Ona, az énekesnőként is tevékenykedő modell szerepelt már számos magazinban, de a fő platformja még mindig az Instagram oldala, amit már több mint 5 millióan követnek. Profiljára folyamatosan olyan képeket tölt fel, amiket csoda, hogy nem tilt le a fotómegosztó. De azért hálásak vagyunk neki!
Eva-tól nem kérnénk önéletrajzot, egyből felvennénk
Eva lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak midene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell, hanem egy penge test.
Eva minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.
Blanka képeit látva ezúttal is tudatosult bennünk, hogy a magyar nők a legszebbek
Bárhol is járjunk a nagyvilágban, egy idő után úrrá lesz rajtunk a honvágy. Ha maga az ország nem is hiányozna annyira, a hazai ízek biztosan. Ezért azon kapjuk magunkat, hogy vagy elkezdjük keresni a magyar konyhát, vagy főzünk magunknak egy gulyást, vagy pörköltöt.
Nincs ez másképp a gyengébbik nemmel sem. Elcsépelten hangzik a mondás, hogy a magyar nők a legszebb, de ezt a tényt most Berki Blankának is sikerült megerősítenie bennünk. A magyar lánynak minden adottsága megvan ahhoz, hogy komoly karriert fusson be a kifutón. A 178 centis, barna hajú, kékes zöld szemű lány igazán kecses alkat, akinek erős a kisugárzása is a fotókon.
Jilissa lehetett volna tanárnő is, bár akkor egyből visszamennénk az iskolába
Jilissa Ann Zoltko lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell, hanem egy penge test.
Jilissa minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.
Luna minden szögből fenomenális
A nyári nagy melegben sokan dolgoznak az otthonukban, ezért elengedhetetlen a kifogástalanul működő klíma, hogy hűvös környezetet teremtsünk vagy végezzük a munkánkat, illetve a napi teendőinket.
Amióta ilyen szélsőséges az időjárás, azóta gyakorlatilag más el se tudnák képzelni klíma nélkül az életünket. A nyári melegben bizony jól jön egy kis felfrissülés főleg ha autóval utazunk, mert ott még elviselhetetlenebb tud lenni a nagy meleg.
Luna azzal a problémával szembesült a minap, hogy a klímája megadta magát. Az ő esetében annyira ez nem gond, mert amúgy se vesz fel sok mindent így nagy melege nincs de a közösségi oldalán feltette a nagy kérdést, hogy ki tudna ajánlani egy jó klíma szerelőt. Mondani se kell hirtelen mindenki szakember lett és ezrével érkeztek a telefonszámok. Luna egyébként Argentínában él, ha valaki útnak indulna az semmiképpen se autóval tegye.
Maria profi műsorvezető és nagyon szeretnénk ha nálunk is vezetne műsort
Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.
Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.
Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Maria-t. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet. Mari egyébként az egyik olasz televízió sport rovatának a műsorvezetője. Kár, hogy a hazai kábelszolgáltatóknál nem lehet fogni azt a csatornát, törzsnézők lennénk.
Egy V12-es BMW nem fogyaszt annyit mint Anna, csak ő férfiakból
Tavaly nyáron könnyes szemekkel búcsúztattuk el a BMW tizenkét hengeres motorjait, ugyanis nem készít több V12-est a bajor gyártó.
A mai tinédzsereknek nagyrészt fogalmuk sem lehet róla, mi az a hengerelrendezés, mit jelent, hogy négyhengeres, sorhatos vagy V12-es. A V8-ról talán már hallottak a filmekből, vagy a Tik-Tokon pörgő rövid videókból. Amikor a kortársaim és én voltunk fiatalok, nekünk a V12 volt az, ami piszkosul menő volt, hiszen sem a turbórágóban, sem az autóskártyán nem volt több hengerszámmal rendelkező verda. Ha V12-est húztál, az mindent vitt.
Egy ilyen autót még ha valaki nagyvonalúan nekünk adna se biztos, hogy fent tudnánk tartani, vagy ha igen azt a pénztárcánk erősen megérezné. Nem is ildomos most arról beszélni, hogy ezek a csodálatos motorok mennyit ettek 100-on. Nem ezért szerettük őket. Valahogy a nőkkel is így vagyunk a szívünk mélyén.
Az ausztrál Annie Knight 300 férfit fogyasztott el. Vannak akik erre felkapják a fejüket, de úgy vannak vele, hogy jó ez még belefér, fiatalság bolondság. Azonban amikor azt hozzá tesszük, hogy egy év alatt akkor azért már többen lefagynak. Hát na, van fogyasztása a hölgynek az biztos. Nemrég elárulta mi volt az a legfurcsább kérés amit teljesítenie kellett.
„Kaptam egyszer egy háromoldalas szöveget, ami olyan volt, mint egy forgatókönyv, benne volt pontosan, miket kell felolvasnom. Az egészet valószínűleg három órámba telt volna leforgatni, mert annyira részletes volt… A forgatókönyv szerint én voltam a legjobb barátjának a felesége, ő pedig átjön, hogy segítsen nekem valamiben. A legjobb barátja persze nem volt otthon, és én nagyon odáig voltam a történet szerint” – mesélte. 500 ausztrál dollárt kínáltak neki a munkáért, ez körülbelül 120 ezer forintnak felel meg.
Bella Thorne tett róla, hogy a Barbie film premierjén mindenki rá figyeljen
Számos gyerekszínészt ismerünk, akik miután megöregedtek kegyvesztetté váltak a filmiparban. Egy részünk a későbbiekben is tudta kamatoztatni az ismertségét, de voltak olyanok is akik nem tudtál elfogadni, hogy felnőttként már nincs rájuk szükség és ezért egyre jobban lecsúsztak a lejtőn.
Nem egy könnyű szerep ez ha belegondolunk, hisz a csillogásból, a hirtelen jött népszerűségből nehéz kilépni. Amilyen magaslatokat élnek meg ezek a gyerekszínészek, olyan mélységeket is miután “eljár felettük az idő”.
Bella Thorne is gyerekszínészként kezdte, majd a bájos kislányból egy érett, magával ragadó nő lett. Ilyen szépséggel könnyű lehet boldogulni, gondolnánk de neki se volt egyszerű. Mostanra azonban egy ismert híresség lett, aki énekesi babérokra tör. Az más kérdés, hogy a kis bájos Disney hercegnő arculatot váltott.
Nemrég azzal került a sajtóba, hogy egy több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára. Thorne vidéki esküvőt akar, ráadásul Nagy-Britanniában, ahonnét vőlegénye származik. Most pedig a Barbie film premierjén járt, de többet nézték őt mint a filmvásznat.
Everly Lanes egy igen feltűnő jelenség, ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk a profilját
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.
Everly egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.
Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van.
Talia minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de aztán kellett a pénz
Minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten.
Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 26 éves Talia, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.
“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”
Talia egyébként Miamiban él, és tudjuk, hogy ott bizony mindig jó idő van. A napsütésben pedig mit lehet csinálni? Igen, kimenni a strandra, Ő pedig előszeretettel jár is és ezt nem rejti véka alá.