Ordítozva fenyegettek, lökdöstek diákok egy tanárt a pesterzsébeti iskolában

Egy diák szóváltásba keveredik egy tanárral. Közben más diákok „k*rva anyádat”, és hasonló szidalmakat kiabálnak a padsorokból. Végül többször is meglöki erősen az Attilának nevezett diák a tanárt, majd többen is felsorakoznak mellette a tanárt fenyegetve. A megosztók közül senki nem írta le pontosan melyik iskolában történt az incidens, de azóta már kiderült, hogy a pesterzsébeti BGSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Állítólag semmilyen következménye nem lett az esetnek. Szép világot élünk.

Sybil ma éjszaka se okozott nekünk csalódást

Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük. Sybil egy reggeli tornaórával készült nekünk, talán ez az egyetlen mozgásfajta ami miatt hajlandóak vagyunk reggel megizzadni.

Daniella még nagyon zsenge de ellenére már most eltekerte a fejünket

Daniella Beckerman egy 18 éves amerikai lány, aki modellként keresi a kenyerét. Szemtelenül fiatal, de már most közel 300 ezres követőtábora van insta oldalán. Szép karrier előtt áll, persze ha nem megy el rossz irányba a fiatalon szerzett hírnévnek köszönhetően. Ártatlannak tűnő tekintete, a barna szemeivel képes bármelyik férfit megbabonázni. Nézzük most meg a képeit és pillanatra Te is úgy fogod érezni, hogy jobb hely lett a világ.

Tinisorozatban játszott, majd 42 évesen úgy döntött felnőttfilmben szerepel

Maitland Wardet a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című szitkomban ismerhette meg, de igazi ismertségre a Boy Meets World (magyar címe: A kis gézengúz) tinisorozatban tett szert, Rachel McGuire szerepében. Feltűnt aztán olyan sorozatokban, mint a Házi barkács, vagy az Egy kapcsolat szabályai, és olyan filmekben, mint a Feketék fehéren.

42 évesen azonban úgy döntött meghódítja a felnőttfilm ipart. Maitland Ward már az Instagram-oldalán is reklámozza felnőttfilmjét, ő a vörös hajú nő, aki pórázon tart egy másik nőt.  Elmondása szerint már régóta kacérkodott, hogy itt is kipróbálja magát, de csak most lett elég önbizalma, hogy belevágjon.

Annának nem igazán barátja a ruha, ezért ha teheti elkerüli

A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból. Anna Katharina is a “tipikus” szőke nő kategória éllovasa. Elég feltűnő jelenség Ő is, elég csak végignézni a képeit. Nem szereti a vastag ruházatot, ideje nagy részét inkább a medence vagy a tengerparton tölti. Ennek az eredménye majd 1 millió lelkes követő. Megértjük őket.

Khloe Kardashian testvére kedvéért dobott le gyakorlatilag mindent

Kourtney Kardashian nemrég alapított egy luxustermékekre épülő céget, Poosh néven. A webshop nincs túlbonyolítva, tulajdonképpen gazdag nőknek kínál felesleges és méregdrága luxustermékeket. A sajtó nincs túl jó véleménnyel sem a cég hátteréről, sem a koncepcióról, sőt a termékek jelentős részét is kamunak, felesleges kacatnak titulálták. Khloe most testvére kedvéért lőtt egy tűforró fotót, hogy adjon egy kis löketet nővére nem túl sikeres cégének.

A kislányos külső ne tévesszen meg, Fiona egy érett nő

Ma a tündér Fiona Barron-t hoztuk el nektek. Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a képek alapján Fiona nagyon is tudja a dolgát. A kislányos külső egy igazi nőt rejteget. A 20 éves lány mexikói felmenőkkel rendelkezik, pont ez teszi őt olyan különlegessé. Nem tudjuk megunni a képeit, amiből van jó pár az insta oldalán ahol már közel egymillióan követik. Egy szépséghibája van csupán neki, hogy korábban Justin Beaber barátnője volt.

Mikrofon helyett méretes csokilőcsöt kaptak a szájuk elé

A magasan képzett riporter páros a gyanútlanul bulizó fiatalokhoz odaoldalaznak egy gyors interjút készíteni , akiknek nagyjából semmi dolguk nincs, mint belevonyítani a mikrofonba, hogy éppen mekkora überkirály buliban rángatóznak ritmusosan egy hajón.

A dolog pedig működik, fiúk-lányok vegyesen vállalkoznak erre a bonyolult feladatra, de az utolsó pillanatban a gonosz riporterek a mikrofont elvéve egy méretes csokilőcsöt tartanak a kurjongató ifjoncok szája elé, akik épp csukott szemmel, nyitott szájjal készülnek életük legmeghatározóbb 3 másodpercére. Mire az áldozatok rájönnek a turpisságra és az átverésre, már késő, a kamera ugyanis mindent lát és megörökíti a csodálatos pillanatot. Azt hiszem erre mondják, hogy ezt jól be*opták.