Ha szükséged van egy személyi edzőre akkor a legjobb helyen jársz

Nagyon sokan vannak úgy, hogy amikor edzésre adják a fejüket és lejutnak egy edzőterembe, akkor mindenféle segítség nélkül kezdik el használni a gépeket, sokszor teljesen rosszul. A helytelenül végzett gyakorlatok pedig sérüléshez vezetnek, nem beszélve arról, hogy a kívánt fejlődés is elmarad vagy sokkal lassabb lesz, szóval mi azt tanácsoljuk, ha valaki megteheti akkor mindenképpen keressen az első egy két hónapban egy személyi edzőt.

Tess a sportok nagy szerelmese, emellett pedig a mestere annak, hogy tartsa fent a figyelmet közösségi oldalán. Minden héten megörvendezteti a rajongóit egy-egy finom képpel és ennek meg is van az eredménye, ugyanis egyszer már sikeresen törölték az oldalát, de most újra sikerült közel 60 ezer követőt összegyűjtenie.

Tess egyébként személyi edzőként dolgozik, ami mellett saját Youtube-csatornáján számtalan tippet megoszt a sportolni vágyókkal. A hasznos tréningek mellett táplálkozási tanácsokat is ad. Na most ha belegondoltok abba, hogy ő mutatná meg a gyakorlatokat akkor lehet, hogy párszor magunkra ejtenénk a súlyokat.

 

Íme a 33 éves anya, akivel még a legunalmasabb szülőértekezlet is élmény

Neyleen egy lélegzetelállító anyuka. Tényleg ritka, hogy valaki a szülés után is ilyen jól nézzen ki. Nyilván ezért biztos meg is dolgozik és minden elismerésünk az övé.  Az jutotta eszünkbe, hogy minket is felnevelhetne. Főzhetne nekünk egy forró kakaót, mesélhetne nekünk, miközben a fejünket a keblére hajtjuk. Micsoda idill lenne. A viccet félretéve tényleg le a kalappal előtte.

A 33 éves kétgyerekes anyuka tipikusan azon anyák körébe tartozik, aki miatt szívesen mennek az apukák is szülői értekezletre. Nem lehet egyszerű a szemébe nézni, mert ha a kisugárzása nem lenne elég, akkor szembe néznek velünk hatalmasra nőtt ikrei. Nem az a visszafogott nő, a képei miatt le is tiltotta Őt a TicToc, de szerencséje az Instagram oldala virágzik, és hogy mire fel közel 2 millió követő azt most megtudod.

A csempevágó nem olyan éles, mint Lauren égnek álló ( . ) ( . )

Ismerjétek meg Lauren-t, aki egyenesen az angyalok városából Los Angelesből érkezett el hozzánk. Korábban fizikusként dolgozott és legfontosabb területe az állapot térmodell alkalmazása az irányításelméletben volt. Persze csak viccelünk, Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó. A követőinek száma lassan eléri a 3 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Lauren talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

 

Gyerekkorában ducinak nevezték, de most szemtelenül sok pénzt keres

Apollonia az iskolában sokszor megkapta, hogy kövér. Ma, 20 évesen már a szépségével keresi a kenyerét. Havi mintegy 10 ezer fontot, azaz csaknem 4 millió forintot keres képeivel. Ebből aztán futja neki mindenre, megtakarítása is van, emellett gyakran el tud repülni valahová kikapcsolódni.

Van egy saját oldala, amin egy bizonyos összeg megfizetése után lehet követni, valamint különböző csomagokat is lehet ehhez még vásárolni, ami exkluzívabb anyagait tartalmazza.

Llewellyn minden egyes feliratkozás után 25 fontot (10 ezer forintot) kap, emellett azzal is pénzt keres, ha a követőivel csetel vagy ilyen olyan képeket tölt fel magáról. Bevételt jelentenek neki a merchandise termékei, így a naptárai is, valamint eladja a már viselt ruháit, cipőit is.

“Főleg férfiak, de nők ugyanúgy vásárolnak azokból, amiket hordtam és tetszettek nekik” – állítja Llewellyn.

