Ha Christina a HR osztályon dolgozna, nem csak az önéletrajzot adnánk a kezébe

Christina Khalil lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak midene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell, hanem egy penge test.

Christina minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

Ha azt gondoltad, hogy már mindent láttál, akkor Allegra hatalmas dinnyéitől hazáig szaladsz

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Allegra Cole arról híres, hogy a dinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, és 50 évesen is újabb és újabb beavatkozásokra készül. A legrosszabbul azt viseli, ha anyai kvalitásait vonják kétségbe. Az 50 éves modellnek négy gyereke van, a legidősebb 21 múlt, a legkisebb csak 5 éves. Férjével szerinte teljesen hétköznapi családot üzemeltetnek, ennek ellenére, hogy külseje miatt őt számos kritika éri.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a férjem és a gyerekeim az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. Allegra amúgy zenét is szerez, a közeljövőben ezt az oldalát is szeretné jobban megmutatni közönségének.

Kathryn piszkosul unatkozott otthon, ezért mutatott nekünk egy kis finomságot

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Végre vége ennek a munkanapnak is, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Az egész napi hajtást, a sok melót most ideje elfelejtenünk, és egy kicsit feltöltődnünk. Egy ilyen magával ragadó barna szépség pont kapóra jön ehhez. Kathryn az otthonában fogadott minket. A képeket elnézve vele szívesen átvészelnénk mi is akár hónapokat is. Nem unatkoznánk egy percre se. Lenne ötletünk, hogy töltsük el a sok szabadidőt.

Olyan fara van az időjósnak, hogy még a TV is leolvadt a falról

Aki nem ismerné annak most bemutatjuk a kedvenc időjósunkat, akit egyenesen Mexikóból hoztunk el nektek. Ő nem más mint Janet Garcia, aki időjósként dolgozik Mexikó egyik TV csatornájánál. Adottságait elnézve egy percig nem kételkedünk abban, hogy az esti időjárásjelentés valószínűleg a csatorna egyik legnézettebb műsora. A fiatal hölgyet igazi sztárkánt kezelik hazájában, az Instagram oldalán márt több mint 13 millió követője van, ami valami elképesztő. Janet imádja hergelni a férfiakat megjelenésével. Lássuk miről is beszélünk.

Tahlia Dj ként dolgozik, de férfi legyen a talpán aki a zenéjére tud figyelni

Manapság ki lehet jelenteni, hogy van már annyi Dj, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Úgy látszik már mindenki lemezlovas szeretne lenni, mert sokan könnyű pénzszerzési lehetőségnek tartják, ami ráadásul még szórakoztató is lehet. Sajnos sokszor egy bájos külső kevés a sikerhez, kell alázat, szakmai felkészültség és nemárt ha az ember nem botfülű a zenéhez.

Tahlia Paris Los Angeles és Las Vegas között járja a klubokat és pörgeti a lemezeket. Feltűnő jelenség, tipikusan olyan aki egyéniségével képes lehet megtölteni egy-egy szórakozóhelyet. Nem hallottuk még zenélni, de mi már beértük a puszta látványával is.

Dominika a nyaralása alatt mutatta meg rejtett képességeit

A tél közepén vagyunk és a szerencsésebbek ilyenkor elutaznak valami melegebb éghajlatú országba, és amíg a haverok itthon megfagynak, addig küldözgethetik nekik a videókat a 30 fokos tikkasztó melegről. Azonban vannak olyanok is, akik már a nyarat tervezik és már most az utazási irodák ajánlatait fürkészik. Abban egyet érthetünk, hogy ha a az ember jó társasággal vág neki az útnak, akkor mindegy az ulticél. Elég csak végig nézni a mostani sorozatot. Mi már csak a képektől feltöltődtünk, mi lenne ha még ott is lennénk. Ki szeretne csatlakozni?

Köllő Babett karácsonyi szettje egyből kipattintotta a szemünket

Köllő Babett már lázasan készül a karácsonyra: bár legtöbbször gyönyörű, elegáns ruhákban szokott képet kitenni közösségi oldalaira, most egy kicsit más vizekre evezett.

Sokszor azt hisszük manapság, hogy minden, amit a social media felületeken látunk, az valóban úgy is van. Köllő Babett ezúttal egy igazán előnyös, ám de kényelmetlen pózban mutatta meg karácsonyi kezeslábasát, amely elképesztően jól áll neki:

Azt nem mondhatja Mary, hogy fukar volt vele a természet, mert szép nagyra nőttek

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Nem lehet könnyű azoknak a nőknek, akiket az élet hatalmas kannákkal áldott meg. Elég feltűnő és valószínűleg sokkal jobban el tudják magukat adni mint azok akiknek nincs mit a tejbe aprítani. Itt van például Mary Nabokova. Próbálja a rakoncátlan ikreket kordában tartani, de ekkora dinyékkel bizony nem könnyű az élet. Óhhh bár csak egyszer közé temethetnénk a fejünket.

Mary-ről 3 dolgot feltétlenül érdemes tudni. Az egyik, hogy 25 éves, a másik hogy Oroszországban él, és a harmadik, hogy nagyon szereti őt a kamera. Mondjuk nem elhanyagolható, hogy ez náluk kölcsönös. Igen szerencsés teremtés, hiszen rendkívül formás idomokkal rendelkezik. Ezt pedig nem rest megmutatni a nagyközönségnek.

Egyenként is megállják a helyüket, de mi most párosan mutatjuk meg az ikreket

Ezt az „egyet fizet, kettőt kap!” akciót szeretjük a legjobban, hiszen a duplikált gyönyörnél nincs is jobb. Ráadásul van, ahol nem is kettő, hanem egyből három vagy több tökéletes genetikájú testvért csodálhattok. Mindenki ki szeretné próbálni, hogy milyen lehet egy ikerpárral az ágyban, vagy ha az egyiküket sikerül megcsípnünk nem kell rosszul éreznünk magunkat, ha a családi vacsorán véletlenül a rossz farrba markolunk bele. Eve és Jess Gale ikrek, akik külön-külön is megdobogtatják a szívünket, nem csoda, hogy ha együtt látjuk őket még a vér is kiszalad a fejünkből.

Nálunk még csak az első évadán van túl a Love Island, Angliában azonban már a 6. szezonja indul napokon belül a társkeresős reality shownak. A 12 versenyzőt már be is mutatták, közöttük találtuk meg azokat a 20 éves ikerlányokat, akiket most nektek is szeretnénk bemutatni. A londoni lányok még tanulnak, de remélik itt rájuk talál a szerelem.

Viking Barbie az a csaj akit nem mutatnál be a szülőknek, de esténként azért átnéznél hozzá

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

Minden férfinak más az ízlése, különböző kajákat szeretünk, különböző sportokat űzünk, és a nőkben is más-más dolgot szeretünk. Valaki a mellehúsát, mások a farát preferálják de abban egyetértünk, hogy szeretjük a szép nőket. Most nem egy földre szállt angyallal készültünk nektek sokkal inkább egy csatakancával, aki ha belép a templomba tuti felpezsdül tőle a szenteltvíz.

Manapság abban leli örömét, hogy polgárpukkasztó képekkel boldogítja az embereket.