Jekatyerina 1991. decemberében született Moszkvában, 170 centi magas, és modell. Szerencsére nem szégyelli testét, mi meg nem szégyelljük megnézni. Anno az orosz megszállást is simán kitoltuk volna pár évvel, ha ilyenek jöttek volna, mint ő.
Alexandra a művészetekben, mi pedig inkább benne merülnénk el szívesen
Amelyik műhelyben ilyen alkalmazottak vannak, és ez a kötelező “munkaruha”, akkor ott szívesen lennénk minőségellenőrök.
Ez a sportos angyal tuti úgy izzasztana meg, hogy mindened csöpögne
Vajon meddig bírnád a tempót vele, ha az öledbe pattanna és mutatna néhány talajgyakorlatot?
Ha Ann lenne a háziorvosunk akkor mi oltanánk be őt
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.
Milyen igaz a mondás: Ne ítélj elsőnek. Sokszor futottunk már bele abba, hogy valakit ránézés alapján rossz színben állítottunk be. Hajlamosak vagyunk külső alapján ítélni de jól tudjuk, hogy ez badarság. Itt van nekünk Ann Lowery Black este, akit első ránézésre akár egy butácska, egyszerű plázacicának is tarthatnánk. Csakhogy Ann a nevadai egyetem orvostanhallgatója. Egyszerűen nem tudjuk őt elképzelni abban a fehér köpenyben, vagyis igen, de nem munka közben. Rossz berögződés ez, hogy egy orvos csakis visszafogott idősebb alak lehet, aki egyáltalán nem barátságos velünk. Haladni kell a korral szokták mondani. Mindenesetre ha Ann elkezd háziorvosként praktizálni, Mi azonnal átkérjük hozzá a kartonunkat.
Candice úgy döntött, hogy reggeli után jól fog esni egy kis torna
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.
Hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem a forró kávéra gondoltunk, bár kétségtelen, hogy reggelente azt is szívesen szürcsöljük. Candice egy reggeli tornaórával készült nekünk, talán ez az egyetlen mozgásfajta ami miatt hajlandóak vagyunk reggel megizzadni. Utána persze jöhet egy jó rántotta, egy frissen csavart narancslével és máris jól indul a nap.
Kayte olyan szépen nyílt ki nekünk ma este, mint egy jó könyv
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.
A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a jó csajokat szeretjük forgatni esténként. Ma egy szőke szépséget hoztunk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett a lábai nyílnak szét.
A Kardashian-lányoknak a héten nagyon melege volt
Itthon rendesen tombolnak a mínuszok és ilyenkor gyakran elkalandozunk, hogy vajon milyen lenne ha máshol élnénk. Mondjuk egy olyan helyen ahol mindig meleg van és a téli kabátot még csak újságban láttak az emberek. Reggel már sütné az arcunkat a nap és munkába menet minden napot úgy élnénk meg mintha egy nyaralás lenne. Biztos könnyebb lenne mint dekkolni a a forgalomban.
A Kardashian testvérek a héten megosztották mennyire melegük van, mi ennek nagyon örülünk de ilyenkor elfog minket az irigység elég rendesen. A látványra azért nem lehet panasz. Lesz még itt is nyár, addig várunk.
Oda olyan mintha egy Japán animációs filmből bújt volna elő, de pont ettől különleges
A cosplay mára valóságos hivatás lett, épp ezért az olyan profi művelők is megszülettek, mint Oda. Tényleg képes bárkivé átalakulni, a hasonlóság pedig egészen megdöbbentő. A costume play összevonásával létrejött cosplay régebben csak az igazán elkötelezett kockák privát szórakozása volt, mára azonban valóságos előadó-művészetté vált. Egyre többen adnak az élethű parókákra, profi jelmezekre és tökéletesen kivitelezett sminkre.
A legtöbb karaktere főleg anime figurákat és videójáték-hősöket kelt életre, de van néhány olyan popkulturális ikon is, akit már szélesebb körben is ismerhetünk.
Héloïse-el bármikor elutaznánk egy lakatlan szigetre
Sokan álmodoznak róla, hogy milyen romantikus volna az élet egy lakatlan trópusi szigeten, de alig van ember, aki ezt valóban kipróbálja. Távol a civilizációtól, áram és elektronikai kütyük nélkül. Valljuk be maximum egy hétig bírnánk sajnos. Annyira hozzá szoktunk már a mostani életünkhöz. Elég csak belegondolni, hogy hány napot tudnál elleni a telefonunk nélkül? Bár lehet a napok inkább órák.
Azonban ha lehetőségünk lenne, akkor Maura-val mindenképpen elmennénk egy hétre valamelyik lakatlan szigetre. Lenne ötletünk, hogy ütnénk el az unalmas órákat.
Ivonne-al rengeteg mindenről tudnánk beszélgetni de most csak nézzük mit csinál az ágyban
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.
Nyugalom már nem kell sokat aludni és jöhet a jól megérdemelt pihenés. Már most kedvünk lenne egész nap az ágyban heverni és nem foglalkozni semmivel, reggel kinyomnánk a vekkert és tennénk egy nagyot mindenre és mindenkire. Kicsit kiszakadnánk a hétköznapok mókuskerekéből és azt csinálnánk ami jól esik. Ebben lenne segítségünkre ez a kis cukorgombóc. Igen pont egy ilyen napra vágyunk így a hét közepén, Ivonne pedig kiváló partner lenne ebben.