Demi Rose ezúttal a medenceparton okozott nekünk forró perceket

Demi Rose képe láttán egy dolog jut eszünkbe, hogy gyúrnánk mint a kenyértésztát. Sokan vannak, akik már unják a csirkemell sonkát, ezért pont itt volt az ideje, hogy egy jó húsos szalonnát leakasszunk a polcról. Demi nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Nem véletlenül van a hölgynek már 13 millió követője. Pedig semmi mást nem csinál csak ilyen képeket tesz fel.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 144.

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Egy randin már az első pár percben eldől a sorsunk. Ilyenkor már lehet érezni, hogy van e keresnivalónk ott, vagy sem. Egy romantikus vacsora talán az egyik legnépszerűbb program a párkeresés kifürkészhetetlen tengerében.  Azt szokták mondani, ha a nő kitesz magáért és mondjuk egy szép ruhában, sminkben jelenik meg, akkor az már jelent valamit, és növeli az esélyünket. A vacsora után, ha a hölgy még egy italt is elfogad otthonunkban, akkor ott már 99%, hogy meg lesz dolgozva a kanapé. Pontosan így szeretnénk lezárni a ma estét is.

Tóth Andi legújabb klipje forróbb mint a reggeli kávénk

Bárki számára komoly kihívást jelenthet, hogy heti rendszerességgel egy-egy új produkcióval kápráztassa el a közönséget. Tóth Andinak ez sikerült, hiszen a Sztárban Sztár versenyzője elképesztő alakításokban bizonyította már tehetségét.

Úgy néz ki, hogy az énekesnőnek a nagy hajtás mellett arra is van ideje, hogy saját klipjeivel foglalkozzon. A legújabb A parkban címet kapta, itt a dalszerzést és a szöveget egyaránt magára vállalta Tóth Andi, aki a videókliphez még azt is bevállalta, hogy olyan vadító “öltözetben” szaladgál a parkban, hogy kedvünk lenne nekünk is fejest ugrani az avarba. Erős, mint a kotyogós kávé, de egy biztos ezzel a látvánnyal nem lehet betelni.

Ezúttal Kristy igéző szeme fogja elpattintani a sliccgombot

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Kristy Lani eljött hozzánk, hogy szemeivel és csodálatos megjelenésével kicsit feldobja a napunkat. A 26 éves éves lánynak ahhoz képest, hogy még nem régóta létezik az insta fiókja már több mint 600 ezer követője van. Rohamtempóban hódítja meg a férfiszíveket. Ezt meg is értjük mert igazi természetes szépség, aki mellett egy férfi szem se mehet el szó nélkül. Korábban kiírta magáról, hogy színészkedik, énekel, modellkedik, de mi leginkább azt látjuk, hogy lehengerlőek a szemei.

Anastasia az utcán villantotta meg a mézesbödönt

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Van az úgy az emberrel, hogy a reggeli kapkodásban elfelejt dolgokat. Otthon hagyja a bérletét, a pénztárcáját, esetleg a munkaeszközének számító céges laptopját. De volt már olyan is, hogy a kabát lemaradt, persze ez sehol nincs ahhoz képest, amilyen feledékeny Anastasia. Ő ugyanis a nadrágról mindig megfeledkezik. Őt ez azonban nem riasztja el a mindennapi rutintól, ha kell így megy tankolni, vagy bevásárolni a boltba. A minap például az utcán szellőztette meg a mókust. Nagyon nagy szerencse, hogy a biciklis aki látta nem esett el, mert nem volt rajta védőfelszerelés.

Már több mint egy millió ember izzadt meg ettől a határozott fartól

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A fekete hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból. A mai nap lánya Yesy Naya, akiről azt kell tudni, hogy olyan masszív kipufogója van, hogy ökölbe szorított kézzel, verejtékes homlokkal, olykor felszisszenve néztük végig a képeit. A fiatal lánynak már több mint egy millió követője van. Belegondolni is szörnyű, hogy közülük hányan kaphatnak a szívükhöz, amikor gondol egyet és kitesz magáról egy képet. Bizony sokat nem láthatjuk szemből, Ő is tudja, hogy mi az erőssége. Látszik, hogy rengeteget edz rá. Van aki nem harapna bele?

A mai este után a kedvenc színed tuti, hogy a rózsaszín lesz

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny szöszivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a hölgy nagyon is érti a dolgát, és a képekből ítélve alaposan elkenné a szánkat. A rózsaszín nem tartozik a kedvenc színeink közé, valljuk be nem egy férfias szín, de a mostani sorozat után hidd el meg fogod szeretni.

Segítettünk megcsinálni a házi feladatot, cserébe kaptunk valami finomat

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Ó azok az egyetemi bulik. Visszasírjuk. Tanulni nem szerettünk, de ha nem volt vizsgaidőszak akkor bizony szinte minden napra jutott egy kis móka. Ilyenkor folyt az alkohol és még az eminens diáklányok is elengedték a gyeplőt. Sok olyan apa szeme fénye kislány van, aki akkor szabadul ki először a szülői házból, és mivel megszűnik a napi kontroll, hajlamosak jobban kivetkőzni magukból. Nincs ezzel gond, majd megtanulják kezelni, ha nem akkor meg mennek haza az első év végén. Celestine ma megkért minket, hogy segítsünk neki megírni a házi feladatot, mi természetesen igent mondtunk, csap az apja meg ne tudja.

Ha Oliviával mennénk ki a strandra, egész nap hason lennénk

Mindig elképedve nézzük amikor egy törékeny, vékony csajt hatalmas kannákkal áld meg a Jóisten. Most nem arról beszélünk, amikor valaki megcsináltatja mert az nem ér, bár szépnek szép. Azonban a természet művéhez semmi nem fogható, az eredeti az igazi.

Azonban most egy kicsit nélkülöznünk kell a természetességet, de a látványról nem kell lemondanunk, az mindenért kárpótol majd minket. Olivia Hays meglehetősen feltűnő jelenség. Az a lány aki ha kimegy a partra, leteríti a pokrócát és kifekszik napozni akkor egy pillanatra szebb és jobb hely lesz a világ. Elfejtjük az élet minden gondját baját és csak nézzük ahogy a napsugarak körülölelik azokat a szép dinnyéket. Egy baj van ezzel, hogy mindezt csak hason fekve lehet kibírni.