Ha választani lehetne, Natasja mellett gyógyulnánk

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk mutatós nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Natasja-t. A 26 éves hölgy ápolónak tanul.  A mostani nehéz időkben elkélne pár hozzá hasonló, inspiráló nővérke. És praktikus csak a keresztnevén szólítani, mert egyébként Natasja Voldstedlundnak hívják, mire kimondod, már nem fog kelleni az ágytál.

Sasha reggeli rutinja minket is feltöltött energiával

Veronika egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 3,5 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

A túlzás ára: Delguidice 7 órás műtétje rosszul sült el

A 28 éves Star Delguidice gyerekkorától kezdve elégedetlen volt a külsejével, amiért a szüleit hibáztatja. Jehovista édesanyja és édesapja szigorúan nevelték, folyton mondogatták neki, hogy más gyerekek szebbek nála, és nem engedték el szinte sehová, viszont sokszor váltott iskolát, és így nagyon kevés barátja volt.

17 éves volt, amikor az édesanyja elhagyta. Ekkor táncosnőként kezdett dolgozni, és nem sokkal később neki is látott a nagy átalakulásnak, először a száját csináltatta meg. Utána pedig nem volt megállás. Az azóta eltelt 11 évben mintegy kétszáz műtéte volt. A testével keresett pénzéből ingatlanokat vásárolt, és azok kiadásából fedezi a beavatkozásokat.

„Csak a pénz érdekel, és a külsőm” – fogalmazott.

Legutóbbi és egyben eddigi legnagyobb beavatkozása 7 órás volt, melyet Törökországban csináltatott tavaly decemberben, a végeredménnyel azonban elégedetlen. A fara ugyanis kétszer akkora lett, mint szerette volna, alig tud leülni, és attól tart, hogy a 25 kilós (!) testrész szétmállik.

Lily a volán mögött – így már érthető, miért lassú a forgalom

Lily láthatóan sem a biztonsági övet, sem a ( . ) ( . ) tartót nem különösebben szereti, bár legyünk őszinték, egy jó fotózáshoz egyikre sincs szükség.  Erős a gyanúnk, hogy nem csak rajongói fejét tudja elcsavarni, de az alkalomadtán őt igazoltató járőrökét is, főleg ha ilyne szerelésben ül a volánhoz.

Lily egyébként, ha épp nem a kocsijában pózol akkor verseket és novellákat ír, és nem rég adott életet első gyerekének is. A nők nagy részének nagyon jól áll a babavárás, ragyognak olyankor és sokkal nőiesebbek lesznek, jó tudjuk ez nem mindig van így .Sokan megkérdezték tőle, hogy nem e aggódik amiatt, hogy régi formáját már nem fogja visszanyerni a szülés után, de elmondása szerint nem is ez a célja, most szeretne 100%ban az anyaságra koncentrálni. Azért sok panaszra nem lehet gond, mert nem úgy néz ki mint aki elhagyta magát.

Esmeralda reggelét feldobnánk egy csésze kávéval

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé.

A mai nap Esmeralda fogja kipattintani a szemünkből az álmot. Szívesen főznénk neki akár minden reggel egy jó kávét, és nem is kérnénk tőle sokat csak néznék ahogy elkészül és tesz vesz a lakásban. Ez már önmagában felér egy művészettel.

Ha Olga tartaná az órát, egy férfi sem hiányozna az iskolapadból

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak. Pedig mi képzeletben ugyanezt tettük és volt is pár álmatlan éjszakánk miatta.

Most bemutatjuk nektek Olgat, aki szerez túrázni és sportolni, rajong a természetért és az állatokért. Pedagógiát tanul az egyetemen, és a tanárképzésben is részt vesz. És nagyon de nagyon 10/10-es. Nem tudjuk, hogy most milyen világ jön, de ha visszahozzák a digitális oktatást akkor vélhetően nagyon sok apuka fog a gyerekkel a számítógép előtt tanulni. 🙂

Van az a formavilág, ami előtt mi sem tudunk mást tenni, csak meghajolni

Nem vagyunk egyformák, az ízlésünk eltérő, mind kajában, divatban, zenében és nőkben. Valaki a sportosabb vonalat szereti, más meg egy igazi „húsboltban” érzi jól magát ahol van sonka, tarja meg dagadó. Most elsősorban azoknak fogunk kedvezni akik az utóbbi tábort erősítik.

Yvonne megelégelte a mókuskereket és szabadabb életről álmodozott, mint azt a banki ügyintéző munkája meg tudta volna neki. Mondjuk ki az aki nem unná a mindennapi melót és a folyamatos hajtást. Az influencer karrierre vágyó 26 éves hölgy végül minden félretett pénzét arra költötte, hogy óriásira fújassa a lufikat, mostanra pedig már nem lufi helyett inkább gumimatrac lett mert bizony tuti fenntartja ő a mélyvíziben de ennek meg is lett a sikere ami a népszerűséget illeti ugyanis már közel 4 millióan követik.

Maria ma gondoskodik róla, hogy eltűnjenek a felhők a fejed felől

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszkével mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Maria-ra.

A 22 éves Massachusettsi lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen több mint fél millióan követik. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de az ő svédasztalán biztos tudnánk választani egy két fogunkra való finomságot..Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

A sport Vanessa igazi szenvedélye

Köztudott, hogy a férfiak nagy része elég lusta és nem szívesen mozdul meg ha sportról van szó, egyesek egyenesen utálják. Most se arról van szó, hogy sportolási tanácsokkal szeretnénk ellátni titeket. Viszont van egy mozgás fajta, ami abszolút nincs ellenünkre. Kettőt találhattok, hogy mi az, de egyre is menni fog.

Vanessa ideje nagy részét edzéssel tölti, és ha valaki találkozni akar vele akkor általában egy konditeremben teheti azt meg. Szó se róla, a sok munka meghozta gyümölcsét mert bizony ahogy mondani szokták ott van a szeren. Amúgy is jó árban van most kilója szóval elpucolgatnánk mi rajta szívesen. Összekötnénk a kellemest a hasznossal.

Íme Maddalena, Szardínia legszebb „exportja”

Szardínia a Földközi-tenger második legnagyobb szigete, amely Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Franciaország között helyezkedik el és valami gyönyörű csakúgy mint az onnan származó Maddalena.

Maddalena tipikusan abba a táborba tartozik, akit ha elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit. Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, hiszen akkora ( . ) ( . ) áldotta meg a sors, hogy húzóra ittuk a reggeli kávét mikor szembejött velünk ez a csoda.  A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.