Alexandra beengedett minket a szobájába és mindent átnéztünk

Alexandra egy igen vendégszerető ember. A szőke szépség végigkísér minket a szobájában és hogy ne unatkozzunk ízelítőt ad a ruhatárából is. Nem zavartatja magát, olyan otthonosan mozog, mintha ott se lennénk.

Hazaérve ledobja a göncöket és az ágyon lazít egy kicsit. Olyan érzésünk támadt mintha a szomszéd lányhoz ugrottunk volna át csak a faterja meg ne tudja. Próbálunk csendben maradni de mellette nem lesz olyan könnyű.

Rébeccá szorgosan tanul a vizsgákra de szörnyen melege volt

Az egyetemista létnek van pozitív és negatív oldala is. Nyilván tanulni senki sem szeret, vizsgázni meg pláne. Nem beszélve a szakdolgozattal és az államvizsgával járó stresszel. Ennek ellenére azért jó buli volt. Fogyott a szesz és majdnem minden napra jutott egy buli. Ami pedig egy koliban nem történt meg, olyan nincs is. Lehet sokszor a pokolra kívántuk, de visszatekintve a múltba azért újra bevállalnánk.

Főleg ha a mostani egyetemista lányok is olyan csinosak mint Rébeccá , bár azt nem tudjuk hogy milyen a tanulmányi átlaga, de minket elsősorban nem is ez érdekel.

Alexis tekintete úgy dönget a földbe mint egy ütvefúró

Ismerjétek meg Alexis-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma érthetetlen, mindösszesen 70 ezer a közösségi oldalán, pedig a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Alexis talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

 

Karolina csupán leült egy székre, mi meg a látványtól azonnal fellátunk

Van az a mondás, hogy aki szép az reggel is szép. Ez valóban így van, nem kell ahhoz kilónyi smink, és kisestélyi, hogy valaki magával ragadó legyen. Az egésznek a titka a kisugárzás, a természetesség.

Mert van, aki egy melegítőben porszívóval a kezében is olyan kisugárzással bír, hogy csak pislogunk. Sajnos ezt kezdik elfelejteni a nők, és a természetességet egyre jobban felváltják a mesterséges dolgok. Itt van Karolina, egy üres szobában ül a padlón és a széken. Semmi extrát nem csinál de mégis vonzza a figyelmet, jó mondjuk ehhez az is kell, hogy nem igazán bízza a fantáziánkra a szépségét.

Gabby megadja a választ arra, hogy miért a nyár a kedvenc évszakunk

  1. A szerencsésebbek megtehetik, hogy már a tél közepén elutaznak valami trópusi éghajlatú országba, és amíg a haverok itthon megfagynak, addig küldözgethetik nekik a videókat a 30 fokos tikkasztó melegről. Aztán van az emberek nagy része akik már annak örülnek ha nyáron el tudnak menni valamerre kicsit lazítani, és nem feltétlenül külföldre, beérjük valami hazaival is.

    Abban egyet érthetünk, hogy ha a az ember jó társasággal vág neki az útnak, akkor mindegy az ulticél.  Elég csak végig nézni a mostani sorozatot. Mi már csak a képektől feltöltődtünk, mi lenne ha még ott is lennénk.

    Gabby képeit látva, két dolgot akartunk. Vagy azt, hogy mindig legyen nyár, vagy egy repülőjegyet ajándékba, hogy kiutazzunk hozzá.

A mai világban nehéz elhinni, hogy a természet képes még ilyen hatalmas dolgokat alkotni

A élet van akinek ad, másoktól pedig elvesz. Anastasia-val igen bőkezű volt.

“Rajtam minden természtes. Az anyatermészet nagyon nagylelkű volt velem’ – mondta Anastasia, akinek impozáns méretei vannak. Már 15 évesen is D kosárral közlekedett, ami feszélyezte, de idővel aztán kibékült ezzel. Még úgy is, hogy nagyon nehezen talál az alakjához megfelelő ruhát. Sokszor nagyobb méretet vásárol, amit aztán elvisz átszabatni a saját méreteire.