Nem lehet egysíkúsággal vádolni a gyönyörű Demi Roset, akit elég fiatalon kapott fel a közösségi média, és ügyesen kovácsolt előnyt a semmiből jött népszerűségből. Pusztán a külseje miatt hamarosan már sztárként kezelték, idézőjeles modellként pedig egyre több fotózásra kérték fel a világ különböző tájain. Demi legutóbb a görögországi nyaralása során hatalmas kókuszdióival ugrasztotta ki a szemünket a helyéről, most pedig Balin járt és a változatosság jegyében ezúttal a püspökfalatját helyezte a fókuszba. Még egy szép kerek kókuszt is bedobott a jobb összhatás érdekében, de a gömbölyded gyümölcs vonalai sem tudják felvenni a versenyt Demi kufferjával.
Dukai Regina 36 lett, ennek örömére leporoltuk azokat a bizonyos fotókat
Egyszerűen nem tudja befogadni az agyunk, hogy Dukai Regina már 36 éves. A legújabb fotóját elnézve, amit közösségi oldalán osztott meg, inkább 26-nak néz ki és tényleg letagadhatna egy jó tízest. Az biztos, hogy magunktól nem arra tippelnénk, hogy a negyedik X közelében jár már. Na most mondjátok meg Ti, szerintetek nem így van:
Átnézett hozzánk Sandra a szomszédból
A mai nap egyenesen Lengyelországból látogattak el hozzánk. Sandra Kubicka 24 éves és egy rettentően magával ragadó személyiség. Gyakorlatilag minden fotóján úgy ragyog mintha egy díjátadóra menne. Mindegy mit visel, a megtestesült nő köszön vissza ránk még egy pizsamában is. Lengyelországba mindenképpen érdemes ellátogatni mert nagyon jó a felhozatal, ami a nőket illeti. Nincs is olyan messze gyakorlatilag mert Szlovákián át elég gyorsan elérhető, és ha Sandra nem győzött meg az utazásról akkor semmi nem fog. Fél millió követő nem tévedhet.
Az énekesnő olyat villantott, hogy majdnem félbe kellett szakítani az élő adást
A 49 énekesnő a One Day In Your Life című slágerével alkotott maradandót a világ pop piacán. Sokáig háttérbe szorult betegsége miatt, de még így az örödik x-hez közel is tökéletes formában van.Anastacia a hétvégén a Tánc a csillagokkal című, népszerű műsorban lépett fel, amikor a hatalmasat villantott a kamerák előtt. Táncpartnere Maykel Fonts, úgy pörgette az énekesnőt, mint Ica néni a lángost a balatoni kifőzdében. Egy biztos mind a kettő esetben elindul a nyálelválasztásunk. Ha a lángos ezúttal el is marad, a képek magukért beszélnek.
A Baywatch sztárja lekapta a felsőt a strandon, és a látottaktól nekünk is nagyon melegünk lett
Kelly Rohrbach neve akkor vált ismertté amikor 2015-ben Leonardo DiCaprio barátnője lett. A fiatal amerikai modell fantasztikus külső adottságokkal van megáldva, nem véletlenül Ő kapta az egyik főszerepet a tavalyi Baywatch filmben.
A 27 éves topmodellt ezúttal Honolulu egyik partján kapták lencsevégre a fotósok. Előbb bikiniben meditált és jógázott, majd lekapta a felsőt, hogy mindenhol szépen lebarnuljon a felsőteste. Most ezt fogjuk leellenőrizni.
Egzotikus szépséggel fűszerezzük meg a napunkat
A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét. Ha unjátok a hazai felhozatalt akkor ez a sorozat maga lesz a paradicsom.
Azt kamuzta a nőnek, hogy mérget ivott, és csak egy jó hancúrral élheti túl
A 24 éves férfi vörös fejjel, mérgezés tüneteit imitálva jelent meg az idegen nő házánál, akit azzal vett rá a hancúrra, hogyha nem fekszik le vele, belehal a méregbe.
Az új-zélandi férfi azt hazudta a nőnek, hogy megfenyegették, megverték, mérget itattak vele, amit abban az esetben él túl, hogyha kiizzadja azt két napon belül. A nő persze elküldte őt futni, de a férfi egészen más módon szerette volna túlélni. A sztori után érkezett pár e-mail a nőnek, ami igazolta a férfi sztoriját. Kitértek arra is, hogy legalább háromszor kell kielégítenie a férfit, amiért egy autót és pénzt is kap, ám ha nem teszi, megtalálják a családját, és nyilvánosságra hozzák a félmeztelen fotóit.
Ilyen kamionost még nem hordott a lábán a föld
Bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy munka közben Angelica Larsson minden egyes lépését férfi kollégái vigyázzák, azt lesve, hogy mikor lehet segíteni neki, azért még egy ilyen törékeny lánynak is rengeteg mindent egyedül kell megcsinálni.
Totálisan letarolta az OMV kutat a becsapódó kocsi az M3-as bevezetőn
Eddig ismeretlen okokból egy személyautó nagy sebességgel belehajtott a töltőállomásba, letarolva a kutakat. Egyelőre nem tudni, mi történt, rosszul lett-e a sofőr, esetleg elaludt.
A baleset a pálya belső, zuglói szakaszán, az OMV kútnál történt. Amint többet tudunk, frissítjük cikkünket.
Rita Ora arcpirító képpel jelentkezett be Ibizáról
Rita Ora épp Ibizán piheni ki a fáradalmait, ám arra azért szakított időt, hogy egy elképesztően izgalmas fotóval örvendeztesse meg a rajongókat. A koszovói származású énekesnő egy pink bikiniben járta be a szigetet és felfedezte annak szépségeit. Mi most pedig az Ő szépségét fedezhetjük fel. Az énekesnő egyébként júliusban járt hazánkban, amikor az EFOTT fesztiválon adott koncertet.
A képen a jobbra nyíllal lehet lapozni.