Danila egész nap csak az ágyban lustálkodna, és szeretné ha vele tartanánk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nyugalom már nem kell sokat aludni és jöhet a jól megérdemelt pihenés.Ilyenkor kedvünk lenne egész nap az ágyban heverni és nem foglalkozni semmivel, reggel kinyomnánk a vekkert és tennénk egy nagyot mindenre és mindenkire. Kicsit kiszakadnánk a hétköznapok mókuskerekéből és azt csinálnánk ami jól esik. Ebben lenne segítségünkre ez a kis cukorgombóc. Igen pont egy ilyen napra vágyunk így a hét közepén, Danila pedig kiváló partner lenne ebben.

Marie olyan mint egy erős fekete kávé, ami tuti kipattintja a szemed

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Igaz, hogy a magyar nők a legszebbek, de mit szólnátok ha egy kicsit feldobnánk az étlapot. A változatosság gyönyörködtet! A csoki szerelmeseinek, ez most egy igazi kuriózum, és hát igen mi az ilyen ínyencségeknek nem igazán tudunk ellenállni.  Ő nem más mint Chels Marie. A rendszeres testmozgás elkötelezett híve, és az alakját elnézve nem csak beszél róla. Ráadásul a latin szépség sebésznek tanul, egészen pontosan esztétikai kezelésekkel segíteni azokon, akik nincsenek megelégedve a külsejükkel. Na erre varrjál gombot.

Ettől a magyar lánytól még Mexikóban is a falat kaparják a férfiak

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A magyar nők a legszebb, és ezt a tényt most Vass Zita is sikerült megerősítenie bennünk. A magyar lánynak minden adottsága megvan ahhoz, hogy komoly karriert fusson be a kifutón.  Zita magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot San Diegóban, így ő már amerikai állampolgár, de azért a származása miatt mi is büszkék lehetünk rá.

Modellként, színésznőként dolgozik, bár az utóbbit általában a jó csaj a háttérben minőségben műveli. Most a mexikói P layb oy vele indítja 2021-et, hiszen Zita került a januári szám címlapjára, ami igen látványos lett.

Bármit megtesz egy jól sikerült fotóért a bevállalós szöszi

Nagy felháborodást keltett Jayra Brooke legutóbbi bejegyzése. A fényképet látva tényleg arra gondolhat az ember, hogy a szöszi bármit bevállal egy jó címlapfotó érdekében.

A szőke szépség ugyanis egy floridai fotózás kedvéért igencsak bátor és veszélyes pózt vett fel: fogta magát, és félig kimászott egy toronyház erkélyének korlátján. Kész szerencse, hogy nem veszítette el az egyensúlyát! Az biztos, hogy jár a tíz pont, de tényleg ér ennyi egy jól sikerült fotó?

Jayra egyébként már egész korán rájött arra, hogy mennyire fotogén, és azóta szépen építi karrierjét. Lehet, hogy a sikere pont az ilyen fotók miatt van. Eddig közel 300 ezer követője van, de lesz ez még jobb is.

Saphira teste úgy ragyog akár egy gyémánt

Ha leszáll az este akkor megszokhattátok már, hogy mindig hozunk nektek valami finomságot. Ma sem lesz ez másképp, ezúttal egy fekete vadmacskával ugrunk a frissen mosott ágybelibe. Elnézve adottságait, úgy gondoljuk, nem maradna gyűrődésmentes a lepedő. Szinte gyémántként ragyog a teste.

Egy huncut tinivel néztük át a beadandót

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Először is csak remélni tudjuk, hogy ez a huncut angyal már betöltötte a 18. születésnapját. A képeket elnézve nem vagyunk ebben száz százalékig biztosak. Annyira fiatal és olyan törékeny még, hogy egy kincsnek számít az itt felvonultatott lányok között. Azonban ne legyenek illúzióid, a hölgy nagyon is érti a dolgát, és a képekből ítélve alaposan elkenné a szánkat. Nem lehet ezt sem elég korán kezdeni. Élvezzétek hát ezt a még friss, ropogós pipihúst.

Jade még szemtelenül fiatal és olyan hamvas mint a frissen hullott hó

Sokan álmodoznak róla, hogy milyen romantikus volna az élet egy lakatlan trópusi szigeten, de alig van ember, aki ezt valóban kipróbálja. Távol a civilizációtól, áram és elektronikai kütyük nélkül. Valljuk be maximum egy hétig bírnánk sajnos. Annyira hozzá szoktunk már a mostani életünkhöz. Elég csak belegondolni, hogy hány napot tudnál elleni a telefonunk nélkül? Bár lehet a napok inkább órák.

Azonban ha lehetőségünk lenne, akkor Jade-et mindenképpen elvinnénk egy hétre valamelyik lakatlan szigetre. Lenne ötletünk, hogy ütnénk el a

Lizzy az erkélyen kezdte a napot, majd megmutatta a hálószábáját

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Jó példa erre Lizzy, aki szintén vállalta az otthoni önkéntes karantént. A képeket elnézve vele szívesen átvészelnénk mi is akár hónapokat is. Nem unatkoznánk egy percre se. Lenne ötletünk, hogy töltsük el a sok szabadidőt.

Ugyan miért mennénk külföldre ha itt van nekünk Mercédesz

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a magyar lányok a legszebbek. Minden héten elhozzuk nektek a világ összes jó bukszáját, de valahogy mindig hazahúz a szívünk. Szeretjük a magyar ételeket és a magyar csajokat. Azok akik elég sokat utaznak, azok meg tudják erősíteni, hogy bizony nem panaszkodhatnak a felhozatal terén a magyar férfiak. Ma is egy gyöngyszemre bukkantunk Mészáros Mercédesz személyében.

Mercldesz egy kanadai-magyar származású, Torontóban élő modell-színésznő. Korábban körmösként dolgozott majd a spórolt pénzéből nekivágott Kanadának. Édesapja révén egyébként Kanadai állampolgár is. Kezdetben itt is körmösként dolgozott, aztán úgy döntött, hogy visszamegy az egyetemre immár Kanadában. A George Brown Főiskola utolsó éves hallgatója, project management szakon.  Mi most az insta képeiből válogattunk nektek.