Kirúgták a pomponlányt, mert ilyen képeket rakott fel magáról

Nagyon nem mindegy mi jelenik meg rólunk a közösségi oldalakon, ugyanis a munkáltatók előszeretettel ellenőrzik a dolgozók profiljait, és ez meglehetősen sok kellemetlenséget tud okozni a munkahelyen.

A 30 éves texasi pomponlányt azért rúgták ki az NFL-ből, mert valaki kiszivárogtatta a weboldalára szánt fotóit. Kristin amikor szembesült a történtekkel, telesen összetört, de megértette a döntést. A pomponlányoknak ugyanis tiltott az ilyen megjelenés. Elise ennek ellenére nem esett kétségbe és semmit sem bánt meg, de azt sajnálja, hogy többé nem táncolhat a mérkőzések alatt a közönségben.

“Annak ellenére, hogy megviselt a kirúgásom, nem bántam meg semmit. Azóta a saját magam ura vagyok, azt csinálom amit szeretek és szabad vagyok – nyilatkozta a volt pomponlány.

Ugyan nem egy samsonite, de ezzel a bőrönddel bizony Te is szívesen utaznál

Az emberek nagy része télen elutazik valami meleg helyre, nagyon aktuális tehát a kérdés, hogy akkor mekkora bőrönddel érdemes utazni. Tudjuk jól a fapados légitársaságok (wizzair, ryanair) ugyan olcsón kínálnak repülőjegyeket Európa szerte, azonban ha nem csak egy kézipoggyászt akarunk magunkkal vinni az útra, hanem egy normális méretű bőröndöt, akkor bizony zsebbe kell nyúlni. Azonban van amikor nem sajnáljuk a pénzt egy normális méretű bőröndre.

Zoe küldetésének érzi, hogy megmutassa: még csak retus sem kell ahhoz, hogy az ember egészen másképp fessen a fotóin, mint az életben. A megfelelő beállítás és megvilágítás ugyanis Photoshop nélkül is megváltoztatja a valóságot… Végre valaki úgy vállalka magát ahogy van.

Ivonne unatkozott otthon, ezért játszani hívott minket

Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Elena, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta.

Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük, mint a gyerek aki a kedvenc játékát csomagolja ki karácsonykor. Nyugalom már nem kell sokat aludni és jöhet a jól megérdemelt hétvégi pihenés. Már most kedvünk lenne egész nap az ágyban heverni és nem foglalkozni semmivel, reggel kinyomnánk a vekkert és tennénk egy nagyot mindenre és mindenkire.

Kicsit kiszakadnánk a hétköznapok mókuskerekéből és azt csinálnánk ami jól esik. Ebben lenne segítségünkre ez a kis cukorgombóc. Igen pont egy ilyen napra vágyunk, Ivonne pedig kiváló partner lenne ebben.

Filléreket keres ápolónőként, nem meglepő mire váltott

Dráma váltást hozott a pandémia egy 28 éves német nő életében. Cora ugyanis egy kölni kórházban a járvány elleni védekezés frontvonalában harcolt, ám elege lett abból, hogy munkáját nem becsülik meg a megfelelően, és mivel úgy érezte, feljebb lépni sincs lehetősége, otthagyta ápolónői állását.

Az ápolónő hamar rájött, hogy a legegyszerűbb módon mivel is kereshet pénzt, ezért egyéni vállalkozó lett és az interneten kezdett el dolgozni. És talán élete legjobb döntését hozta, hiszen az otthonát sem kell elhagynia, mégis többször annyi pénzt keres egy hónapban.

“Nagyon sok lett az, amit az egészségügyben láttam és úgy döntöttem, kipróbálom magam más területem és kilépek a komfortzónámból”. – magyarázza Cora, aki 10 évet dolgozott az egészségügyben, de már most 3-5-ször annyi pénzt keres.

Új videója miatt kap hideget meleget a kommentelőltől Szabó Zsófi

Szabó Zsófi nem pont azt a hatást érte el a videójával, amit szeretett volna.

Az utóbbi időben elszaporodtak a közösségi oldalakon az olyan képek, melyeken gyakorlatilag teljesen felismerhetetlen a tulajdonosuk. A különböző „szépítő” applikációk miatt többen is felszólaltak már, és most Szabó Zsófi is próbált hozzájuk csatlakozni, akit többször ért a túlszerkesztett képei miatt kritika.

Amikor azt mondják, nem is úgy nézel ki, mint a fotókon… Ez egy videó, baby! – írta a poszthoz Szabó Zsófi, aki vélhetően a poén kedvéért egy olyan filtert is használt, amivel alig lehetett ráismerni.

Sokaknak nem tetszett ez a humor, és egyre többen kritizálják. „Most filter nélkül is, légyszi!” – írta valaki, „Ha nincs kiírva, azt sem tudom, ki ez…” – szúrta oda egy másik hozzászóló.

Nemsokára húsvét, de Isabel már most meghozta a sonkákat

A tavaszt három dologgal biztosan össze tudjuk kapcsolni. Nemzeti ünnep, húsvét és óra átállítás. Persze még kerülhetne fel más is a listára, de talán a húsvétkor érezzük a legjobban azt hogy igen már tényleg olyan az időjárás, amilyenre vágytunk.

Egész évben próbálunk jól lakatni titeket és ez ma sem lesz másképp. Isabel képeit látva húsvét hangulatunk lett, tudjátok amikor raklap számra esszük a sonkát. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat.

 

Danielle ha beadna egy önéletrajzot azonnal felvennénk titkárnőnek

Főnöknek lenni mindig jó dolog, megízlelni a hatalmat és másokat irányítani, de mindez mit sem ér ha nincs egy saját, tip-top titkárnőnk, aki az ég világon semmihez sem ért csupán tudja, hogy mikor kell a főnöknek egy kis stresszoldás, aki szájrátéttel gyógyítja a fejfájást és aki zokszó nélkül ül fel az asztalra, ha le akarjuk vezetni a stresszt. A szoknya ma is bokára kerül, és kezdetét veszi az igazi munka.

Rosanelly unatkozott otthon, ezért társasjátékozni hívott minket

Sokan úgy gondolják, hogy egy bizonyos kor fölött már nem illő a társasjátékozás, hiszen az ember kinő belőle, és komollyá, megfontolttá válik. Ez persze valójában nem igaz, legfeljebb csak egy álca. A társasjáték képes összegyűjteni  a barátokat, ismerősöket, családtagokat, hogy egy asztalhoz ültetve mindenkit új értelmezést adjon a szabadidő hasznos eltöltésének.

Mi most azonban összekötjük a kellemest a hasznossal, ugyanis Rosanelly-vel öröm lehet a játék. Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Rosanelly, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta. Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük.

Akkor indulhat a játék?

Lily-t régen gebének csúfolták, de mára etalonra edzette magát

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Lily egy 25 éves ausztrál fitnesz edző, aki arról híres, amiért rengeteget dolgozott: a testátalakításáról. Lily annyira gebe és semmilyen volt, hogy elkezdett edzeni, mert nem érezte magát jól a bőrében, „löttyednek” és tónustalannak tartotta magát.

Kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott, hogy legyen valami izma és némi tónus is felfedezhető legyen a testén, valamint hogy javítsa az egészségi állapotát. A 168 centis Lily azóta minden ízében fitt és nőies lett, emeljük kalapunkat.

Jessi imád lovagolni, és minket is felnyergelhetne

Talán gyerekként mindannyian kipróbáltuk a lovaglást, ha más nem, egy pónilovon.  Sokakban félelem van azzal kapcsolatban, hogy egy hatalmas és erős állat hátára üljenek, ám a lovasiskolákban nem kell mitől tartanunk, hiszen szakképzett, hozzáértő oktatóktól sajátíthatjuk el ennek a csodálatos sportnak az alapjait. Ha már csak hetente, kéthetente egyszer eljutunk valahova lovagolni, akkor is élvezhetjük jótékony hatásait. Javítja a tartást, fejleszti az állóképességet, formálja az izomzatot.

Jessi gyerek kora óta ennek a csodálatos sportnak örvend. Mi nem is szeretnénk egy percre sem megfosztani a hobbijától, készségesen felajánlanánk magunkat. Annyit gyakorolhatna rajtunk amennyit csak akar.