Terülj, terülj angyalkám, avagy a mai vacsorát az asztalon tálalják fel

A nőknek imponál ha egy pasi tud főzni, és ez szerintünk fordítva is igaz. Valljuk be igényeljük, hogy a csajunk a rántotta mellett mást is el tudjon készíteni nekünk a konyhában.  Igényeljük az ízletes kajákat, a finom sülteket, a ínycsiklandozó desszerteket. A legjobban azt szeretjük amikor egy falatnyi textilben sürögnek forognak előttünk a konyhában, vagy egy aprócska kötényben amiből szinte kint van mindenük. Segítség képen nálunk mindig van egy rúd kolbász és két tojás ha kiváló minőségű alapanyagra vágynak. Ma este azonban semmi dolgunk nem lesz, ugyanis hazaérve már az asztalon tálalják nekünk az esti menüt.

Ahogy a képeken is látszik, bizony a csajoknak van mit a tejbe aprítaniuk

Mi lenne velünk nők nélkül, sokkal szürkébb és unalmasabb lenne a világ, azt már most leszögezhetjük. Nem vagyunk egyformák, mindannyian más nő típust szeretünk, vannak akik a sportos, izmos formákat preferálják még mások a húsosabb falatok mellett rakják le a voksukat. Mi most igyekeztünk megtalálni a középutat, hogy a végére érve mindannyian elégedetten dőljetek majd hátra.

A lagzi közepén vetítette le a vőlegény, hogyan csalta meg a menyasszonya

Nem, véletlenül fulladt botrányba az a kínai lakodalom, ahol a vőlegény egész különös alkalmat választott arra, hogy lerántsa a leplet a csalárd “feleségről”. Amikor már tetőfokára hágott a hangulat, megmutatta, hogy az asszony is ugyanezt tette, csak mással, az ő tudta nélkül.

A férfi egyébként egészen véletlenül rögzítette a légyottot. Vett ugyanis egy kamerát, ami felszerelt próbaként a hálóban. Talán azt tervezte, hogy majd ő és az asszony készítenek egy home videót, de amikor visszanézte a felvételeket, rádöbbent, hogy erről már lemaradt.

Tücsi püspökfalatjánál ma már nem látsz kerekebbet

Tücsi flitteres testhezálló ruhája ugyanis, döbbenetes módon kiemeli azt, amire igazán büszke lehet az egygyermekes anyuka. Ami szimpatikus, hogy ő maga nem erre helyezte a fókuszt, már ami a „BÚÉK-üzenetét” illeti:

“BÚÉK! Az első szilveszter, amikor percenként a monitort nézzük, hogy alszik-e az emeleten a KisManó. Legszebb Szilveszter… Még akkor is, ha 20 percig szereltük ismét az utazóágyat… Ezt még gyakorolnunk kell 2020-ban…”

Van nekünk szívünk, ebbe a nagy hidegbe nem árt egy jó meleg zokni

Az ünnepek alatt megérkezett a tél is hazánkba. El voltunk már szokva a mínuszoktól, ezért ha csak pár fokkal is megy alá a hőmérséklet a nulla foknak már kivagyunk. Kellemetlen a kocsiról kaparni a jeget és fizikai fájdalmunk van kimenni a házból. Azonban kénytelenek vagyunk kimozdulni, de hogy alaposan felmelegedjünk hoztunk nektek egy kis finomságot. Van szívünk, ezért a nagy hidegre tekintettel a zokni ezúttal maradhatott.

Sophie pohárköszöntőjétől nem kell jobb évindító

A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét.  Ha unjátok a hazai felhozatalt akkor ez a sorozat maga lesz a paradicsom.

Sophie nem csak a mosolyával fogja megédesíteni az estédet, van itt más is

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Sophie-ra. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de a püspökfalatját két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Miley Cyrus húgocskája semmit nem bízott a képzeletünkre

Az énekesnő, aki január 8-án lesz 20 éves, a szokásos öltözködési bakit követte el, amit sztár hölgyek el szoktak követni – hogy véletlenül, vagy direkt, sosem tudni. A probléma az volt, hogy az apró felső gyakorlatilag eltűnt a fotósok vakujától. A kissé áttetsző darab remekül megmutatta, hogyan is néznek ki a sokak által vágyott idomok: