130 ezer brit font, átszámítva közel 50 millió forint. Ennyi pénzt költött el luxus életmódra, drogokra és prostituáltakra Mateus Henrique Leroy Alves. A férfi kisfia, a 2 éves Joao Miguel Alves spinális izomatrófiában szenvedett, az ő kezelésére érkezett majdnem 50 millió forintnyi adomány. Az említett összeg elég is lett volna ahhoz, elkezdjék a kezelést, ám az apa lelépett a pénzzel és elkezdte elkölteni azt.
Úgy rányomult a rendőrre a részeg lány, hogy erősítést kellett hívnia
Nem tudni, miért tartóztatták le, az viszont biztos, hogy az eleve rossz helyzeten ez kicsit sem javított, sőt. Miután megbilincselték, azt hitte egy felnőttfilm jelenetét forgatják, és úgy ráment a rendőrre, hogy az csak pislogott . Még azt is megkérdezte a rendőrtől, hogy tetszik-e neki, válasz helyett viszont profin kezelte a helyzetet, higgadt maradt és erősítést kért.
Rihanna lassított felvételen mutatta meg magát fürdőruciban
Ma pedig úgy döntött, követőivel is megosztja, milyen szettben indul napfürdőzni. Rihanna a tőle megszokott extravagáns mozdulatokkal, és persze nem éppen visszafogott szettben vonult végig a kamera előtt. Már a szépen rendben tartott kert látványa is kellemes a szemnek, viszont amikor az énekesnő fátyolköntössel takart teste is felbukkan, lássuk be, megszűnik a környezet.
A képeit látva megértettük, hogy miért is akarja minden sztársportoló ezt a csajt
A kék szemű Jena a pletykák szerint elcsavarta a Manchester United támadójának, Jesse Lingardnak a fejét, korábban pedig az NFL legjobb elkapójával, Antonio Brownnal-al kavart. A Pittsburgh Steelers sztárja gyermeke anyját hagyta el Jena miatt, ezért lett belőle anno akkora vihar. Végignéztük a képeit, a javát össze is szedtük nektek, és ez alapján már értjük, hogy miért akarja minden sztársportoló ezt a pumát.
Ha egy igazi nagyvadat szeretnél, akkor most megkapod
A férfiak egy része úgy van bekötve gyárilag, hogy szeretik ha ők hordják a nadrágot. Szeretik éreztetni, hogy ők irányítanak és, hogy ők a családfők a kapcsolatban. Ezért férfi a férfi. Azonban vannak olyan nő típusok, akiket képtelenség kenyérre kenni. Ők jól tudják mit akarnak, és ha kell ott ragadnak meg minket ahol a legjobban fáj. Nem engedik el, és úgy irányítanak ahogy akarnak. Mi meg kezesbárányok leszünk, szó szerint kenyérre kennek minket. Ilyen nő, a mai kiszemeltünk is. Ő Hope Beel, a 30 éves modell, aki már egy rakás neves magazin címlapján szerepelt. Talán pont ezért nem meglepő, hogy már több mint egy millió követője van. Már a nézésétől megtorpantunk és beálltunk a sarokba.
Közös zuhanyzásra invitálnak minket és nem mondhattunk nemet
Szívesen vállaljuk magunkra a tusfürdő alapos felvitelét ügyelve, hogy egy centiméter se maradjon ki. Itt már nincs az a kézifék amely megállíthatna minket abban, hogy tovább mennyünk. Azonban nem árt vigyázni mert a fürdőszoba számtalan veszélyt rejt és ha nem vigyázunk könnyen bajba kerülhetünk elég csak ha a csúszásveszélyt hozzuk fel de ennyi kockázatot bármikor képesek vagyunk vállalni.
Hidd el, Ő nem csak a narancsot facsarná ki, de minket is
Az ébredés utáni első óra állítólag sorsdöntő szerepű, ugyanis meghatározz, hogy milyen napunk lesz. Szóval érdemes az ébredés utáni időt jól beosztani, mert akkor borítékolható, hogy az egész napunk rendbe lesz. Mi mással is lehetne indítani a reggelt, mint egy kiadós reggelivel amit egy kiadós lepedőakrobatika előz meg. Ez a tünemény frissen préselt naranccsal készült nekünk és ha végzett a facsarással, akkor készüljetek fel mert mi következünk.
Vasvári Vivien egy vad képpel köszönte meg a szülinapi jókívánságokat
Vasvári Vivien október 15-én ünnepelte a születésnapját, ma pedig ő is egy vad képpel adta követői tudtára, hogy mennyire fantasztikus születésnapja volt.
“Szeretném megköszönni mindenkinek a szülinapi jókívánságokat, kedves üzeneteket , és a sok-sok virágot és ajándékot! 29 éves lettem, rengeteg mindenen mentem keresztül ez idő alatt, sok csalódás ért, amiből tanultam…viszont tudom, hogy ezek a dolgok csak még jobban erősebbé tettek!”
Ma este bebizonyítjuk neked, hogy a szeplő érzéstelenítés nélkül hat az ösztönökre
Régen úgy gondolták, hogy a szeplő nemkívánatos, csúf dolog. Manapság már nálunk is egyre többen barátkoznak meg a szeplőikkel, a férfiak többsége pedig egyenesen dögösnek tartja. Jól teszi, aki megbékél az apróságokkal, mert az általános vélemény szerint a szeplők aranyossá, vonzóvá teszik a nőket. Nekünk nagyon bejön.
Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 62.
Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.