Kocsis Alexandra látványáért már megéri majd nézni az új Exatlont

Az Exatlon Hungary Bajnok csapatában a második évadban is olimpiai és világbajnok sportolók kaptak helyet. Most lerántjuk a leplet, hogy ki az a nyolc mindenre elszánt sportember, aki Kihívóként harcba száll a Bajnokokkal. A bajnok csapat egyik gyöngyszeme kétség kívül Kovács Alexandra. A 31 éves fitneszbajnok igazi adrenalinfüggőnek tartja magát, korábban már több extrém sportot is kipróbált.

Emlékszem, gyerekkoromban a balett mellett már ott volt a karate, majd aztán később a szépségversenyről mentem autóversenyezni. Mindig is adrenalinfüggő voltam, ami nem mindig egyezett azzal a tervvel, amit a szüleim kitaláltak nekem. Azt például már csak egy megnyert verseny után mondtam el anyunak, hogy snowboardozni kezdtem.”

Már nagyon várjuk, hogy lássuk Őt a TV képernyőjén, addig is csokorba szedtük a legjobb képeit.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 83.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Courtney azonnal kihasználta a kietlen tengerpart előnyeit

A nők imádják a közösségi oldalakon dokumentálni életünk minden jelentéktelen pillanatát, így ha tehetik bármikor készítenek egy szelfit. Mi erre azt mondjuk, ha már szelfi, akkor legalább egy olyan képpel lepjenek meg ami után meg kell törölnünk a homlokunkat. Most egy huncut szöszi fogja kihasználni a kietlen tengerpart előnyeit. Az eredmény magáért beszél.

Ilyen finom falatok között még a legrosszabb munkanap is jutalom

Gondolkoztatok már azon, hogy mit dolgoznátok a legszívesebben. Olyan álommelóra gondolunk, ami nem unalmas, kicsit sem stresszes és még meg is fizetik. Biztos van ilyen és ezek közé tartozik ennek a palinak a munkája is. A Millz névre hallgató fotós ugyanis balerinákat és más attraktív lányokat fotóz, leginkább textilemtesen, művészi körítésben. El se tudjuk képzelni milyen lehet egy reggele amikor a kávé után elindul a stúdiójába. Vajon Ő is lehajtott fejjel indul munkába? A képeket elnézve nem gondolnánk.

Ha nem jönnek be a húsos falatok, akkor Alexas nem lesz az eseted

Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék. Bemutatjuk nektek a plus size modellt Alexas Morgen-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Egészen pontosan közel két és fél millióan biztos, ugyanis ennyi követője van jelenleg. Vacsorára bizony jól laknánk vele.

Hargitai Bea textilmentesen közli velünk, hogy nem szereti a hideget

Kezdjük azzal, hogy a tél nem a kedvenc hónapunk. Még jó 10-20 éve nem is volt vele gond, mert akkor legalább volt hó, meg tényleg tél volt. Most ez a 0-10 fok esővel, köddel semmire nem való. Fehér karácsonyt a mai gyerekek már csak a régi fotógyűjteményekben láthatnak maximum. A lényeg, hogy a hideg időt nem csipázzuk és ezzel vannak még így páran.

Hargitai Bea új Instagram-fotóval lepte meg követőit, miután megérkezett Dubajba. A modell az ablak elé beállt és így készült róla fotó. Felmerül egy kérdés: mi van akkor, ha valaki a szemközti épületekből távcsővel nézelődik? Csak ennyit írt a fotójához:

Bella Thorne szeretett volna mutatni valamit, de mindenki a dinnyéit figyelte

Bella Thorne amerikai színésznő, énekesnő és modell, több mint 30 filmben és televíziós sorozatban szerepelt, 22 millióan követik az Instagramon. A napokban új fotóval lepte meg Instagram-követőit, ami a kelleténél talán kicsit merészebbre sikeredett. Ahogy írja, ő másra szeretné felhívni a figyelmet.

“Édes kicsi, magányos virágszál 😍 (igen, tudom, hogy nagyok a melleim, de most ne arra figyeljetek, hanem a cuki, magányos virágra)” – írta a kép alá az egykori Disney sztár.

Egy huncut tiniről rántjuk le a forrónacit

Nem tudjuk Ti hogy vagytok vele, de bizony nálunk egy aprócska nacival infarktus közeli állapotot tudnak előidézni a csajok. Ahogy a leheletnyi anyag felfekszik a vonalakra az valami mámorító. Olyankor előbújik belőlünk a kisördög és bizony mindet elpaskolnánk jó alaposan. Most is egy ilyen tinit hoztunk el nektek, aki tudja jól hogy mi kell nekünk és pillanatok alatt a bokára tolja az aprócska nacit. Az hogy után mit csinálnátok vele az már a fantáziátokra van bízva.