Emily próbálja a kezével eltakarni, de mi is szívesen segítenénk neki cipekedni

Emily hatalmas népszerűségnek örvend, Instagram oldalát 29 millióan követik. Lássuk ezúttal mivel hívta fel magára a figyelmet.

Emily-t gyakorlatilag a világ minden pontján ismerik, Ő az egyik legfoglalkoztatottabb és legkeresettebb nő a divat világában, Intagram-fiókját 29,5 millió ember követi. A 31 éves Emily nemrég adott életet első gyerekének és ennek apropóján tavaly még egy könyvet is kiadott, ezen felül pedig saját ruhamárkája van. Nem igazán unatkozik, és legutóbbi sorozata is igencsak jól sikerült. A hetekben az a pletyka is szárnyra kapott vele kapcsolatban, hogy Brad Pittel randizott. Ügyes, talpraesett hölgy, aki próbál mindent kézben tartani, de ezúttal szívesen segítenénk neki a cipekedésben.

A rajongók legnagyobb örömére szakmát váltott a profi autóversenyző

Az amerikai ARCA Menards szériában versenyző Toni Breidingert komoly elismerés érte, ugyanis a világ egyik legnagyobb ruha márkája, a Victoria’s Secret partneri együttműködést kötött vele.

Toni Breidinger remekül helyt áll az amerikai ARCA Menards versenysorozatában, három futammal a vége előtt az ötödik pozíciót foglalja egy olyan mezőnyben, ahol idén eddig 116 versenyző próbált szerencsét. A 23 éves hölgy azonban nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sikeres, ugyanis nemrég partneri együttműködést kötött a világ egyik legnagyobb divatcégével, a Victoria’s Secrettel, így a jövőben a kifutókon is bővítheti majd a bevételeit. Breidinger Instagramon közölte a nagy hírt.

 

Nicky kiakadt, mert szerinte azért törölték a társkeresőről mert túl jól néz ki

A 29 éves Nicky rendkívül népszerű az Instagramon, fiókját 1,8 millió ember követi. A floridai Atlantic Egyetemen biológiát és pszichológiát tanult, itt szeretett bele a mozgásba.

Nicky a munkája miatt gyakran utazik, ezért úgy döntött, hogy regisztrál az egyik legismertebb randialkalmazásra, hogy az új városokban is ismerkedhessen. Noha az Instagram-oldalára elég hmmm keressük a jelzőt, hogy miért azt te is láthatod majd, állítja az oldalra nem ilyen képeket töltött fel, mert alapvetően félénk, ha randizásról van szó. Szóval még csak az sem lehet, hogy túl sokat láttatott magából.

A fizetős lehetőséget választotta, így a világ minden tájáról válogathatott a felhasználók közül. Még csak pár órája volt fenn, rengeteg ember volt, akivel „matchelt” (egymásra talált), üzeneteikben azt írták, hogy kamu a profilja. Nem sokkal később pedig ki is tiltották a profiljáról, nem tudott belépni. Felvette a kapcsolatot a céggel, ahonnan azt a választ kapta, hogy visszafizetik neki a pénzt, de nem magyarázták meg, miért tiltották le.

Dainty soha nem fázik, még télen sem

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Kait kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet, hogy csak egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget.

Dainty egy átlagos lány is lehetne, de valami mégis van benne. Sok ilyen lányt látni nap mint nap, de Ő mégis valahogy más. Egyébként simán elindulhatna egy Disney királylány válogatón mert olyan mintha a egy rajzfilmből elevenedett volna meg. Vélhetően a népszerűségét is ennek köszönheti. Mondjuk az kész csoda, hogy az isnta profilját még nem függesztették fel ahol már közel 200 ezren követik. Ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.

Violet annyira jót akart, hogy közben kiugrott a mókus az oduból

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Khloet, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Ezúttal egy fiatal, törékeny szépséget hoztunk el nektek. Violet tipikusan olyan lány, mint akit az ember a szomszéd ablakán keresztül szokott nézni. Végre nem egy plázacica. A barna szépségben van valami, ami rabul ejti a férfi szíveket. A 21 éves Violet azonban nem is olyan kis szende, mint amilyennek elsőre tűnhet. Arizonában született, de Texasban nevelkedett Summers olyan képeket oszt meg, hogy kész csoda, hogy még létezik az insta fiókja ahol már majd 10 millió ember követi. Ebből igen csak jól profitál mert vagyonát olyan 700 ezer dollárra (200 milló forint) saccolják. Hogy mi a titka? Talán az kis mókus.

Ha Janet mondja az időjárást akkor tuti, hogy kánikula várható

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

Itt van mindjárt példának a kedvenc időjósunk, akit egyenesen Mexikóból hoztunk el nektek. Ő nem más mint Janet, aki Mexikó egyik TV csatornájánál dolgozik.  Adottságait elnézve egy percig nem kételkedünk abban, hogy az esti időjárásjelentés valószínűleg a csatorna egyik legnézettebb műsora. A fiatal hölgyet igazi sztárkánt kezelik hazájában, az Instagram oldalán márt több mint 14 millió követője van, ami valami elképesztő. Jenet megjelenésével azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét. A híres tv személyiség ezen felül nagyon szereti a focit. Kedvenc klubja a Club América.

Azt gondolod, hogy már minden láttál, akkor nézd meg Samanthat

Samantha egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 2 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Salma Hayek 56 évesen is patentül néz ki

Simán letagadhatna jó pár évet az 56 éves színésznő, de ne gondoljuk azt, hogy mindezt csak a csodás genetikának köszönhet.

A színésznő korábban vele készült interjúkban már elárulta, hogy nagyon sok időt tölt az edzőteremben. A Frida sztárja nagy rajongója a pilatesnek, a kick-boxnak és a táncnak is, ezek mellett pedig a kardiózás és a HIIT is része az edzésprogramjának. A rendszeres testmozgásnak nagy szerepe van fiatalos alakjának megőrzésében.

Ezúttal a Csizmás kandúr: Utolsó kívánság c. animációs film bemutatóján jelent meg New York-ban.

Khloe szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Khloet, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

A spanyol származású Khloe képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Sok mindent láttunk már de Amanda kipufogója előtt mi is leborulunk

Amanda egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 11 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.