Az ember hajlamos elbambulni a monotonitástól. Ez lehet a városi dugóban, vagy egy unalmas útszakaszon. Velünk is előfordult már, hogy annyira elkalandoztunk, hogy ránk dudáltak a lámpánál, vagy volt olyan is, hogy a dugóban telefont nyomkodva nem vettünk észre a mellettünk álló rendőrautót. A mostani kamionos nagyot hibázott, vélhetően nem vette észre a mögötte haladó rendőrautót. A lengyel járőr mindenesetre nem hagyta figyelmen kívül a manővert, és fényjelzéssel eredt a szabálytalankodó kamion nyomába.
A tetoválóművész képeitől garantáltan leesik az állad
Mara 1988-ban született Németország Baden-Württemberg nevű tartományában. Szülei sokat dolgoztak, elfoglaltságuk ellensúlyozására gyerekeik mellé nevelőnőt fogadtak. Valószínűleg nem sejtették, hogy Nicole, a fiatal nő, akit saját gondoskodásuk pótlására alkalmaztak, milyen kitörölhetetlen hatással lesz lányuk további sorsára. Mara már kisgyerekként is sokat rajzolt, és kb 13 éves lehetett amikor megtudta, hogy Nicole hobbiként tetoválni szokott. Nem rendelkezett a legjobb felszereléssel, és nem volt igazán tehetséges, de rajta keresztül kapcsolatba került ezzel a művészettel. Az első tetoválását is tőle kapta. Nicole gépét lemásolva már gyerekként megépítette saját tetoválógépét, és hamarosan varrni kezdett vele. 16 évesen útra kelt, azóta bejárta Európát és neves tetoválószalonokban dolgozott. Mára már elismert művész lett belőle. Instagram oldalán már több mint 500 ezren követik mindennapjait.
Erről a hatvanas években bemutatott bikiniről még most sem tudnád levenni a szemed
Talán az egyik legjobb fürdőruha divatot alkotta meg 63-ban Rudi Gernreicha. Ez a viselet abban az időben igencsak úttörőnek számított. Szerinte az ember szépsége nem a ruhában, hanem az alatt rejlik, így ennek tudatában már nem is annyira meglepő miért is erőltette ezt a vonalat abban az időkben, amikor még tiltották az ilyesfajta ruhadarabokat.
Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 58.
Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.
Egy igazi vadmacskával ellenőrizzük le az ágyrugó keménységét
Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat, vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott ágytorna miatt. Ezt elkerülendő a csajok mellett nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most egy vadmacskával fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is, de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.
Pillanatok, amikor rájössz, hogy mindig az élet rúg beléd a legnagyobbat!
Ebben pedig lehet is valami, ha jobban belegondolunk, hiszen mindannyiunk életében volt már olyan pillanat, amikor az élet megmutatta, hogy mekkorát is tud ütni. Az ilyen helyzeteket a legkönnyebben, szűnni nem akaró optimizmussal, kiváló humorérzékkel és némi iróniával megfűszerezve lehet elviselni és felülkerekedni, még ha azonnali megoldást nem is találunk. Ha bal lábbal keltetek fel vagy ma reggel is megállapítottátok, hogy jobb lett volna munka helyett a határ felé venni az irányt, akkor nézzétek rá az alábbi képekre, mert ezek a szerencsétlenek aztán tényleg rendesen pórul jártak.
Egy tanulmány szerint a magyar férfiak megcsalásban a világ élmezőnyébe tartoznak
A felmérés szerint egyébként megcsalásban lekörözzük a franciákat, a spanyolokat, az olaszokat és a briteket is.A magyar férfiak húsz százaléka a névtelen felmérésben azt vallotta, hogy hűtlen a párjához, ami éppen duplája a csalfa nők arányának, s így a „hűtlenségi világranglistán” átvettük a vezetést. A felmérés szerint a hűtlenséget másként viselik a férfiak, mint a nők. Előbbiek számára kész tragédia, a megaláztatás netovábbja, ha kiderül, hogy felszarvazták őket, igaz: ma már a nők sem viselik ezt sokkal jobban.
A mai nap lányától garantált a vérnyomás emelkedés
A mai nap Cassandra Marie-t hoztuk el nektek. Édes szöszi, aki megjelenésével és elbűvölő mosolyával garantáltan sok férfit levesz majd a lábáról. A közösségi oldalán már közel 60 ezer követője van és ez a szám rohamosan nő. Egy földre szállt angyal akit bármikor szívesen látnánk vendégül. A szavak helyett beszéljenek most a képek, és akinek ez nem lenne elég az instagram oldalán még több finomságot találhat róla.
Mi lesz a kőművesekkel? Ez a robot két nap alatt felhúz egy házat
A kőművesrobotot néhány ausztrál hozta össze, és baromi egyszerűen működik: csak be kell táplálni a rendszerébe a ház pontos tervét – mint egy 3D-nyomtató esetében –, habarcsot és téglát nyomni bele, s kezdődhet is a munka.
Na most sokan mondani fogják az áldást. A Hadrian X Óránként 1000 téglát rak le, és nagy előnye, hogy nem iszik, nem eszik, nem kérdez, csak csinálja a dolgát. Akár két nap alatt fel tud rántani egy házat, ami valljuk be nem rossz, bár mi azért ezt megnéznék a saját szemünkkel is. Tényleg nagyon univerzális a robot, ugyanis magának keveri a maltert, a fali vezetékeket is kivési és folyamatosan ellenőrzi, hogy a falak a terveknek megfelelően állnak e. Egy hátránya van, hogy nyilván egy profi csapat kell az üzemeltetéséhez, akik beállítják a ko
A robot maltert kever, téglát rak, a fali vezetékek helyét is előkészíti, és persze közben folyamatosan vizsgálja azt, hogy a kész falak egyeznek-e a tervekkel. Éjjel-nappal tud megállás nélkül dolgozni, és egy év alatt akár egy falut is felépít, ha azt kérik tőle. De persze a Hadryan X sem tökéletes: esetében is szükség van a szakértők koordinációjára, ugyanis bár a robot nagyon tolja, azért a finomra hangolásban nem túl jeles – akárcsak a robotújságírók:
Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 57.
Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.