Toni pankrátor és kemény mint a kádszéle, de azért nagyon cuki

A pankráció az a sport amit abszolút nem értünk. Tudjuk ez a mi szegénységi bizonyítványunk, de mi csak azt látjuk, hogy a közönség szórakoztatása kedvéért egymást csépelik a versenyzők jó sok színjátékot belerakva a produkcióba, majd egyszer csak valakit kikiáltanak győztesnek. Nem azt mondjuk, hogy nincs benne meló mert 1 perc után úgy kéne minket levinnie valakinek, de a szabályokkal nem vagyunk tisztában.

Az új-zélandi Toni pont ezt a sportot választotta magának. Az oldalát elnézve edz is rendesen, de nem ám csak amolyan tessék-lássék módon: neki ugyanis formában kell lennie. Lehet, hogy már ősz van de a képeket elnézve nem lenne csoda, ha az Országos Meteorológiai szolgálat kiadná a hőségriadót. A 700 ezer követője természetesen nem csak a sportsikereinek örül, hanem azoknak a tartalmaknak is ami napról napra megoszt velük. Tényleg nem egy kis törékeny hölgy, lehet Ő hordaná a nadrágot a kapcsolatban.

Judith-nak hála a szemizmunk is karban van tartva

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Judith szenvedélyei közé tartozik – az utazás, a gasztronómia és a kalandok mellett – a rendszeres testmozgás. A fitneszőrült Judith le se tagadhatná mivel foglalkozik, hisz alakján meg is látszik a gyakori sportolás, az Instagramon büszkén meg is mutatja a kitartó munka eredményét.

Jessica már megint kiengedte a mókusát az odúból

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Héloïse-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Jessica képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Azt gondolod, hogy az életben már minden láttál, akkor Louisa-t nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Louisa arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Louisa egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Esther nem volt soha kitűnő tanuló a suliban, de a mégis sokan irigylik

Azt tudjuk jól, hogy a mai fiatalokról már sokszor meg se lehet mondani mennyi idősek. Egy 16 éves lány simánk kinéz 22-en, és mindent el is követnek azért, hogy érett nőnek nézzenek ki. Annyira ciki tinédzsernek lenni? Lassan már igazolványt kell kérnünk a szórakozóhelyeken ha nem akarunk a későbbiekben kellemetlenséget magunknak.

A mai nap  Esther örvendeztet meg minket. Ha manapság ilyen csajok vannak az egyetemen, akkor meg kell pályáznunk valami ösztöndíjat. A diáklány szokásává vált hogy rendszeresen felborzolja a kedélyeket az Instagram-oldalán. A fotókat látva biztosan vagyunk abban, hogy bármelyik férfi szívesen beugrana hozzá egy kis korrepetálásra.

Aitana az első spanyol modell, aki a mesterséges intelligencia teremtett

A 25 éves barcelonai Aitana hetente kap privát üzeneteket hírességektől is, hogy találkoznának vele. De senki nem lehet tökéletes, figyeljük csak meg, neve rejti az „AI”-t: ő nem valódi személy, hanem mesterséges intelligencia segítségével létrehozott karakter. Ehhez képest százezer követője van az Instagramon.

Az Aitanát 2022 nyarán készítette Ruben Cruz, a The Clueless reklámügynökség alapítója és tervezője. Akkor a The Cluelessre nehéz idők jártak, kevés ügyfelük volt, megroggyant az üzletük.

„Amikor elemeztük a munkamódszereinket, rájöttünk, hogy sok projektünket rajtunk kívül álló problémák miatt függesztették fel vagy törölték – magyarázta Cruz az Euronewsnak. – És az ügyfeleinknek nem az általunk elvégzett munkával volt bajuk, hanem a felkért influenszereinkkel, modelljeinkkel.”

