Lehet, hogy reng mint a karácsonyi kocsonya, de Devinne így is ízlene

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Devinne egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van.

Lehet, hogy reng mint a kocsonya, de Devinne így is ízlene

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Devinne egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van.

Szülés ide, szülés oda, Nádai Anikó fürdőruhában is mennyei

Hiába a hideg idő, Nádai Anikó fürdőruhás képe azonnal felforrósítja a hangulatot.

Nádai Anikó tegnap egy wellness szállodában pihente ki a hétköznapok fáradalmait, ahonnan a követői legnagyobb örömére posztolt is egy elképesztően szexi képet az Instagram-oldalára. A műsorvezető a kinti hideg idő elől a wellness részlegbe menekült, és fekete egyrészes fürdőruhában élvezte a medencék kellemes vízét. Anikó bámulatos alakját nem tudták szó nélkül hagyni a követői, akik nem győzték dicsérni a kétgyerekes édesanyát. Anikó és párja, Hajmásy Péter októberben ünnepelték hároméves évfordulójukat.

Jennifer Lopez minden eddiginél jobb formában van, és ezt fürdőruhában bizonyítja

Jennifer Lopez minden eddiginél jobb formában van, és továbbra is sok esztendőt tagadhatna le a korából.

Jennifer Lopezt mindig is a legjobb nők közé sorolták, amivel egyet tudunk érteni. Nehéz is lenne másképpen gondolkozni a világsztárról, mert már a 20-as éveiben látszott rajta, hogy évtizedekkel később sem lesznek gondjai. A jó genetika, az egészséges életmód megtette a hatását, kiegészülve a sok sporttal. Emiatt JLO továbbra is a világ egyik legjobb nőjének mondhatja magát, aki bármikor képes meglepni az embert egy új fotósorozattal.

Szintén sokat segíthet a boldogságán, hogy Ben Affleck visszatért az életébe, és már házasok. Azóta is rengeteget pletykálnak róluk, de összességében ügyesen védik a magánéletüket, nincsenek gondjaik. JLO szinte minden területen sikeres, legyen szó a zenéről, a szépségiparról, a modellkedésről. Több lábon áll, nem egy világmárkával működik együtt, és nyilván ezek igencsak jövedelmező vállalkozások számára.

Most épp fehérneműs fotókat osztott meg magáról, amik tökéletesen bizonyítják a hölgyek számára, hogy az idő relatív, és ha igazán teszünk önmagunkért, akkor nagyon sok minden kerülhet a helyére az életünkben.

Bár több ilyen tengerparti kép lenne Nagy Adri-ról, jobban indulna a napunk

Lehengerlő felvétellel örvendeztette meg követőit az Instagram-oldalán Nagy Adri. Az énekesnő a friss bejegyzés tanúsága szerint az elmúlt néhány napot a Horvátországban töltötte, ahol strandolással múlatta az időt.

Csodás helyen pihenhette ki magát Nagy Adri, aki a hétvégén érkezett meg a horvát tengerpartra, és csak ontja az Insagramján az jobbnál jobb fotókat. Az énekesnő ritkán mutatja így meg magát, de a bókok nem maradtak el, sokan dicsérik szépségét legújabb bejegyzései alatt.

Az énekesnő Galesnjak partjainál csónakázott, amit úgy is szoktak hívni, hogy a szerelem szigete az Adria szívében. Minden oka meg is van a boldogságra, hisz kiegyensúlyozott párkapcsolatban él, kisfia, Benedek pedig idén nyáron lesz ötéves. Az anyaság mellett pedig folyamatosan építi karrierjét is.

Ma reggel Pordán Petra gondoskodott róla hogy kipattanjunk az ágyból

Pordán Petra a szegedi egyetemen diplomázott, majd Budapestre költözött. 2012. márciusában debütált a Music FM-en az Önindító című műsorban, ahol Hajdú Steve és Harsányi Levente társaságában köszöntötte a hallgatókat. Több tévéműsorban megfordult, jó ideje a Sláger FM-en hallható.

A rádiós ezúttal a Balatonnál, Tihanyban töltött el pár napot, és az egész napos strandolás után készített egy képet a követőinek. Petra a napokban ünnepelte 41. születésnapját, de mi azért innen üzenjük neki, hogy sokkal fiatalabbnak néztük őt. Szuper formában van.

Sarah-t a suliban kicsúfolták, most pedig mindenki randizni hívja

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Sarah Harris a 29 éves bloggert nagyon megviselték az iskolai évek. Osztálytársai csúnyának tartották, molettnek, hatalmas fülekkel. Ez annyira nagy hatással volt rá, hogy megfogadta tökéletesre edzi magát. Most már arról híres, amiért rengeteget dolgozott: a testátalakításáról.

Kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott, hogy legyen valami izma és némi tónus is felfedezhető legyen a testén, valamint hogy javítsa az egészségi állapotát. Azóta minden ízében fitt és nőies lett, emeljük kalapunkat.

A légtornász Azzurra jól kamatoztatja hajlékonyságát az életben is

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Azzurra hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Azzurra egyébként gyerekkora óta légtornász. Elmondása szerint már óvodában szerette volna kipróbálni ezt a sportot. Azóta pedig már számos díjat megnyert ebben a sportágban. Ezért van hogy ennyire hajlékony. Most hogy lassan befejezi a tornát, szeretné hasznosítani hajlékonyságát az életben is. Szerintünk jól fog vele keresni.

Nem is kérdés, hogy ma este ilyen szurkolóval simán behúzzák a győzelmet a horvátok

Aki volt már párkapcsolatban az nagyon jól tudja, hogy a nők nagy része nem igazán szereti a focit. Úgy kell tőlük kemény munkával megszerezni a távirányítót hogy meg tudjuk nézni az esti meccset. Persze akad a nők között olyan is aki szereti. Nem összekeverendő azokkal akik csak azért járnak ki egy-egy telt házas meccsre hogy elmondhassák ott voltak.

Valljuk be, azért bármennyire is a haverokkal a legjobb meccsre járni, azért mindig örömmel tölt el bennünket ha hölgyek is megjelennek a lelátón. Ivana Knöll nagy futballkedvelő, számos stadionból bejelentkezett már a közösségi oldalán, és nagyon csalódott volt amikor zárt kapus meccsek voltak és otthonról kellett követnie a meccseket. Viszont a rajongói ezt aligha bánták, hogy a lelátók helyett otthonról oszt meg fotókat. Ivana a Horvát fociválogatott egyik legnagyobb szurkolója. Mindenhova elkíséri a nemzeti 11-et, először 2018-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor az oroszországi világbajnokságon önfeledten szurkolt hazája válogatottjának. 2021-ben az EB-n is kint volt. Legutóbb pedig a katari vb-re is kilátogatott.

Georgia szemléltette, hogy Balin mennyire meleg van

Georgia Balin kísért minket körbe és nagyon melege volt

Georgia közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Georgia folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg közel 1,5 millió követőjét, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Álmodoztatok már róla hogy reggel máshol keltek fel, és hátrahagyjátok megszürkült életeteket? Valószínűleg minden ember életében vagy olyan pillanat, amikor tele lesz a hócipője és megunva a minden napi mókuskeret egy jobb életről álmodozik. Bali, ami maga a földi paradicsom. Amikor itthon az idő egyre hűvösebb, amikor a napsütést felváltja az eső, és korán ránk köszönt a sötétség, na ilyenkor utaznánk el egy ilyen helyre. Amikor megkérdezik tőled, hogy mi kell ahhoz, hogy kipihend magad és fel tudj töltődni akkor titkon valami ilyesmire vágysz.