Nem mondhatjuk, hogy sok vietnami lányt ismerünk, de Chi nagyon betalált

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét. Elnézve a main nap lányát, nem igazán tudnánk nemet mondani neki egy kis lepedő gyűrögetésre. A mai nap Chi-t hoztuk el nektek, aki születéskor kétszer állt sorba a bájért és kapott is belőle rendesen.

Idén már télen elkezdődött a dinnye szezon

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Időjárástól függően a hazai dinnyeszezon általában július elején veszi kezdetét, mi azonban nem tudunk addig várni és kóstolóként hoztunk is nektek két tetszetős darabot. Ember így még dinnyének nem örült, mint amikor megláttuk ennek a szöszi áldásos termését. Elmondhatjuk hogy jó év lesz az idei, a termés zseniális és a szüretet mindannyian élvezni fogjuk.

Ma este valami különlegesre vágytunk, ezért áthívtuk Li-t

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét. Ha unjátok a hazai felhozatalt akkor ez a sorozat maga lesz a paradicsom.

Ha szereted a sportos falatokat, akkor Daniela téged is magával fog ragadni

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadségszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

A mai nap lánya, Emeri Connery is imád edzeni. Nem árultunk el vele nagy titkot, hisz ha valaki végignézi a képeit erre önmagától is rá fog jönni. Az Ohio lány a pont jó kategória, ez azt jelenti, hogy pont annyira izmos amennyire kell, és ott kerekedik, ahol kell.

Soha nem találnád ki, hogy hány éves ez a finom hölgy, de még annál is több

A két negyvenes fia idősebbnek néz ki, mint Leslie, aki most nevezett be a legnívósabb bikinis versenyre.

Maga Leslie Carleton sem érti, miként nézhet ki 62 évesen ennyire jól, ugyanis fiatalon szinte semmit nem tett azért, hogy megőrizze a remek alakját.A harmincas éveiben rászokott a síelésre, az 50. születésnapján pedig eltervezte, hogy súlyzózni fog, de semmilyen más aktív sportot vagy kemény diétát nem űz. Leslie-t rendszeresen a két fia feleségének nézik, és a fiúk szerint ők korosabbnak tűnnek, mint az anyjuk

Az ötszörös nagymama idén benevezett a Palvin Barbarát is rendszeresen alkalmazó Sports Illustrated bikinis versenyére, és ha ő kapja a legtöbb szavazatot, akkor Leslie lesz a legidősebb nő, aki a magazin címlapjára került. Ez lenne egyben a karrierje legnagyobb sikere is, hiszen tiniként csak kisebb amerikai kampányokban vett részt modellként.

Szögre akasztotta a ruháját és otthagyta hivatását a tanárnő, hogy minket szórakoztasson

Kétszer hozott merész döntést az a fiatal testneveléstanárnő, aki először hat hét ismerettség után ment hozzá férjéhez, majd pedig otthagyta állását, hogy közösen készítsenek házi videókat.

Az angliában született, de Ausztráliában élő Lauren Ann Kennedy jelenleg a férfiaknak szánt tartalmakat jó pénzért kínáló OnlyFans csatorna legjobban kereső egy ezrelékébe tartozik. Nem kevesebb mint40 ezer ausztrál dollárt, azaz bő 9 millió forintot visz haza havonta. Minderről egy rádióinterjúban beszéltek, ahol Lauren azt is elárulta: párját, Jaymest az Instagramon ismerte meg, hat héttel az első üzenetváltásuk után, 2019 decemberében pedig össze is házasodtak. Nem sokkal később pedig a nő otthagyta állását, hogy minden idejét új hivatásának szentelhesse.

Azt is elárulták, mi a felállás: Lauren a látványért felelős, Jaymes pedig felveszi a jeleneteket.

Egyszer-kétszer Jaymes is belenyúl a videókba – magyarázta a nő, mire férje hozzátette: Csak hogy a nézők láthassák, ahogy megérintem.

Lauren szerint egyébként egyáltalán nem gáz, hogy ez a munkája jelenleg, hiszen mindig is elégedett volt magával, és magabiztos volt. Az már csak plusz, hogy a kapcsolatuknak is kifejezetten jót tesz a dolog – és nem csak azért, mert nem kell az anyagiak miatt aggódniuk.

Határozottan jót tesz a házasságunknak. Ez egy nagy móka. Szerintem sok fiatal párnak kéne ezt csinálnia. Megfűszerezi a hétköznapokat, egyszerűen imádom! – lelkendezett a nő, aki azt is elárulta: még Angliában élő édesanyja is támogatja.

Ezúttal a tóparton lógattuk be a botunkat

Igazi nyáridéző sorozat ez a mostani, és ránk is fér mert ha minden igaz még jó ideig fagypont környékén lesz a levegő.

Hogy miért várjuk a nyarat és vele együtt a jó időt? Mert a tikkasztó forróságot sokszor csak vízpart közelében tudjuk átvészelni. Jólesik megmártózni a hideg vízben, egy jó hideg sör és egy bájos tünemény társaságában. Aztán a parton a napfürdőzés közben lekerülhet a textil és egy pokrócon egy lombos fa árnyékában hatalmasat lehet activityzni. Gloria ma megmutatja, hogy miről is beszélünk. Vele biztos önfeledt lenne a pihenés.

Egy vörös bestiával színesítjük meg az esténket

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A mostani sorozatnak azt a nevet is adhattuk volna, hogy virágot a virágnak. Nehéz eldönteni, hogy melyik a szebb, de mi most a vörösen izzót választjuk, bár kétség kívül a többi virág is nagyon tetszetős. A tavasz még messze van,de a virágot egész évben ápolni kell, hogy szépen kinyíljon. Nyugodjon meg mindenki nem váltottunk arculatot, semmi esetre sem a művészi értékét akarjuk most bemutatni ennek a sorozatnak. Bár, kétségtelenül szeretjük a természetet, de ki kíváncsi a virágokra, ha egy ilyen szép szilvamag kacsint ránk. De a virág valahol olyan mint a nő, foglalkozni kell vele, hogy szépen virágozzon.

Ma este egy huncut barna fogja feldobni a munkanap végét

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Vége a napnak, most már a pihenésé a főszerep. Bonts egy jó sört és dőlj hátra. Ilyenkor egy jó meleg vacsora már csak hab a tortán, de mi most ezt másképp képzeltük el. Amikor hazaérsz, akkor a konyhában egy ilyen látványra vágysz, ebben az esetben az is megbocsájtható ha a drága nem főzött semmit, mert ez esetben is garantáltan jól fogunk lakni. Na ki éhes?

Nem vitás a magyar lányok a legszebbek de azért megnéztük a lengyel felhozatalt

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A magyar nők a legszebbek, ez más sokszor bebizonyosodott. Azonban nem árt nyitott szemmel járni, és körülnézni a közeli országokban. Ezúttal Lengyelországban találtunk rá egy gyöngyszemre. Natalia Gryglewska képeit látva opálos lett a tekintetünk. Megállapítottuk, hogy a lengyel nők is az élvonalban vannak. Tökéletes.