A teniszezőnő nem csak a pályán de az interneten is nagyot megy

A 32 éves olasz sztárteniszező, Camila Giorgi váratlanul visszavonult a profi sporttól. Meglepő döntésének vélhetően így is sok rajongója örül majd, mert a teniszező ezáltal még több fotóval ajándékozhatja majd meg a követőit.

Az olasz teniszező, Camila Giorgi 32 évesen úgy döntött, felhagy a profi sporttal, noha hivatalosan még nem jelentette be a visszavonulását. Pályafutása során mind a négy Grand Slam-tornán pályára lépett, tehát az Australian Openen, a Roland Garosson, Wimbledonban és a US Openen is játszott korábban. Legjobb eredményét a 2018-as wimbledoni tornán érte el, akkor egészen a negyeddöntőig menetelt.

A világranglistán a 26. pozíció volt Giorgi legjobb helyezése, majd a 2021-es tokiói olimpián is elindult, ahol szintén a negyeddöntőig jutott. Idén márciusban a Miami Openen versenyzett, ahol vereséget szenvedett a világelső Iga Swiatek ellen, de akkor nem nyilatkozott arról, hogy a közeljövőben visszavonul. Hivatalos bejelentést tehát még nem tett, de az Olasz Tenisz Szövetség listáján a neve ott szerepel a már visszavonult játékosok között.

A csinos teniszező rajongói talán nem bánják majd, ha Giorgi tényleg abbahagyja a teniszt, mert így még több időt szentelhet arra, hogy szexi képekkel kápráztassa el a követőit a közösségi médiában. A 32 éves sportolónő nagyon aktív az Instagramon, a népszerű platformon már több mint 700 ezer követővel rendelkezik.

Camila Giorgi ötéves korában kezdett teniszezni, de korábban már többször is beszélt arról, hogy érdekli a divattervezői szakma, valamint szívesen kipróbálná magát íróként is A bátyja, Amadeus labdarúgó volt, és öt éve hasonlóképpen visszavonult a profi sporttól. A teniszező testvére jelenleg divattervező, és saját márkája van, Giomila néven.

Pontosan így képzelünk el egy menyasszonyt az oltárnál mint Anna

Az egyik legfontosabb szabály az esküvőn, hogy mivel ez a nap az ifjú pár nagy napja, ezért ne akard túlöltözni őket. Ráadásul a menyasszony sem örülne, ha a figyelem nem rá szegeződne, hanem egy vendégre. Azonban most ez kizárt. Ha ilyen szettben állna a barátnőd az oltár elé, nem biztos hogy meghívnád a családot. Nem szokványos menyasszonyi ruhát választott magának Anna. Szerinte semmi gond sincs ezzel a darabbal.

Létezik szerelem első látásra? Azt gondoljuk igen. Ma egy igazi nagybetűs nőt hoztunk el nektek, aki segít majd nekünk átvészelni ezt a munkanapot is. Anna ugyanis tipikusan az a lány, aki kisugárzásával azonnal képes lehengerelni a férfi szíveket. Nem is választhatott volna stílusosabb esküvői szettet. Nem tudjuk a násznép mit szólna hozzá ha meglátná így az oltár előtt, de nekünk már most a nászéjszakán jár az agyunk.

Genevieve mosolya a mi napunkat is bearanyozza

Beutazta a fél világot 25 éves korára, egy valóságshow-ban is felbukkant Genevieve Shawcross.

Mint a gépgaléria fotóin is látszik, Genevieve Shawcross tisztában van a kinézetével, remek adottságaival, így szívesen áll a kamerák elé, szorgosan tesz ki magáról képeket a közösségi oldalaira. Itt a fotógaléria:

A modell 25 éves egyelőre nem robbant be a showbizniszbe, de a közösségi médiában jelen van. Az amerikai Love Island című, egzotikus helyszíneken játszódó párkereső reality szereplője volt a harmadik évadban, csak a 19. napon küldték be hódítóként, hogy okozzon némi zűrzavart, romboljon szét párokat. Mivel láthatóan felettébb csinos, elég gyorsan kitették őt a riválisok, a bennmaradásért küzdő nők, így csak egy hetet tölthetett a villában.

A modell 1999-es születésű, Pennsylvaniában él, egy West Chester nevű településen. 2023 óta aktív a közösségi médiában, a West Chester Universityn tanult. Az Instagramon 363 ezer követője van, a képek alapján imádja a trópusi tengerpartokat, a vizet, az úszást. Utazni is szeret, mint sokak mások, járt Dubajban, Thaiföldön, Balin, Nizzában, Barcelonában, Hawaiion, Miamiban, Amszterdamban és a Bahamákon is, többek közt.

