Kedvenc jégkorongkapusunk nem csak a pályán ügyes

A mai nap Mikayla fogja feldobni a napunkat. A 22 éves lány Kanadában él és akkor már ki is lehet találni milyen sportot űz. Hát persze, hogy jégkorongozik. Méghozzá kapus, egyből meg is állapítottuk, hogy a mi labdáinkat is megfoghatná.

Ránézésre nem is gondolnánk, hogy egy ilyen törékeny lány ilyen sportot választ. Sajnos azonban idén búcsút kellett mondania szeretett sportjának egy csúnya térdsérülés miatt. Tervezi azonban a visszatérést azonban életét most teljesen más tölti ki. Mi szívesen ápolgatnánk ameddig jobban nem lesz.

Keilah papírokkal igazolná, hogy rajta minden természetes

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Keilah egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 400 ezer rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Celeste áthívott minket magához ezen a szép nyári están

A home office, vagyis az otthoni munkavégzés intézménye már régóta létező fogalom, világszinten általános azonban csak 2020-ban, a Covid idején lett. Azóta pedig teljesen elvárt „juttatás” lett ez a munkavállalók részéről, 10 jelentkezőből 7 biztos, hogy bele is írja az önéletrajzába.

Az otthoni munkavégzés egyik legnagyobb előnye vitathatatlanul az, hogy a munkavállalók megspórolják a munkába való bejárás költségét. A home office lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy egy számára kellemesebb időben keljen fel, és kialakíthasson egy otthoni rutint, mielőtt munkához lát. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez és nem kell a sok idegesítő kollégát elviselni és ez nagyon fontos. Azonban pár nap után a hátrányát is érezzük, egy idő után azért elég lehangoló tud lenni, hogy a négy fal között vagyunk.

Azonban ha olyan szomszédunk lenne mint Celeste akkor ne is hezitálnánk ezen egy percet sem. Mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Bemutatjuk nektek Svédország egyik büszkeségét Josefine-t

Svédország a 10,5 milliós lakosságával a legnépesebb skandináv ország, de lássuk mit tartogat nekünk.

Svédországot eddig egyebek között popzenéjéről, az IKEA-ról, A Volvóról és nagyvonalú jóléti államáról ismerte a világ. Viccesen szokás a lélek IKEA-bútorának is nevezni. Az ország kívülről nézve a nyugalom, a rendezettség, a letisztultság hazája, egy ország, ahol jó élni, pörög a gazdaság, magas az életszínvonal, lakói környezettudatosak és tisztelik a természetet. Ugyanakkor, adottságait tekintve a szélsőségek hazája is: ahol a tél egy örökkévalóság, sötét nappalokkal és fogcsikorgató hideggel, nyáron pedig pont ellenkezőleg, hiányzik az éjszaka és a csillagok.

Azonban ez az ország ezen felül tartogat még nekünk rejtett szépségeket is. Itt van mindjárt a 28 éves Josefine Forsberg. Le se tagadhatná a skandináv származását, a szőke hajzuhatag és a kék szem árulkodó lehet mindenkinek.

Celeste szép, mosolygós, van kisugárzása, bár a pacalt nem szereti

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszkével mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Celeste-re.

A 29 éves amerikai lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen több mint 1 millióan követik. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de az ő svédasztalán biztos tudnánk választani egy két fogunkra való finomságot..Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Ne az Xbox-ot nyomkodd, inkább nézd meg Lily-t

Évek óta célkereszt tárgya a felhasználók körében az Electronic Arts (EA), mert jóformán ugyanazt a focis játékot nyomja az arcunkba évről évre, megújulni pedig úgy szökőévente tud igazán. A PS5 nyújtotta technikai lehetőségek új távlatokat nyitottak a FIFA-ban, amivel a cég módjával élt; idén azonban egyszerre volt aggasztó és reménykeltő, hogy a játéksorozat új korszakba lép: a FIFA ugyanis az eddigi formájában megszűnik létezni. Az EA és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) együttműködése ugyanis harminc év után megszakadt, így az idei kiadás EA Sports FC címen érkezik a piacra.

