Labancz Lilla hátsójának egy buddhista szerzetes se tudna ellenállni

Hogy repül az idő. Az Álom.net c. filmben megismert zsenge tinilány már érett nővé cseperedett. Lilla ugyanis a napokban lett 33 éves, és a szülinapja alkalmából kidobott egy tengerparti képet, ahol bikiniben ácsorog a parton. Citromsárga fürdőruhájáról nehezen lehet elvonni a figyelmet. Szinte már tolakodó az a hátsó, de elnézzük neki.

Tolvai Reni csak az edzéséről akart posztolni, de most mindenki a didkóiról beszél

A 28 éves énekesnő kipihenve tért vissza Egyiptomból és rögtön belevetette magát a munkába, és természetesen az edzés sem maradhat ki az életéből. Most is az edzőteremből posztolt, és ugyan egy ártatlan képnek indult, de a mi szemünk rögtön megakadt a leglényegesebb dolgon. Szép, telt, kerek, éljen a tavasz.

„Tekerünk, tekerünk” – írta a posztban Reni. Íme a szóban forgó fotó:

Szegény lány azt hitte övé a világ, aztán jött a nyugdíjas papa hátulról és most az egész net rajta röhög

Ha akartok egy jót röhögni akkor jó helyen jártok. Először azt hittük, hogy látunk egy jó fotózást, mert a csajra tényleg nem lehet panasz.  Ő mindent megtett, hogy a kép olyan legyen, hogy még a nyálunk is elcseppenjen. Önmagából ettől még nem lesz valami milliós nézettségű, de a csattanó a végén jött. Egy öreg papa úgy tette tönkre a fotózást ahogy illik. Alapvetően semmi rosszat nem csinált, csak komótosan egy szál fecskében kisétált a vízből. Persze utána már neki is leesett, hogy nem ott kellett volna kijönnie a vízből.

Tudtad, hogy ezeknek a magyar sztároknak nincs érettségije

A mai világban szinte alapnak számít egy érettségi ezért lepődünk meg ha valakinek esetleg nincs. Persze ezzel nem akarunk lenézni senkit, mert az csak egy papír amit lassan már minden analfabétának odaadnak, csak ne rontsa tovább a levegőt az iskolában. A papír az egy dolog, attól még nem lesz sikeres valaki, sőt.

Lehet, hogy szeplős de a vérünket egy másodperc alatt felforralta

Ann Fedotova különleges lány, az izgalmas szempár mellé igen feltűnő adottságokat is örökölt. A vörös lányok állítólag a legtüzesebbek csajok közé tartoznak. Van bennük elég élet és rafinéria, nem mondjuk hogy nyugodt velük az élet, mert bizony ha megbántjuk őket igencsak vissza tudnak vágni. Szeretjük ezt a heves temperamentumot mind az életben mind az ágyban. Velük egy pillanatra se unalmas az élet.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 53.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 52.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Ez az új úszódressz olyan forró, hogy meg se merjük mutatni hátulról

A trend évről évre változik de a mi álláspontunk nem. Mi azt valljuk, hogy a kevesebb néha több és az a mindenkori bikini divatra is érvényes. A mostani úszódressz látványa azonban még minket is forrósággal önt el. Szemből egy egész tetszetős, visszafogott darab. Bár elég magasra fel van vágva de ez sose volt baj, kivéve ha a csaj alatt egy bokor van, akkor felejtős.

Palvin Barbi legújabb fotósorozatától levegőért kapkodunk

Hova tovább. Gyakorlatilag hazánk egyik legszebb lánya elérte amiről egy modell mindig is álmodik. Sajnos ezzel azonban akarva akaratlanul a célkeresztbe kerül. Egy külföldi oldal a Health.com ugyanis úgy számolt be a hírről, mintha Barbi kissé kilógna a sorból, ugyanis cikkük címe azt sugallhatja, hogy a Victoria’s Secret nyit a kevésbé vékony modellek felé.  Most akkor kövér lenne? Ne vicceljünk már. Aki ezt mondja annak nincs szeme. Barbi egyébként  54 kilogramm, és 175 centiméter magas.