Alia jóvoltából egyenesen Marokkóig utazunk

Gondolkoztatok már azon, hogy ha megtehetnétek hova utaznátok el szívesen? Vegyük úgy, hogy a kassza most nem számít. Így választhatsz bármit. Mi biztos, hogy csakis valami meleg helyett választanánk, ahol vannak pálmafák, és a napsütéses órák számára sem lehet panasz. Nem valami felemelő érzés több órát ülni egy repülőn de a mostani sorozat láttán már rohannál is pakolni.

Az ulticél legyen Marokkó, és nem csak az időjárás miatt, bár kétségtelen, hogy ott egész jobb idő van most mint itt nálunk. Ezúttal azonban lesz egy idegenvezetőnk is Takky személyében, aki egy magával ragadó személyiség. Vele robogóval is bejárnánk ezt a mesés országot. Nem unatkoznánk egy percre sem.

 

Valóra vált a férfiak álma: Alica ott lesz a párizsi olimpián

Alica Schmidt a 4×400 méteres vegyes váltó tagjaként kijutott az idei párizsi olimpiára.

A világ legszebb sportolónőjének tartott német futó a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon is rajthoz állt a 4×400 méteres női váltóban, idén pedig elérte eddigi legnagyobb sikerét, ugyanis biztossá vált, hogy ott lesz a párizsi olimpián. Az Instagramon közel 5 milliós követőtáborral rendelkező Alica Schmidt a 4×400 méteres vegyes váltó tagjaként jutott ki az idei ötkarikás játékokra, így pályafutása során először versenyezhet a világ legnagyobb sporteseményén. A 25 éves futó a 2021-es tokiói olimpiára is elutazott, ám végül nem állhatott rajthoz.

A futónő a közösségi médiában jövedelmező tevékenységet folytat, és elárulta, hogy nemrég egy jelentős összegről szóló szponzori szerződést utasított vissza, annak ellenére, hogy sportolóként nem keres sok pénzt. Két hónappal ezelőtt kaptam egy ajánlatot egy jól ismert márkától. De nem voltam 100 százalékosan a projekt mögött, nem hittem benne. Nem éreztem jól magam ettől. A legtöbb német atléta számára nem könnyű a sportból megélni. Természetesen van pénz a versenyeken, de a legtöbb viadalon nem keresel pénzt” – mondta Schmidt, aki a hírek szerint havonta mindössze 600 font körüli összeget keres sportolóként.

„Egyedül ezekből az összegekből személy szerint nem tudnék megélni, mert sok versenyen még mindig van utazási és szállásköltség, amit nem mindig fedeznek. A legtöbben részmunkaidőben tanulunk, hogy egy második bevételi forrást hozzunk létre, vagy másodállásban vállalunk valamilyen munkát” – panaszkodott Schmidt, aki a közösségi médiában végzett tevékenysége révén azért jelentős bevételre tud szert tenni.

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon a 4×400 méteres vegyes váltó elődöntőjében a szőke atléta a hetedik helyen vette át a váltóbotot, majd ugyanebben a pozícióban adta tovább, egy nagyszerűnek számító, 51,30 másodperces futás után. Németország végül a hatodik helyen végzett a futamában, így nem jutott be a döntőbe. Schmidt számára egyénileg nagyszerűen sikerült a budapesti vb, ahol a Manchester City sztárjának, Erling Haaland-nak is üzent.

Beutazta a fél világot 25 éves korára, és egy valóságshow-ban is felbukkant Genevieve

Beutazta a fél világot 25 éves korára, egy valóságshow-ban is felbukkant Genevieve Shawcross.

Mint a gépgaléria fotóin is látszik, Genevieve Shawcross tisztában van a kinézetével, remek adottságaival, így szívesen áll a kamerák elé, szorgosan tesz ki magáról képeket a közösségi oldalaira. Itt a fotógaléria:

A modell 25 éves egyelőre nem robbant be a showbizniszbe, de a közösségi médiában jelen van. Az amerikai Love Island című, egzotikus helyszíneken játszódó párkereső reality szereplője volt a harmadik évadban, csak a 19. napon küldték be hódítóként, hogy okozzon némi zűrzavart, romboljon szét párokat. Mivel láthatóan felettébb csinos, elég gyorsan kitették őt a riválisok, a bennmaradásért küzdő nők, így csak egy hetet tölthetett a villában.

A modell 1999-es születésű, Pennsylvaniában él, egy West Chester nevű településen. 2023 óta aktív a közösségi médiában, a West Chester Universityn tanult. Az Instagramon 363 ezer követője van, a képek alapján imádja a trópusi tengerpartokat, a vizet, az úszást. Utazni is szeret, mint sokak mások, járt Dubajban, Thaiföldön, Balin, Nizzában, Barcelonában, Hawaiion, Miamiban, Amszterdamban és a Bahamákon is, többek közt.

