Jill úgy kapja a lábát a nyakába, hogy a szemünk is belecsavarodik

Sokak számára a tetoválás riasztó lehet, pedig egy extrémebb kinézet nem feltétlen jár együtt egy taszító jellemmel. Ahány ház, annyi szokás, a változatosság ami gyönyörködtet, nem csak egy párkapcsolatban, hanem az életben is. Bemutatjuk nektek Jill Hardener-t, akin bizony van tinta rendesen. Akár vadnak is tűnhet ez a külső, ami jó néhány kép és tekintet alá is támaszt, de bizony akadnak olyan fotók, ahol megvillantja cuki, ártatlan énjét. Valahogy csak megbirkóznánk vele.

Instagram-oldán legutóbb erős utalást tett arra, hogy szingli. A Berlinben élő Jill a minap felrakott egy fotót az oldalára, ahol egy ártatlannak tűnő kérdést tett fel.

“Ki szeretne randizni velem?”

Mondani se kell, hogy mennyi komment érkezett a kérdésre. A képet azóta már több mint 200 ezren likeolták.

Leléptek a szülők, ezért benéztünk Ava-hoz

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A mai csajokról már annyira nehéz megmondani hány évesek valójában. Vannak akik még 18 évesek sincsenek, de sminkjük és öltözködésük alapján legalább 25-nek néznek ki. A másik kategória meg az ellenkezője, hogy azt gondolnád, hogy még csak most érettségizett, pedig már közelebb van a 30-hoz mint a 20-hoz. Ez még a jobbik eset, mert mindig jobb ha valakit fiatalabbnak néznek a koránál. Egy szórakozóhelyen most már lassan tényleg személyit kell elkérni, hogy ne kerüljünk bajba. Itt van példának Ava, aki szemtelenül fiatal még, de azért a szobájába benyitva mi pirultunk el és nem Ő.

Sapphira felpattant az íróasztalra és tálalta a vacsorát

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A nőknek imponál ha egy pasi tud főzni, és ez szerintünk fordítva is igaz. Valljuk be igényeljük, hogy a csajunk a rántotta mellett mást is el tudjon készíteni nekünk a konyhában. Igényeljük az ízletes kajákat, a finom sülteket, a ínycsiklandozó desszerteket. A legjobban azt szeretjük amikor egy falatnyi textilben sürögnek forognak előttünk a konyhában, vagy egy aprócska kötényben amiből szinte kint van mindenük. Segítség képen nálunk mindig van egy rúd kolbász és két tojás ha kiváló minőségű alapanyagra vágynak. Ma este azonban semmi dolgunk nem lesz, ugyanis hazaérve már az asztalon tálalják nekünk az esti menüt.

Katie szemmel láthatóan keveset költ ruhára, hisz mindig a tengerparton van

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Átlagos lánynak tartja magát, ennek ellenére rajongói odáig vannak érte.  Katie Gismond insta oldala, a képeit nézve azonban alighanem ez a legutolsó dolog, ami eszünkbe juthat róla: A szőke modell ugyanis egy cseppet sem átlagos, és pláne nem szégyenlős. Alakjáért 1,9 millió követője rajong, fotóit pedig naponta várják a netezők.

Egy igazi törékeny szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Sierra a kilátást nézte meg, mi meg a belátást

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy Hailey meghódítja a sziklás partot, teste szinte eggyé válik a természettel, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!

Rebecca meglibbentette a szoknyát és azonnal megéreztük a tavasz illatát

Igaz a naptári tavaszra még jó pár hónapot várnunk kell, de ma este hozzád is elérkezik a felmelegedés.

Rebecca sorozatát elnézve szinte érezzük a napsugarakat az arcunkon. Tavasszal a télen elhanyagolt “kiskertet” ideje rendbe rakni. A bokrot meg kell nyírni, szépen megigazítani, és az alapos tápanyag utánpótlás sem elhanyagolható, de cserébe meghálálja a törődést. Adnánk neki rendesen az biztos.

Ma este Amber mutatta meg a hálószobáját

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A szőke csajokról az a hír járja, hogy nagyon szenvedélyesek és vadak az ágyban. Persze nem akarunk valami versenyt elindítani és ezzel a többi csajt lederogálni, de szó mi szó a szőke hajviselet sokszor erős személyiséget takar. Most izzani fog a képernyő mert ettől a kacér kiscicától bizony felforrósodik a levegő. Megmutatja nekünk mi vár ránk a hálószobájába belépve.

Így unatkozott Zhanika a medence mellett

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nem akarunk senki nevében nyilatkozni, de talán a férfiak nagy részének a nyár a kedvenc évszaka. Ez több okból is így van. Először is nem szeretjük túlzásba vinni az öltözködést, így nyáron sokkal könnyebb dolgunk van. A másik pedig a meleg, szeretjük jó időt, mert ilyenkor ki lehet menni a strandra, ahol legálisan legeltethetjük a szemünket a csajokon. Közbe bontunk egy sört, vagy iszunk egy fröccsöt és miénk a világ. A medence az a hely, ahol júniustól szeptemberig szívesen töltjük a szabadidőnket. Az már csak hab a tortán ha közben egy ilyen menyecske kényeztet minket.

Tolvai Reni ( . ) ( . ) a tengerparton buggyantak ki

Az énekesnő forró képpel nyomja fel még jobban a nyári hőmérsékletet.

Tolvai Reni nem győzi megosztani a nyaralós fotókat magáról. Így tett most is, még jobban felforrósítva a nyári hőséget. Az énekesnő szereti mutogatni formás testét, a rajongók pedig hasonló örömmel várják az újabb és újabb bejegyzéseket – mint amilyen ez is:

Piroska helyett most Martina tévedt el az erdőben

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Természetjárók figyelem! A mai nap választja Martina, aki egy izgalmas természetjárásra csábít bennünket, ahol a vadon szépségei mellett az ő bájait is meg lehet tekinteni. Unatkozni egy percig sem fogunk mert a teste egy felfedezésre váró vadregényes táj. Ezúttal azonban a túra bakancs és a quechua sátor elmarad ha nem bánjátok. Eléggé sajátos túra felszerelést választott az útra, vajon mit szeretne.