Lánya nyaralós képeiből csinált viccet egy anya

Alexa Stark tavaly a spanyolországi Marciában nyaralt, ami elég jól is sikerült, és amiről több képet is feltöltött közösségi oldalára. A 20 éves lány a fotókon medence vagy éppen pálmafák mellett pózol. Az anyja látta ezeket a fotókat Stark Instagramján, és egy gonosz tervet eszelt ki. Az anya barátaival nemrégiben ugyanott nyaralt, ahol tavaly lánya, és úgy döntött, leutánozza lánya képeit, ezzel nevetségessé téve Starkot.

„Anyám és a haverjai teljesen lealázta a nyaralós képeimet” – írta Stark a Twitter-oldalán a képeket posztolva.

A zongoratanárnő adott nekünk egy kis különórát

Gyerekként még nem volt annyira menő a zongora, legalábbis a fiúk nagy részénél. Azóta ez a nézőpont megváltozott, felnőttként jó volna egy-két nótát elkalimpálni az asszonynak. Tudás híján azonban őt tángáljuk el a zongorán. De mehetünk magántanárhoz, aki szívesen vezet be minket ebbe a világba. Zelda egy ilyen lány. Hátránya, hogy zongorázni az életben nem fogunk megtanulni, de eldicsekedhetünk azzal, hogy mi azért szorgalmasan jártunk hozzá, bár sokkal inkább a furulyatudása miatt…

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 105.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Többször is letiltották a színésznő profilját, de ilyen képek láttán nem is csodálkozunk rajta

Korábban többször is letiltotta már az Instagram Amberleigh West fotóit, mivel azok többek mutattak a kelleténél, illetve annál, amit a közösségi oldal szabályzata elbír. Kíváncsiak vagyunk, legújabb fotói is erre a sorsra jutnak-e. A manapság színészkedéssel is próbálkozó modell újabb forró képeket töltött fel képmegosztó oldalára. Az Instagramról egyébként az is kiderül, hogy a szeretei az extrém sportokat, mint például a búvárkodást.

Allisonnak a szeme se rebbent, a közértben tolta le

A több, mint 8 millió követőt összegyűjtő Allison Parker sem az eszének köszönheti köszönheti rajongótáborát. Viszont nem lehet őt leírni teljesen, hisz elég agyafúrt ahhoz, hogy tudja mi kell a férfi követőinek, ezért az Instagram oldalát elárassza vaskos, húsos, a szemünknek igen tetszetős lakomával. Érdekes, hogy az influencerkedő Allison Parkert még mindig nem tiltotta le az Instagram, pedig egyre szigorúbb a szabályozás az efféle képekkel szemben. Mindenesetre büszke kinézetére, és a képeket elnézve van is miért büszkének lennie. Legutóbb egy élelmiszerboltból jelentkezett be, ahol barátnője társaságában pózolt és nem fogta vissza magát.

Suzy már másodjára nyerte meg a legjobb farnak járó elismerést

Suzy Cortez-t először 2015-ben választották meg Brazília legjobb hátsójával rendelkező nőjének. Róla azt kell még tudni, hogy él hal a Barcelonáért és annak oszlopos tagjáért Lionel Messiért olyannyira, hogy az argentin klasszis felesége Antonella féltékenységében letiltotta Őt az Instagramon. Nagy öröm számára, hogy idén is Ő lett a legjobb. Suzy egyébként 50 ezer brazil reált (3,5 millió forintot) vihetett haza a koronával, ám ennél mindenképpen fontosabb az ismertség, ami a győzelemmel jár. Aki szereti a telt kerek falatokat annak érdemes követnie a hölgy insta oldalát, mert ilyen finom képekre bukkanhat.

Benéztünk a szomszéd lányához, és nagyon maradni akarunk

Ezúttal egy fiatal, törékeny szépséget hoztunk el nektek. Sarah Jolzy  tipikusan olyan lány, mint akit az ember a szomszéd ablakán keresztül szokott bámulni. Végre nem egy plázacica, egy mű csaj. A szőke szépségben van valami, ami rabul ejti a férfi szíveket. Nézzétek csak.

Michael Knight röhejes mopedes reklámján visít most az internet

David Hasselhoff újra felöltötte a fekete bőrkabátot és Michael Knight szerepébe bújt, mindezt a Mobile.de használtautó-portál reklámjának kedvéért. K.I.T.T.-et ezúttal egy fekete mopedbe építették be, de nem bánjuk, hiszen a reklám minden egyes másodperce ajándék az eredeti Knight Rider sorozat kedvelőinek.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 58.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.