Párnán térdelve vártak minket vacsorával

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A nap fény pontja kétség kívül az esti “torna”. Amikor már túl vagy az esti híradón, végigkapcsolgattad a 120 csatornát, amin egy értékelhető műsor sincs, akkor rájössz, hogy csak egy dolog tudja velünk feledtetni a hétköznapok fáradalmait, az pedig egy kiadós lepedő gyűrögetés. Ez esetben egy fekete vadmacska sóvárog az esti betevőért, és elnézve adottságait még repetát is kapna. Tökéletes!

Nyugi, ma este nem csak az ágyrugó lesz kemény

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok, ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat, vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott esti “torna” miatt. Ezt elkerülendő a csajok mellett nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most egy szöszivel fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is, de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Egy újabb kincsre bukkantunk a hálószobában

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nem szép dolog a leskelődés, de hasznos. Szeretjük a lányokat észrevétlenül megfigyelni, főleg ha olyan magával ragadóak, mint jelen esetben. Szívesen végignéznénk ahogy a szobába lépve kihámozza magát az aznapi textilből, majd forró zuhanyt vesz, hogy azután krémmel kenje be hamvas bőrét.

Anastasia elment tankolni, de pechjére a nadrágot most otthon hagyta

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Van az úgy az emberrel, hogy a reggeli kapkodásban elfelejt dolgokat. Otthon hagyja a bérletét, a pénztárcáját, esetleg a munkaeszközének számító céges laptopját. De volt már olyan is, hogy a kabát lemaradt, persze ez sehol nincs ahhoz képest, amilyen feledékeny Anastasia. Ő ugyanis a nadrágról mindig megfeledkezik. Őt ez azonban nem riasztja el a mindennapi rutintól, ha kell így megy tankolni, vagy bevásárolni a boltba. A minap például gördeszkázni támadt kedve az egyik kaliforniai mélygarázsban. Nagyon nagy szerencse, hogy nem esett el, mert nem volt rajta védőfelszerelés (sem). Azért segítettünk volna az ellátásban, ha netán úgy alakult volna.

Hűtlen férfiakra vadászik a magával ragadó vadmacska

A 28 éves Paige Woolen 207 ezer követővel büszkélkedhet az Instagramon, akiknek nagy többsége nem meglepő módon férfi.  Néhányuk azonban nem állt meg a fotói kedvelésénél és a kommentelésnél, hanem be is próbálkoztak nála jó páran.

Wolenél egy idő után betelt a pohár.  “Ajánlatokat tettek nekem, miközben a profilképükön a barátnőikkel pózoltak. Eltöprengtem, hogy mit szólna a párjuk, ha tudna erről?” – mondta a csinos modell.

Végül felajánlotta női követőinek, hogy szívesen segít nekik kideríteni, párjuk hűséges-e hozzájuk, vagy sem. Csak annyit kért küldjék el neki privát üzenetben kedveskük profilját, ő pedig majd rájuk ír és csapdába csalja őket, hogy kiderüljön, meddig mennének el.

Meglepő módon azonban csak néhányan hazudták azt, hogy egyedülállók, a legtöbben közölték vele, hogy párkapcsolatban élnek. Woolen egyébként hisz a közösségi oldalak erejében, és jó dologra szeretné használni azokat.

Egy fáradt munkanap végén pontosan erre van szükségünk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Vége ennek a munkanapnak is. A kikapcsolódásnak többféle módja van, mi most egy csini barna mellett raktuk le a voksunkat. Felbőszült vadkanként tépnénk le róla a virágmintás ruhát. Persze először csak játszadoznánk vele, nem sietnénk el semmit, bármennyire is elfáradtunk a napi robotolásban, rá nem sajnálnánk egy egész estét sem. A “tini” lányok kedvelőinek biztos fog tetszeni mert első ránézésre bizony félve érnénk hozzá és csak reménykednénk hogy van már 18.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 150.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Szüksége van a szervezetünknek egy kis pipihúsra. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat. Lássuk a mai termést.

Lehet, hogy még csak 20 éves, de Gabbie ellopta a showt a legnagyobb felnőttfilmes expon

Az XBIZ Awards a felnőttfilmesek díjkiosztója, mondhatni Oscarja, és mindig szórakoztató megfigyelni, miben jelennek meg a színésznők egy ilyen rendezvényen. Gabbie Carter ruhája elég merész volt, bár talán itt mindenkié! A színésznő még csak 19 éves de hatalmas sztár már most. Aki látta már akció közben az tudja, hogy a nagy erőssége a két természetes kannája, amit egész nap gyúrnánk.

Mennyei naptárat adott ki a legismertebb furulya művész

Mia Malkova neve bizonyára sok férfi számára ismerten cseng. Ő az egyik legismertebb és legkedveltebb “színésznő” Amerikában és mondhatjuk az egész világon. Mi most nem akármilyen ajándékkal lepte meg minket, ugyanis bejelentette, hogy saját naptárat ad ki 2021-re.

Ha valaki ismeri a munkásságát akkor tudja, hogy a hölgy olyan farral van megáldva, hogy nyüszítve vonyítunk már a látványtól is. Szó szerint hármat lendítene pálcánkon és már mehetnénk is mint aki jól végezte dolgát. 19 évesen kezdete a szakmát és mára már több mint 8 millió lelkes követővel rendelkezik. Mi már nagyon várjuk, aki megveszi az nem fog csalódni az tuti. Addig is összegyűjtöttünk nektek egy kis ízelítőt, hogy tudjátok mire lehet számítani.