Alena nem egy földre szállt angyal de olyan fara van, hogy azonnal meg kell mutatnunk

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Alena Star lehetett volna tetőfedő bádogos, villanyszerelő, vagy kozmetikus is, Ő inkább úgy gondolta elég lesz ha azzal keresi a kenyerét amit a jó istentől kapott. Mondjuk ez nem teljesen igaz mert ebben az orvostudománynak is benne van a keze.  A 32 éves Alena Oroszországban született és jelenleg is Moszkvában él. Kész csoda, hogy az insta profilja még működik mert bizony nem egy disney mesedélután ami ott van.

Ezúttal Kristy és igéző szemei fogják feldobni a napunkat

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Kristy Lani eljött hozzánk, hogy szemeivel és csodálatos megjelenésével kicsit feldobja a napunkat. A 26 éves éves lánynak ahhoz képest, hogy még nem régóta létezik az insta fiókja már több mint 700 ezer követője van. Rohamtempóban hódítja meg a férfiszíveket. Ezt meg is értjük mert igazi természetes szépség, aki mellett egy férfi szem se mehet el szó nélkül. Korábban kiírta magáról, hogy színészkedik, énekel, modellkedik, de mi leginkább azt látjuk, hogy lehengerlőek a szemei.

Nem csak a hóvirág nyílik de Katya is

Az összes virág közül a hóvirág jelképezi leginkább a tavasz közeledtét. Ez a kis hófehér, csüngő virágú növény törékenynek látszik, de valójában szívós, ellenáll a legkeményebb télnek is.

Megnyugtató látni hogy nyílnak a hóvirágok, mert ez azt jelenti hogy lassan bizony beköszönt a jó idő, és a nők is virágzásnak indulnak. Katya a kis hófehér felsőjében tényleg olyan mint a “tavasz hírnöke’, ha mást nem azért mert már Ő is kinyílt.

2 liter zsírral töltötte fel a p opeszt, hogy Kim Kardashianre hasonlíthasson

Kijelenthetjük, hogy mára már Kim Kardashian megjelenése ikonilkussá vált. Ezer közül is felismernénk, és sokan próbálják utánozni, de tény, hogy néhány guggolás még édeskevés hozzá, hogy elérjük azt a tekintetes méretet. Jennifer Pamplona nem bízta a véletlenre – ő két liter zsírral töltette fel a kipufogórendszerét, és büszkén állítja, hogy most az már nagyobb is, mint Kimnek. A korábban modellként dolgozó Pamplona hajthatatlan volt annak ellenére, hogy az orvosok óva intették.

A lány azt mondja, korábban nem volt elégedett magával, de most nagyon boldog, ráadásul bízik benne, hogy ez  a lépése majd világhírűvé teszi őt.

Amber olyan, akár egy átlagos csaj a villamoson, de pont ettől olyan cuki

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Viki Virgo egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Ez a modell bármelyik orosz katonával lefekszik, aki leteszi a fegyvert

Sajátos felajánlással áll ki Ukrajna mellett egy Lilly Summers nevű OnlyFans-modell: minden olyan orosz katonával lefekszik, aki megtagadja Putyin parancsát és leteszi a fegyvert.

“Személyesen fekszem le minden orosz katonával, aki leteszi a fegyvert és Vlagyimir Putyin parancsát megtagadva felhagy az Ukrajna elleni agresszióval.” 

A Disney gyerekszínésze volt, de Jázmin hercegnő már nagyon is felnőtt

A Disney-sztárt, Dare Taylort – aki sokáig Jázmin hercegnőt alakította az Aladdinból Disneylandben –  leginkább cuki oldaláról ismertük, ám egy ideje már fotóival igyekszik lájkokat gyűjteni a rajongóitól. Nos, ez sikerül is neki.

Dare egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Kayley a laktanya gyöngyszeme, most már esténként szórakoztat minket

Kayley öt évig szolgált az amerikai hadseregben, végül őrmesteri rangban szerelt le. Aztán mint oly sokan, úgy gondolta kipróbálja magát egy jövedelmezőbb iparágban.

“Egy új és izgalmas kaland” – így jellemzi új munkáját az igencsak szemrevaló hölgy, aki nem mindennapi múlttal kezdett el hírnevet szerezni magának.  Korábban is szeretett szerepelni, így szerinte logikus lépés volt, hogy a kamerák előtt kössön ki, miután otthagyta a laktanyát.

“Mindig is rajongtam a műfalyért, és tudtam, hogy ez olyan dolog lenne, amit élveznék. Most itt vagyok, és kész vagyok megmutatni a világnak, mire vagyok képes!”

Kayley már két filmben szerepelt, emellett természetesen az OnlyFans-en is elindította saját csatornáját, ahol jó pénzért kínál tartalmakat az érdeklődőknek.

Jekatyerina már 30 éves, de még mindig nagyon zsenge

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

A mai nőkről már annyira nehéz megmondani hány évesek valójában. Vannak akik még 18 évesek sincsenek, de sminkjük és öltözködésük alapján legalább 25-nek néznek ki. A másik kategória meg az ellenkezője, hogy azt gondolnád, hogy még csak most érettségizett, pedig már közelebb van a 30-hoz mint a 20-hoz. Ez még a jobbik eset, mert mindig jobb ha valakit fiatalabbnak néznek a koránál. Egy szórakozóhelyen most már lassan tényleg személyit kell elkérni, hogy ne kerüljünk bajba.