja a pulzusunkat. Izmos, de mégis kecses testalkata bizonyítéka annak a kemény munkának, amit nap mint nap végez. Az edzéseken nemcsak a fizikai erőnlétünket fejleszti, hanem mentális erőt is ad.

A szakmai tudása és szenvedélye az, ami miatt sokan keresik fel, de az a kitartás és fegyelem, amit ő képvisel, az igazi vonzerő. Nem is csoda, hogy már a látványától is leizzadunk – hiszen puszta jelenlétével is ösztönöz a mozgásra. Melinda edzései mindig intenzívek és változatosak, így a monotonitás kizárva. Mindenki, aki vele edz, úgy érzi, mintha egy profi sportoló mellett dolgozna, de közben mégis közvetlen, barátságos és támogató marad.

Ha valaki igazán szeretne formába lendülni, Melinda neve azonnal felmerül a fitnesz világában. Az edző, aki nemcsak segít elérni a célokat, hanem garantáltan mosolyt csal az arcunkra, miközben izzadunk a gyakorlatok közben. Sokan azért járnak hozzá, mert nála nem csak az edzés kemény – hanem az elhatározás is megerősödik. Melinda olyan erőt sugároz, amire mindenki vágyik.