Elle sonkáival mindannyian jól fogunk lakni

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Egész évben próbálunk jól lakatni titeket és ez ma sem lesz másképp. Elle Edwards képeit látva húsvét hangulatunk lett, tudjátok amikor raklap számra esszük a sonkát. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat.

A belső sávban “tankolta” a BMW-t a két taknyos. Jött a rendőr és üldözés lett a vége

Az eset a lettországi Jelgava autópályán történt még augusztus 19-én. A rendőrök bejelentést kaptak egy külföldi rendszámú, gyanúsan viselkedő autóról. A járőrautóban aztán arra lettek figyelmesek, hogy a BMW-t a belső sávban, egy kannából tankolják. A fekete BMW és utasa a rendőrök láttán szorgos pakolásba kezdett és kereket oldottak.

Ezután hosszú ideig tartó üldözés következett, amibe egy másik rendőrautó is becsatlakozott. A rendőrök határozott fellépése miatt árokba kényszerült a BMW-s pár, de a sofőr még ezután is megpróbált gyalogosan elmenekülni a helyszínről sikertelenül, ugyanis néhány méterrel odébb el is kapták, miután figyelmeztető jelleggel elsült egy fegyver.

Akkora lökhárítója van az anyukának, hogy egy bölcsis csoport is jól lakna vele

Vannak azok az anyuka típusok, aki ha bemennek egy szülői értekezletre akkor az összes szempárt mágnesként vonzzák magukhoz. Ebbe a kategóriába tartozik Amanda Lovelie-t is, aki Nagy-Britannia legnagyobb m ellű nője. A négygyermekes anyuka ezúttal a zuhanyzóját mutatta meg a tőle megszokott stílusban.

Amanda Lovelie borzasztóan büszke kerekded idomaira. Instagram-oldalán szereplő fotóin előszeretettel meg is mutatja. Azt nem mondjuk, hogy egy mintaanya, akire majd felnézhetnek a gyerekei. Nem tudjuk elképzelni, hogy kiadós reggelivel indítja útnak a gyerkőcöket, majd este főtt vacsorával várja. Aztán ki tudja…

A spanyolok bolondulnak ezért a latinos sportújságíróért, de meg is értjük

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Borja Mayoral a pályán kívül sem panaszkodhat. A Real Madrid Levantéhez kölcsönadott spanyol támadója a sportújságíró Cristina Portával alkot egy párt. A spanyol sajtó meg nem véletlenül foglalkozott a párral, Mayoral viszonylag ismert futballista, Cristina pedig gyönyörű nő. A spanyol tv nézők nem unatkozhatnak.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 143.

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Egy randin már az első pár percben eldől a sorsunk. Ilyenkor már lehet érezni, hogy van e keresnivalónk ott, vagy sem. Egy romantikus vacsora talán az egyik legnépszerűbb program a párkeresés kifürkészhetetlen tengerében.  Azt szokták mondani, ha a nő kitesz magáért és mondjuk egy szép ruhában, sminkben jelenik meg, akkor az már jelent valamit, és növeli az esélyünket. A vacsora után, ha a hölgy még egy italt is elfogad otthonunkban, akkor ott már 99%, hogy meg lesz dolgozva a kanapé. Pontosan így szeretnénk lezárni a ma estét is.

Ezúttal egy huncut vörös invitál minket egy kis természetjárásra

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Kirándulni jó, először is friss levegőn vagyunk másrészt felfedezhetünk csodálatos helyeket, ahol ember fia nem nagyon jár. Persze az ilyen lakatlan helyeken egyből az jut az eszünkbe, hogy milyen jó kis helyszín ez egy rögtönzött “tornaórához”, ezért mindenképpen érdemes a párunkkal útnak indulni. Ezt a csajt garantáltan magunkkal vinnénk.

Ezt csináld a csajoddal odalent és hidd el, hogy nem lesz hálátlan

Polilili őszintén és tabuk nélkül beszél azokról a dolgokról amiről az emberek nagy része nem mer, se társaságban, se pedig a párja előtt. A férfiak most megtudjhatják, mire vágynak pontosan a nők. Polilili megdöbbentő őszinteséggel részletezi a női “mézes bödön” rejtelmeit. A vlogger még egy rajzzal is illusztrálja, és minden apró dolgot kifejt azzal kapcsolatban, hogy mitől indulnak be a nők.

A híres műsorvezető végre ledobta a blézert

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, amikor csinos bemondó csajokról látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort. Itt van mindjárt Daniella Chávez. A chilei műsorvezető megjelenésével azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét. Daniella nagy focirajongó hírében áll, állítása szerint Cristiano Ronaldóval is volt köztük valami. Óriási szerencsénk, hogy élete történéseit Instagram-oldalán is megosztja velünk.

Savanna úgy van vele,hogy amit az élettől kapott azt már kár lenne elrejtenie

Ezúttal egy fiatal, törékeny szépséget hoztunk el nektek. Fordult már veletek elő olyan szituáció, amikor váratlanul becsöngetett hozzátok a szomszéd lánya. Kellemetlen a helyzet mert már ezer éve nem láttad a kiscsajt, aki az ártatlan gyerek külsőt kinőve érett nővé cseperedett. Ilyenkor persze beinvitálod egy kávéra, de a kisördög akkor is ott ül a válladon, a gondolataid elkalandoznak. De nem teheted ezt mert ő a lány a szomszédból. Vagy kitudja, csak az apja ne tudja meg.

Rachel Cook pontosan ez a kategória. A 24 éves lány kb 16-nak néz ki, talán ez a bájos fiatal külső eredményezi azt, hogy már 2,6 millió követője van. Az angyali tekintete és huncut mosolya azonnal levett minket a lábunkról.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 138.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Szüksége van a szervezetünknek egy kis pipihúsra. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat. Lássuk a mai termést.