Az idő ugyan most itt is jó, de érte bármikor elutaznánk Ausztráliába

Deni McDermott nem az a lány, aki mellett az ember egy percig is fázik. Egyrészt mert Ausztráliában él, másrészt mert már a puszta látványától olyan melegünk lesz mintha egy radiátorAz idő ugyan most itt is jó, de érte bármikor elutaznánk Ausztráliábaon ülnénk. A 24 éves lánynak tényleg mindene megvan ahhoz, hogy nagy karriert fusson be.

Azonban egy dolgot nem értünk, hogy lehet az, hogy mindösszesen csak 100 ezer követője van. Nem mondjuk, hogy ez kevés, de szerintünk ettől sokkal több van benne. Meglátjuk mit hoz a jövő.

Egyáltalán nem könnyű Jessicaval szemkontaktust tartani

Jessica Goicoechea ha kell még az Instagram szabályaival is szembe megy, ha meg akar osztani magáról egy képet. Mert bizony ezek a bejegyzések már a határokat súrolják, sőt át is lépik azokat.

Szerencsére eddig megkegyelmeztek neki, és a profilját nem tiltották. Azonban mi elővigyázatosak vagyunk és inkább most megmutatjuk Őt nektek mert lehet, hogy utána már túl késő lesz. A 24 éves hölgynek már több mint egymillió követője van, és ha megkérdezed, hogy miért akkor válaszul jöjjenek a képek:

Egyértelműen Barbara miatt szerettük meg a női röplabdát

Ha sportról van szó a férfiak többsége csak a focit szereti és most kivételt képez a magyar bajnokság mert az nézhetetlen. Ezen kívül még szóba jöhet a kézilabda, az amerikai foci és a tenisz de itt a sor be is zárult. Azonban van még egy sportág, amit képesek vagyunk órákig nézni de nem a játék hanem sokkal inkább a játékosok miatt. Ez nem más mint a röplabda, ahol a csajok aprócska nadrágban ugrálnak le fel.  A Békéscsaba női röplabdacsapata most jelentett be egy új igazolást a hivatalos Face

Demi görögországi nyaralását látva meg kellett törölni a szánkat

Nem is indulhatna szebben Demi követőinek napja: íme egy újabb finom fotó, amitől mindenkinek kipattan a szeme. Egyébként Demi közösségi oldala csak úgy hemzseg a jó kis fotóktól, de hiába, annyira vonzó, hogy nem lehet megunni.

Bár nincs még húsvét de íncsiklandozó sonkából most sem lesz hiány. Tudjuk jól, hogy ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este, akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat. Demi most elhozta az övéit és szívesen adja át nekünk egy lakoma erejéig.

A mosolygós Alexis fogja feldobni a napunkat

Alexis-ről már korábban is beszámoltunk, hogyan tarja fent a folyamatos figyelmet és hogy hódítja meg a szívünket hétről hétre. Már több mint 16 millió követővel büszkélkedett, és ez a szám napról napra nő.

Alexis egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Átjött hozzánk Sandra a szomszédból

A mai nap egyenesen Lengyelországból látogattak el hozzánk. Sandra Kubicka 27 éves és egy rettentően magával ragadó személyiség. Gyakorlatilag minden fotóján úgy ragyog mintha egy díjátadóra menne. Mindegy mit visel, a megtestesült nő köszön vissza ránk még egy pizsamában is.

Lengyelországba mindenképpen érdemes ellátogatni mert nagyon jó a felhozatal, ami a hölgyeket illeti. Nincs is olyan messze gyakorlatilag mert Szlovákián át elég gyorsan elérhető, és ha Sandra nem győzött meg az utazásról, akkor semmi nem fog. 600 ezer követő nem tévedhet.

Ha a magyar konyhát szereted, Viktória téged is jól fog ma lakatni

Nagy divat lett mostanában az influencer-kedés. Mit is jelent ez? Ki nevezi magát annak? Elsősorban azok az emberek, aki melózni nem igazán akarnak, de valahogy mégis sok pénzt szeretnének maguknak. Tisztelet a kivételnek. Ők gyűjtenek maguknak egy jó nagy követőtábort, majd reklámbevételekből próbálják meg fenntartani magukat.  Sajnos a mostani 16-25 éves korosztály nagy része ebből élne, ha tehetné.

Itt van mindjárt Varga Viktória, aki Graziano Pelle olasz focistával van már hét éve. Távkapcsolatban élnek, ugyanis kedvese most jelenleg Kínában focizik. Viki pedig Milánóban influencerkedik. Insta oldalát már több mint fél millióan követik, de lássuk mi kell ahhoz, hogy valaki ekkora követőtáborra tegyen szert. Az első és legfontosabb (ehhez kell az igazi tudás és megfeszített kemény munka) hogy kevés legyen a felesleges textil, vagy még annál is kevesebb, de inkább még annyi sem. A győri lánynak ez nagyon megy, össze is szedtünk róla egy jó kis galériát.

Kétség nem fér hozzá, hogy Nadia megnyerte a genetikai lottót

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Nadia Mejia is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Számos versenyen megmérettette már magát és mindegyiken benne volt a top 5-ben. Azonban a legfontosabb, hogy olyan kisugárzása van, amit nem lehet megvenni, az egy vele született dolog, ami valljuk be sokszor aranyat ér, mert az ilyen emberek sokkal jobban eladhatóbbak az élet minden területén. Szóval akkor jöjjön ez a kincs most  a reggeli mellé.

Vége a találgatásoknak, így néz ki élőben Kourtney Kardashian legendás poppoloja

Ahogy a Kardashian lányok mindegyike, úgy Kourtney is mindig gondosan retusált, filterezett képeket tölt fel a közösségi oldalára. Rajongói már-már Barbie babához hasonlatosnak láthatják. Most azonban lesifotók készültek róla egy jachton, ahol nem volt lehetőség kozmetikázásra.  Láthatjuk, hogy így is nagyon csinos, mégis látni engedi azokat a kis részleteket, amelyekből tudni lehet, hogy igazi nőt látunk, nem pedig egy babát.

Mikayla még csak 22 éves, de már most elrabolta a szívünk

A mai nap Mikayla Demaiter fogja feldobni a napunkat. A 22 éves lány Kanadában él és akkor már ki is lehet találni milyen sportot űz. Hát persze, hogy jégkorongozik. Méghozzá kapus, egyből meg is állapítottuk, hogy a mi labdáinkat is megfoghatná.

Ránézésre nem is gondolnánk, hogy egy ilyen törékeny lány ilyen sportot választ. Sajnos azonban idén búcsút kellett mondania szeretett sportjának egy csúnya térdsérülés miatt. Tervezi azonban a visszatérést azonban életét most teljesen más tölti ki. Mi szívesen ápolgatnánk ameddig jobban nem lesz.