Lily Ermak is imád játszatni, de meccsre járni még jobban szeret. A legutolsó VB-n kapta fel rá a fejét a világ, amikor az egyik fél időben pár másodpercre mutatta Őt a kamera. Azóta beindult a karrierje. Lily másik kedvenc időtöltése az utazás, imád felfedezni új tájakat, kultúrákat a világban.

Az Adidas nem ad el ilyen bőrfocikat mint amilyen Sophie-nak van

Sophie tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit.

Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos m ellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.

Olyan igazi természetes szépség, akinek mindig tudnánk örülni ha egy utcában laknánk vele, és szembe jönne velünk. Közösségi oldalán már több mint egy millióan követik. Annyira érdekes, hogy ha a valamelyik közértben futunk vele össze egy melegítőbe akkor akár egy átlagos csaj, viszont ha oda kell tennie magát akkor pedig megáll körülötte a levegő ha megjelenik.

Alexa alig, hogy megérkezett Katarba, máris minden figyelem rászegeződött

A focirajongók legnagyobb örömére vasárnap délután a hivatalos nyitóünnepséggel elrajtolt a 2022-es FIFA labdarúgó világbajnokság.

Nemcsak minden idők legdrágább (300 milliárd dollárra saccolják a rendezési költségeket), hanem minden bizonnyal a legmegosztóbb tornája is egyben a szokatlan időpontban megrendezett sivatagi viadal, amit már az indulás előtt megannyi ellentmondás kísért. Azonban a szurkolók ennek ellenére nagy kedvel látogatnak el Katarba, hogy nemzeti csapatukat támogassák. A nagy bulizás vélhetően el fog maradni, az itteni hagyományok ezt nem igazán kultiválják, de azért több videó is bizonyítja, hogy a hangulatra azért nem lehet panasz.

Alexa barátnőivel érkezett a világbajnokságra. A 23 éves német lány elsősorban azért jött hogy hazája válogatottjának szurkoljon, de azért a pihenés is szempont volt. Itt pedig minden adott ahhoz, hogy az ember visszanyerje nyári színét. Szívesen csatlakoznánk.

Azt nem igérjük, hogy Desiree fog lehűteni ebben a kánikulában

Tombol a nyár. Örülhettek azok akik a belföldi nyaralásukat Júliusra tervezték be, ugyanis az elmúlt hetekben a hőmérsékletre nem lehet panasz. A kánikulát azonban nem mindenki tudja elviselni azonban, aki szereti annak most ez az igazi nyár.

Csütörtökön várható először valóban érezhető enyhülés, aznapra ugyanis már több felhőt és esőt várnak a meteorológusok. Éjszaka is hűvösebb lesz picivel, 13, 21 fok várható, és nappal is először megy 30 fok alá a hőmérő mutatója, a HungaroMet szerint ugyanis a csúcshőmérséklet 29 fok lesz aznap. Legalábbis a mostani állás szerint.

Desiree még csak 25 éves de már több mint 1 milliós követő tábora van. Véletlen lenne? Nem gondoljuk. Ugyan személyesen nem ismerjük, de első látásra Ő is meglehetősen izgalmas jelenség. Azonban az ismeretségéhez kétségtelenül az is nagymértékben hozzájárult, hogy a pasijai mindig ismert milliárdosok. Azt nem tudjuk, hogy ez most nála direkt van, vagy csak mivel ilyen körökben mozog ezért csak ott tud ismerkedni, mindenesetre anyagilag stabil lábakon áll.

Ő magát vállalkozóként tünteti fel a közösségi médiában és tény, hogy jól forgatja a pénzt. Több cége is van, és saját ruhamárkája. Régi vágya volt ez, és nem csak a promócióban vesz részt, de a tervezés fázisában is. Mint mondja neki ez egy igazi hobbi, ami jövedelmező is.

Bárki is tervezte Karen fürdőruciját ez bizony 10 pont

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszkével mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Kristy-ra.

A brit tévés személyiség, Karren Brady 26 éves lánya, Sophia Peschisolido nem először, és valószínűleg nem is utoljára hívja fel magára a figyelmet. Már most népes rajongó tábora van, hiszen több mint fél millióan követik. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de az ő svédasztalán biztos tudnánk választani egy két fogunkra való finomságot..Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.