Katy nem rest előkapnia amije van, legyen akár az utcán vagy a kisboltban

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

A legtöbb férfinak nincs nő ideálja. Szeretjük a vörös lányokat, megnézzük a barna lányokat, odáig vagyunk a szőke csajokért és rajongunk a fekete hajú vadmacskákért is. Úgy ahogy nincs két egyforma pasi úgy két egyforma nő sincs, de éppen ez a szép az egészben. Amíg a haver a vaskos dudákért van oda mi a kőkemény kerek fart preferáljuk. Nyilván nektek is megvan, hogy mit néztek meg egy csajon legelőszőr. Katy az a lány akit hátulról szeretünk csodálni, na mintha előröl gyenge lenne. Nyilván Ő is tudja mi az erőssége, és ezt nem rest megmutatni az utcán, a tengerparton, vagy akár a kisboltban. 530 ezer követő már éppen elég indok arra, hogy most Ti is megcsodáljátok.

Ma este Lola segítségével ellenőrizzük le a matrac keménységét

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott orgia miatt. Ezt elkerülendő a csajok mellett nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most egy dögös szöszivel vfogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Kaleesy kinyílt mint egy jó könyv, mi pedig átlapoztuk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Aki a pillangót szereti, rossz ember nem lehet. A mondás nem egészen így hangzik, de ma Kaleesy kinyílt mint egy jó könyv, hogy szépséges pillangóját megreptesse egy kicsit. Munkából hazaérve nem is kívánhatnánk jobb időtöltést magunknak. Egy pohár bor, egy finom vacsora és a végén a desszert. Szép lassan, gondosan kicsomagoljuk majd úgy esünk neki mint az éhes óvodás a vajas kenyérnek. Az ő szája se maradna üresen, mert az nem szép dolog, ha csak mi lakunk jól. Repetázni ér!

Anastasya szettjére már mi se azt mondjuk, hogy falatnyi, inkább hogy morzsányi

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A mostani sorozatban úgy érezhetjük magunkat mint húsvétkor. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat.

Anastasya most elhozta az övéit és szívesen adja át nekünk egy lakoma erejéig. Ő nem szereti ha melege van ezt egyből megállapítottuk amikor átnéztük a profilját. Nagyanyánk még zsebkendőnek is kicsinyelte volna ezt a textilmennyiséget, de változnak az idők.

Ma este Alina-ról fogjuk lerántani a törölközőt

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Öröm nézni ahogy egy nő z uhanyzik. Ahogy a vízsugár végigfolyik a testén, bejárva annak minden apró szegletét. Ettől már csak egy jobb dolog van ha minket ér a megtiszteltetés, hogy a habosító szerepét megkapjuk. Nem szabad elsietni, fontos, hogy minden apró felület legyen alaposan bekenve.

Most bebizonyítják, hogy nem kell drága ruha ahhoz, hogy valaki ínycsiklandozó legyen, elég egy törölköző.

Melissa látványától még a visszapillantó tükör is elpirult

Calista Melissa vagyonát 300 ezer dollárra teszik, azaz komoly követőbázisát nem tudta még annyira jól dollárosítani, de persze nem panaszkodhat. Mondanunk sem kell minden népszerű platformon,csatornán megtalálható, de hát ki nem manapság?

Melissa egyébként közel 700 ezer követővel rendelkezik és úgy néz ki nem félti a jól felépített insta oldalát, pedig nem finomkodik amikor posztolni kell. Mindenképpen bátor hozzáállás mert ha törlik az oldalt akkor nem kevés pénz fog kiesni a zsebéből és erős a gyanúnk, hogy nem fog elmenni a Balaton partra lángost sütni. Most mi is szemezgettünk egy kicsit a képei között és pirult az arcunk rendesen.

Tóth Andi alaposan beindította a rajongók fantáziáját

Tóth Andi mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában álljon a színpadon. 

Az énekesnő alakját nem a genetikának köszönheti. Kitartóan edz már évek óta és ez a nyári időszakban sincs másképp, ugyanis gőzerővel készül a Dancing with the Stars-ra. A legújabb videójában is a zsákot és a az edzőpartnerét püföli. Jól látszik, hogy rendesen odateszi magát és jó kondiban van, de a táncos műsorban kell is majd az állóképesség.

Az énekesnő Instagram-videója láttán a rajongók beindultak, a legtöbben elismerően nyilatkoztak, de akadtak olyanok is, akik azonnal fantáziálni kezdtek.

A kamionos lány megmutatta, hogyan telik egy éjszakája a fülkében

A világ talán legismertebb női kamionsofőrje azt mondja, hogy imád a fülkében aludni, nagyon otthonosan be tudta rendezni.

A svédek nemcsak a teherautóikról, hanem a bombázóikról is közismertek. Elég, ha csak a Gripenekre, vagy Esla Hoskra gondolunk. A gázpedált külföldön is rendszeresen taposó olvasóink számára Angelica Larsson neve is ismerősen csenghet. A 27 éves, 153 centiméter magas hölgy megjelenése alapján akár bikinimodell is lehetne, de ő már hét éve hagyományosabb, kenyérkereső munkát végez: teherautó-sofőrként dolgozik.

Larsson kisasszony pedig nemrég megmutatta, hogyan is telik egy éjszakája a fülkében.

Tóth Andi bunyós videója alaposan megindította a lavinát

Tóth Andi mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában álljon a színpadon. 

Az énekesnő alakját nem a genetikának köszönheti. Kitartóan edz már évek óta és ez a nyári időszakban sincs másképp, ugyanis gőzerővel készül a Dancing with the Stars-ra. A legújabb videójában is a zsákot és a az edzőpartnerét püföli. Jól látszik, hogy rendesen odateszi magát és jó kondiban van, de a táncos műsorban kell is majd az állóképesség.

Az énekesnő Instagram-videója láttán a rajongók beindultak, a legtöbben elismerően nyilatkoztak, de akadtak olyanok is, akik azonnal fantáziálni kezdtek.