Bár nagyon sok pozitív élményben volt része az életben, néhány sötét pillanattal is meg kellett küzdenie. Legjobb barátnőjét Larissa-t, 2020-ban elveszítette, aki akkor mindössze 21 éves volt. Genevieve Shawcross megható cikket írt barátnője elvesztéséről a főiskola diákújságjának – olvasható egy tévés szaklapban.

Egy valóságshow-ban való szereplés mindig megváltoztatja a műsorra jelentkezők életét, különösen, ha az illető megfelelően extrovertált, kitűnik a többi közül – itthon is számos példát tudunk hozni arra, hányan lettek celebek-sztárok, miután felbukkantak egy tévés valóságshow-ban. De néha nem alakul jól egy tévés szereplés: Genevieve Shawcross számára nagyon negatívan alakult a Love Island-ban töltött idő, egyáltalán nem szép emlék neki a párkereső.

Úgy véli, hogy a producerek, készítők szándékosan rossz színben tüntették fel, és azt kívánja, bárcsak soha ne vett volna részt a műsorban. „Időt fogok szánni a gyógyulásra azzal, hogy olyan emberekkel veszem körül magam, akik igazán ismernek, szeretnek és támogatnak engem” – mondta a műsor után. Korábban azt tervezgette, hogy utána majd jelentkezik több realitybe, a csalódás miatt egyelőre erről a tervéről letett – viszont követőit számtalan remek képpel kényezteti!

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska

Mint ismert, Szorcsik Viki szervező- és celebtársaival a magyar közösségi média királynőjét keresték, meglett, Szőke Rebeka személyében. A Miss Influencer nyertese 5 millió forintot és egy luxusutazást nyert Dubajba. Több celeb is megmérettette magát a versenyen, például Opitz Barbi, Fazekas Vivien, Szarvas Andi, és Gáspár Virág. A zsűri tagja volt többek között Rubint Réka, a nemrég házasodott Vasvári Vivien és Csuti is. A második helyezett Szarvas Andi lett, Jerkovics Bogi pedig a harmadik.

„Próbálom összeszedni magam! ” – Válaszolni fogok mindenkinek, csak most megyünk ünnepelni – írta Szőke Rebeka közösségi oldalán, amelyről az derül ki, hogy a fiatal lány sportosságával, tudatos gondolkodásával nyerte el a zsűri tetszését.

Követői eszméletlen jó csajnak tartják őt, Rebeka pedig igyekszik meghálálni a bókokat. Pár hete Balin nyaralt, ahonnan több fotót is megosztott.

„Gyönyörű vagy” – fűzte hozzá egy követője. Hát erre nincsenek szavak!- jegyezte meg egy másik. Rebi valóban magával ragadó és le se tudjuk róla venni a szemünket.

Jasmina egy újabb műsorvezető, aki miatt hajlandóak vagyunk megnézni a híradót

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

A világ nagyot változott most már tényleg az a lényeg, hogy ki tud eladni egy műsort és ki az aki le tudja kötni a nézők figyelmét, ehhez pedig nem diplomára van szükség ezt jól tudjuk. Itt van mindjárt Jasmina Marazita.  Az Ecuador-i tévécsatorna műsorvezetője megjelenésével képes azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét.

A 33 éves tévés hatalmas népszerűségnek örvend. Vezetett már hírműsort, időjárást, sport műsorokat és beszélgetős műsorokat is. Két gyerek büszke édesanyja, és egy élő példája annak, hogy gyereknevelés mellett is lehet valakinek karrierje.

Adományokból élt, és bolti eladóként dolgozott, ma már milliókat keres Katerina

Katerina szinte egész gyerekorrában szegénységben élt. Emiatt élelmiszer-adományokból tartotta fent magát. Azonban néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy változtatni akar az anyagi helyzetén és egy másik karrierbe kezdett, amivel ma már milliókat keres.

A 27 éves Katerina éveken keresztül óriási szegénységben élt. A nő egy sminkes vállalkozást hozott létre amivel megpróbált talpra állni, az azonban hamar becsődölt, ezért akkor sem tudtahelyre hozni az anyagi helyzetét. Katerina egyre szegényebb lett, később már a számlákat sem tudta fizetni, majd végül arra kényszerült, hogy élelmiszer adományokból éljen. Ekkor döntött úgy, hogy megváltoztatja az életét és kilép a sminkes szakmából. Két évvel ezelőtt elhatározta, hogy beleveti magát a kedvenc iparágunkba, ezért regisztrált az OnlyFans oldalára, ahol azóta rengeteg előfizetőt szerzett.

„Akkoriban volt egy sikertelen vállalkozásom. Pénzt kellett keresnem, hogy jobb anyagi helyzetbe kerüljek. és be tudjam fizetni a számláimat.” – meséli Katerina.