A Disney gyerekszínésze volt, mára felnőttfilmcsillag lett az egykori tinisztárból

Maitland Wardet a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című szitkomban ismerhette meg, de igazi ismertségre a Boy Meets World (magyar címe: A kis gézengúz) tinisorozatban tett szert, Rachel McGuire szerepében. Feltűnt aztán olyan sorozatokban, mint a Házi barkács, vagy az Egy kapcsolat szabályai, és olyan filmekben, mint a Feketék fehéren.

42 évesen azonban úgy döntött meghódítja a felnőttfilm ipart. Maitland Ward már az Instagram-oldalán is reklámozza felnőttfilmjét, ő a vörös hajú nő, aki pórázon tart egy másik nőt.  Elmondása szerint már régóta kacérkodott, hogy itt is kipróbálja magát, de csak most lett elég önbizalma, hogy belevágjon.

Stefania is home office-ol, de minket azért beengedett magához

Lassan visszatért az élet a normális kerékvágásba és ha minden jól megy akkor vissza kaphatjuk az életünket.

Aki megteheti még mindig otthon marad, és a házi “irodájában” próbálja elvégezni a munkáját. Az otthoni munkavégzésnek megvannak az előnyei, ha csak arra gondolunk, hogy reggel nem kell sok ezer emberrel megküzdenünk mire beérünk a munkahelyre és elviselünk se kell a sok idegesítő kollégát. Azonban pár nap után a hátrányát is érezzük, egy idő után azért elég lehangoló tud lenni, hogy a négy fal között vagyunk. Stefania is vállalta, hogy otthon marad, de Ő szerencsésnek mondhatja magát, mert a munkájához semmi más nem kell csak egy fényképező és Ő maga.

Ez nem az a hely ahol a magassarkút le kell venni, ezt Lissa is tudja

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Felvegyem vagy ne vegyem?” Ez a kérdés zakatol minden nő fejében amikor egy összejövetel alkalmával elgondolkozik azon, hogy vegyen e fel magassarkú cipőt vagy sem.  Tudják jól, hogy néhány centiméternyi csalás csak az előnyüket szolgálja, azonban nem valami kényelmes viselet. Mi ezt megértjük, de csak azt tudjuk tanácsolni, hogy vegyék fel mert egy szép lábon bizony ellenállhatatlan látványt nyújt. Van, hogy az ágyban is marad…

Ha kinyitnak a kávézók Luisát tuti elhívnánk egy kávéra

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Este pedig hazaérve a munkából szeretjük ha meleg vacsora fogad minket. Azonban van egy másik finomság is, amit legalább ugyanúgy szeretünk mint a jó kajákat. Nem, nem csak a forró kávéra gondoltunk, bár azt is szívesen szürcsöljük. Az asztalon mutatják meg mire is céloztunk.

Calypso úgy nyilt ki nekünk ma este mint a tavasz első virága

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Aki a pillangót szereti, rossz ember nem lehet. A mondás nem egészen így hangzik, de ma Calypso kinyílt mint egy jó könyv, hogy szépséges pillangóját megreptesse egy kicsit. Munkából hazaérve nem is kívánhatnánk jobb időtöltést magunknak. Egy pohár bor, egy finom vacsora és a végén a desszert. Szép lassan, gondosan kicsomagoljuk majd úgy esünk neki mint az éhes óvodás a vajas kenyérnek. Az ő szája se maradna üresen, mert az nem szép dolog, ha csak mi lakunk jól. Repetázni ér!

Megunta a régi munkáját, most milliókat fizetnek neki a férfiak, hogy így láthassák

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk egy bájos szőke lányt is, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Az arizonai Scottsdale-ben ráunt a mindennapi unalmas munkájára a szőke Heidi Grey és szakmát váltott. Természetesen nem az eszével fogja megkeresni a mindennapi betevőt, hanem a képeivel amit a férfiak kérnek tőle és ezért fizetnek is neki, nem keveset. Heti közel 7 millió forintos keresete is összejön. 22 évesen azért ez igen szép teljesítmény.

Azt hozzá kell tenni, hogy képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Heidi olyan mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk gyakran ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Olyan élményben részesítette a születésnapján a diákját a tanárnő, hogy mi is elégedetten bólintottunk

A tanárnő férje csak annyit mondott a kamasznak: erről nem számolhat be senkinek, csakis neki.

Tavaly augusztusban látott vendégül otthonában egy cserediákot az a tanárnő, aki úgy döntött ad a kamaszfiúnak egy életre szóló élményt. Az első alkalom, amikor az ágyába csábította, a tini 16. születésnapján volt.

A 36 éves, louisianai Youngsville-ben élő Kimberly Wellman-Rich az első alkalommal csak alkoholt adott a fiúnak, majd ped

Becky tekintete nem hagy nekünk sok választási lehetőséget

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból. A mostani sorozat címe az is lehetne, hogy szeretettel az Egyesült Államokból.

2,5 millió ember nem tévedhet, 2,5 millió férfi meg pláne mert gyanítjuk, hogy zömében ők alkotják Khloe Terae rajongótáborát. A 27 éves modell igéző tekintete nem hagy sok választási lehetőséget nekünk, kénytelenek vagyunk megadni magunkat.

Clarice felpattant az kanapéra és tálalta a “vacsorát”

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A nők jól tudják, hogy ez az egyik nagy fegyverük egy gondosan megválasztott csipkecsoda. Szeretjük a különleges darabokat, de a legjobb levenni szeretjük őket és kicsomagolni az alatta lévő ajándékot. Itt is igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több. Ezúttal vacsorára kapjuk meg a desszertet méghozzá egy igen tetszetős “csomagolásban”.

Lindsey reggeli ébredése bearanyozta a napunkat

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Lindsey, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta. Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük, mint a gyerek aki a kedvenc játékát csomagolja ki karácsonykor.