Ezért inkább számítógépen megalkották Aitanát, az első mesterséges intelligencia által létrehozott spanyol modellt. A The Clueless úgy magyarázza, hogy „egyedi influenszereket hoznak létre mesterséges intelligencia segítségével” a márkák számára. Így „született” meg a gépen Aitana, a 25 éves barcelonai, rózsaszín hajú nő. Aitana nem dolgozik, hiszen igazából nem is létezik. Ehhez képest átlagos havi jövedelme körülbelül nettó 3000 eurót (kb. 1-1,1 millió forint) tesz ki, de egy jobb hónapban 10 000 eurót (3 millió 550 ezer forint) is keres.

„Vele megszabadultunk a hatalmas egóval létező, számtalan mániától szenvedő modellektől, vagy azoktól, akik egyszerűen csak sok pénzt akarnak keresni pózolással” – mondja Cruz.

Kaylee ugyan fürdőruhának nevezi, de ez kis zsebkendőnyi anyag nem az

Kaylee közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Franceska folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Scarlett kipufogója nálunk is átment a műszaki vizsgán

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Scarlett egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 400 ezer rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Natalia egy igazi üzletasszony, akivel szívesen bemennénk egy tárgyalóba

A Nőknek mindig jobban kell figyelnünk a külsejükre, a megjelenésükre és a gesztikulációjukra, mint a Férfiaknak. Nem lehetnek túl kedvesek, sem túl nőiesek a munkában, mert akkor nem kezelik őket vezetőnek. Csak csini macaként. Viszont a mondás itt is igaz, soha ne ítélj elsőnek. Attól még, hogy valaki eltér az átlagos üzleti megjelenéstől még lehet sikeres vezető. Jó példa erre Tina Louise is, aki bár szinte ki sem látszik a tetoválásoktól és első látásra inkább egy plázamacskának néz ki, mégis sikeres üzletasszony.

Tina társtulajdonosa egy vegetáriánus étteremnek, emellett pedig rendszeresen jár konditermembe, de szeret görkorizni is. A szemrevaló üzletasszony rendszeresen finom képpel jelentkezik insta oldalán, ebből válogattunk most.

A világhírű magyar modell egyik képét sem szerkeszti meg, ezért imádják az Instagramon

Az Egyesült Államokban élő, magyar származású modell, Vass Zita neve sokaknak azért lehet ismerős, mert pár évvel ezelőtt nagyot ment az interneten, hogy a mexikói nyuszismagazin címlapjára került, ám mivel különleges vonzerejére a filmipar is felfigyelt, így a Kaliforgia és a Két pasi meg egy kicsi című sorozatokban is láthattuk. A fiatal szépség, aki már a kaliforniai La Jollában született, 16 éves volt, amikor egy San Diegó-i étteremben felfedezte egy modellügynök, karrierje pedig azóta is töretlen.

Vass ráadásul azok közé a modellek közé tartozik, akik a szakma árnyoldalairól is bátran beszélnek. A modell, aki alakjának titkát korábban a Velvetnek árulta el, a képeit általában retusálatlanul teszi közzé, amire jó oka van.

„A legnagyobb flexem a nulla szerkesztés. Ilyen az arcom, ha ki vagyok sminkelve – pontosan így nézek ki. Nincs Facetune, nincs FaceApp; leginkább azért van ez, mert lusta vagyok, és ahogy korábban mondtam, igyekszem távol tartani magam az ilyesmitől, mert nem egészséges az embernek, ha folyton csak szerkesztett (gyakran túlszerkesztett) képeket lát a már amúgy is gyönyörű lányokról. Ismerek olyan modelleket, akik megszerkesztik a képeiket, pedig nincs is rá szükségük, de a modellvilág még mindig irreális elvárások elé állít minket, és ha nem akarunk ebből a játszmából kiesni, bizony nekünk is játszanunk kell. Én visszautasítom ezt” – fejtette ki lapozható bejegyzésében a 34 éves modell, akit követői nem győztek dicsérni.