Myra meghívott minket egy sakk partira, amin mi csak nyerhetünk

Mint már megszokhattátok tőlünk, esténként mindig igyekszünk feldobni a napotokat, tudjuk jól, hogy az egész napi hajtás után nem vágytok semmi másra csak egy kis lazításra, ehhez pedig mi szolgáltatjuk a felhozatalt kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk ma mit tartogatunk nektek.

Sosem késő megtanulni sakkozni, ez a világ legnépszerűbb játéka amiben a szabályok egyszerűek. Persze a megfelelő gógyi ehhez is kell, ha valaki magas szinten akartja űzni, de ha a párotokkal unatkoztok akkor remek otthoni kikapcsolódás ígér ez a játék. Ugyanúgy Mamint a kártyánál ebbe is bele tudtok vinni egy kis pikantériát, és átalakíthatjátok a szabályokat a saját igényeitekre.

Myra is feldobta egy kicsit a sakkpartit és emelte a tétet ami ez esetben a ruha volt. Na igen így már mindjárt izgalmasabb sakkozni is.

Ha Ashley megjelenik, akkor még a legunalmasabb szülőértekezlet is élményszámba megy

Neyleen Ashley egy lélegzetelállító anyuka. Tényleg ritka, hogy valaki a szülés után is ilyen jól nézzen ki. Nyilván ezért biztos meg is dolgozik és minden elismerésünk az övé.  Az jutotta eszünkbe, hogy minket is felnevelhetne. Főzhetne nekünk egy forró kakaót, mesélhetne nekünk, miközben a fejünket a keblére hajtjuk. Micsoda idill lenne. A viccet félretéve tényleg le a kalappal előtte.

A 31 éves kétgyerekes anyuka tipikusan azon anyák körébe tartozik, aki miatt szívesen mennek az apukák is szülői értekezletre. Nem lehet egyszerű a szemébe nézni, mert ha a kisugárzása nem lenne elég, akkor szembe néznek velünk hatalmasra nőtt ikrei. Nem az a visszafogott nő, a képei miatt le is tiltotta Őt a TicToc, de szerencséje az Instagram oldala virágzik, és hogy mire fel közel 2 millió követő azt most megtudod.

A tanárnő kénytelen volt otthagyni a hivatását, mert senki nem tudott az órájára koncentrálni

Miután kiderült, hogy a csinos történelemtanárnő képeket árul a neten, ott kellett hagynia tanári pályáját.

Amy Kupps Észak-Karolinában dolgozott, 13-14 éves diákoknak tanított történelmet, de mellette a neten árulta a képeit.  Miután kiderült a mellékállás, az iskolát elhagyni kényszerült, viszont az apukák és a férfi kollégák kapcsolatban maradtak vele.

“Ott hagytam a tanítást, miután a kollégák megtalálták az oldalamat “- most fizetnek a képeimért – mondta a nő az esetről. A képekre úgy derült fény, hogy a nő egyik exbarátja szakítás után nyilvánosságra hozta róla a saját felvételeit.

Megérte pályát váltani, amivel havonta 18 ezer fontot, azaz nagyjából 7,7 millió forintot keres. Elmondta, hogy igencsak meglepte, amikor feliratkozói között meglátta néhány volt diákjának apukáját, és néhány volt kollégáját is.

Katy kipufogója nálunk is átment a műszaki vizsgán

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, hírnevük.

Katy le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik. A hölgy személyi edzőként dolgozik és emellett van egy saját online birodalma, ahol különböző tanácsokat ad a sportolni vágyóknak. Ki lehet jelenteni, hogy nagyon sikeres. Lássuk a titkát.

Ana Koskina láttán kiakadt a műszerünk

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk egy bájos virágszált, aki huncut mosolyával és hamvas testével könnyen válhat az este fénypontjává.

