50 éves Jennifer Aniston, ennek örömére készültünk egy jó kis összeállítással

A Jóbarátok óta imádjuk Őt, pedig akármilyen hihetetlen, huszonöt év telt el azóta, hogy Rachel besétált egy menyasszonyi ruhában a Central Perk nevű kávézóba, és fenekestül felforgatta öt jó barátjával a tévés sitcom műfaját. Akkoriban pincérnőként dolgozott és még csak huszonnégy éves volt, amikor besétált egy meghallgatásra azért, hogy Monica Geller karakterét megkapja, de végül Rachel Green-t alakíthatta a sorozatban, ami meg is hozta neki a sikert.

Valahogy mindig az az érzésünk vele kapcsolatban, hogy jóval több van benne, mint amennyit eddig kihozott magából. Még idén kijön új tévésorozata, amiről annyit lehet tudni, hogy egy reggeli tévéműsorról szól majd, és nem lesz mélydráma. Még akkor is szerettük őt nézni, amikor egyébként nem annyira lett volna szerethető.

Hatalmas hír volt amikor kiderül, hogy Brad Pittel egy párt alkotnak, akpcsolatuk 1999-ben lett hivatalos és egyészen 2005-ig tartott. Azóta voltak egész nézhető filmjei is, mint a Családi üzelmek, Förtelmes főnökök, Szakíts ha bírsz, Marley meg Én, Exférj újratöltve, Sejtcserés támadás, Derült égből Polly vagy a Hivatali karácsony. Isten éltesse Őt még sokáig!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük