VV Mici a szokásosnál is közelebbről fotózta dinnyéit

A valóvilág 8 egykori versenyzője Mici most sem okozott csalódást a követőinek. Törölközővel e fején, csábító tekintettel indított melloffenzívát a szemünk ellen. A harcot megnyerte mert a szemébe egy másodpercre se tudunk belenézni.

Mici egyébként egy rosszul elsült zsírleszívás miatt került kórházba néhány hete. Kiderült, hogy olyan nagy területen sérültek meg hajszálerek a műtét közben, hogy el is vérezhettem volna. Azo orvost beperelte, de elmondása szerint nem pénzt akar, sokkal inkább azt,  hogy mással ez ne forduljon elő.

Tyson Fury-t egy tucat embernek kellett lefognia, hogy ne menjen neki a pankrátornak

De itt nem állt meg a dolog, Strowman az egyik ellenfelét nekihajította a kordonnak, ami mögött Fury állt, és ez láthatóan nem nyerte el a bokszoló tetszését. Fury előbb csak verbálisan kezdte el osztani Strowmant, majd úgy döntött, bemászik a ringbe, de ebben a biztonságiak megakadályozták. Úgy tippeljük, Fury csak akart egy kis hírverést csapni, bár a stílusát és a habitusát ismerve el tudnánk képzelni őt pankrátorként.

Lássuk hányszor kellene összegyűrnöd a lepedőt a pároddal az életkorod szerint

Nem mondunk nagy újdonságot azzal, hogy a 18-29-es korosztály jóval többet gyűri össze a lepedőt mint az idősebbek. Egy felmérés szerint átlagosan évente 112 alkalommal bújnak össze a fiatal párok vagyis kb. heti két alkalommal. Ehhez képest a 30-39 év közöttiek évente 86 alkalommal, azaz heti egyszer még az idősebb korosztály a 40-49 évesek még ennél is ritkábban, 69-szer. Mindegyik korcsoportban vannak házasok, ám az évek múlásával egyre kevesebbszer esnek egymásnak. Az eredmények legmeglepőbb része az, hogy a gyakoriság nem amiatt csökken, mert elvesztenék az emberek a libidóikat, hanem bizonyos életkorral járó változások miatt.

A csajok elég sajátosan estek egymásnak a mérlegelésen

Edith Soledad Matthysse és Ewa Brodnicka mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján történt egy igen meglepő szituáció. Ahogy az lenni szokott a két versenyző egy mérlegeléssel kezdett. Az addig rendben van, hogy nem nagykabátban, mert minden gramm számít, de ahogy Ewa Brodnicka megjelent az már rögtön odaszegezi a férfi szemeket a képernyőhöz. Azonban itt még nem ért véget az esemény. A két versenyző odalépett egymáshoz közel. Ilyenkor mennek a vicsorgások, a lélektani hadviselések. Itt azonban Ewa nemes egyszerűségek szájon puszilta ellenfelét, aki ezt egy pofossal köszönte meg. A két nőt a stábtagoknak kellett szétszedniük.

Olykor egy szemüveg csodára képes, főleg ha egy ilyen csajszi viseli

Valahogy ha egy csajnak jól áll egy szemüveg, akkor arra hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy olyan titkárnős, főleg ha mellé még elegánsan van felöltözve. Most egy olyan csajt választottunk akire a titkárnő szerep abszolút ráillik. A fülig érő mosoly elvarázsol minket és az a huncut kisugárzás ami e mellé párosul az valami mennyei. Minket teljesen megnyert!

Hogy kit vinnénk magunkkal egy tengerparti nyaralásra? Renee-t mindenképpen

Akarva akaratlanul csak arra tudunk gondolni a nagy hidegben, hogy ülünk a homokos tengerparton, ahol egy jó csaj szolgálja fel nekünk a hűsítő koktélokat. Egy olyan mint Renee, aki szinte minden szabadidejét a parton tölti. Önfeledten lubickol a vízben és élvezi a napsugarakat. Mondjuk ezért a látványért belépőjegyet kellene szedni.

Renne egyébként már közel 2 millió követővel rendelkezik a közösségi oldalán. A titka nagyon egyszerű, de ahelyett, hogy kifejtenénk, inkább megmutatjuk, annak Ti is jobban fogtok örülni.

Tyler bőrig ázott a tengerparton

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy a csuromvizes Tyler fel alá sétál a parton, teste szinte eggyé válik a sziklás parttal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!

Egy tökéletes, és különleges ajándék kacsint ránk a mai napon

Bemutatjuk nektek a 32 éves Janey B-t, aki egyenesen a Fülöp szigetekről jött, hogy most alaposan megzavarja a nyugalmunkat. Janey egy úgynevezett ringlány. Tudod, aki a bokszmeccseken körbeviszi a táblát. Nem kell hozzá sok ész, de valószínűleg őt nem is ezért fizetik meg. Egyébként Janey a Monster energia ital egyik reklámarca. Ebből fakadóan elég izgalmas a munkája, mert rengeteget utazik. Továbbá számos magazin címlaplánya is volt már. Több lábon áll és, hogy ennyien szeretnének vele dolgozni, az vélhetően az egzotikus külsejének is köszönhető. Ettől ne lesz olyan unalmasan átlagos, ez teszi őt olyan különlegessé.