Ana Koskina nem mondható egy unalmas szépségnek, a képei láttán sokan félrenyelték a vajas kiflit. Eláruljuk mi a titka. Ana nagy szenvedélye a madzagbikini. És ebben nem ismer kompromisszumot. Szerencsére azonban minden jól áll neki, idomai egészen elképesztőek.

Mi így szeretjük a legjobban a nutellát

Van olyan ember a földön aki nem szereti a nutellát? Ha tehetnénk akkor naponta meg tudnánk enni egy üveggel, de gyakorlatilag a palacsintától a c sajunkig bármire képesek vagyunk rákenni. Isten ajándéka még akkor is ha annyira hizlal, mint semmi más.

Lunna Leblanc egyedi módon kívánt kellemes húsvétot rajongóinak. A modell felvett egy nyuszifület, egy pár fehér kesztyűt, és magára kent egy kis nutellát. Szó se róla meglocsoltuk volna Őt is, ha alkalmunk lett volna találkozni vele. Ő meg megkereste volna a tojásokat, bár sokáig nem lett volna szívünk elrejteni előle.

Ismeritek a mondást, ha van rajta kalap azért, ha meg nincs akkor azért

Mint már megszokhattátok tőlünk, esténként mindig igyekszünk feldobni a napotokat, tudjuk jól, hogy az egész napi hajtás után nem vágytok semmi másra csak egy kis lazításra, ehhez pedig mi szolgáltatjuk a felhozatalt kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk ma mit tartogatunk nektek.

Manapság a nők már nem igazán viselnek kalapot, de azért a kalapdivat is kezd visszaszivárogni az életünkbe. Sapkát még mindig többen hordanak a nők, talán azért, mert egy – egy sapkához jobban lehet öltözködni, míg a kalappal kapcsolatban meg van az az előítélet, hogy csakis az elegánsabb stílushoz és ruhákhoz passzol. Ezt most azonban megcáfoljuk, ugyanis azt, hogy egy kalap jól áll a viselőjének azt nem a ruha fogja meghatározni, mert anélkül is lehet praktikus.

Serena a fotelban várt minket haza

Mint már megszokhattátok tőlünk, esténként mindig igyekszünk feldobni a napotokat, tudjuk jól, hogy az egész napi hajtás után nem vágytok semmi másra csak egy kis lazításra, ehhez pedig mi szolgáltatjuk a felhozatalt kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk ma mit tartogatunk nektek.

Vége a napnak, most már a pihenésé a főszerep. Ilyenkor jól esik leheveredni a kedvenc, kényelmes fotelünkbe, amibe rajtunk kívül senki nem nyer bebocsájtást. Kivéve Serena, aki megmutatja nekünk, hogy a TV nézés mellett mire lehet használni egy fotelt. Össze lehet kötni a kellemest a hasznossal, hisz egy kis testedzés kimondottan egészséges így a nap végén.

Ha gyengéd a szőke, akkor jobb ha leülsz mert Alex mutatni szeretne valamit

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Ha szereted a cuki szőkéket akkor most a legjobb helyen jársz. A mai nap a kanadai Alex Ann-t hoztuk el nektek. Enn annyira cuki és édes, hogy szinte kedvünk lenne kenyérre kenni és elfogyasztani. Azonban van egy rossz hírünk. Alex már nem szabad préda, ugyanis egy testépítővel nyomul, aki ráadásul tavaly megnyerte a Mr. Canada Natural címet. Egy kicsit nehéz nála megütni azt a bizonyos szintet, de hát a képeket elnézve ezt meg is értjük. A fiatal lánynak egyébként már 200 ezer követője van és szende mosolyát, ragyogó szemeit elnézve lesz ez még jóval több is.

Ha a húsosabb falatok nem jönnek be, akkor Ashley nem a Te eseted

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék. Bemutatjuk nektek a plus size modellt Ashley Alexiss-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Egészen pontosan közel két millióan biztos, ugyanis ennyi követője van jelenleg. Vacsorára bizony jól laknánk vele.