Julia vacsorára hívott minket, és nagyon szeretnék repetázni

Ha nagyon gondolkoznál rajta, hogy milyen ajándékot is szeretnél karácsonyra akkor segítünk.

Indul a karácsonyi bevásárlások ideje. A plázák és bevásárlóközpont már vélhetően ünnepi díszben úsznak. Az üzletek akciókkal vonzzák be a vásárlókat és az emberek csak mennek körbe körbe kilométereken át, és ötletük sincs kinek mit vegyenek. Mi ebben most nem fogunk tudni segíteni, de a magunk módján mi is hoztunk egy kis ajándékot már így jó előre.

Júlia egy izgalmas személyiség, kisugárzásával egyből felkeltette az érdeklődésünket. Már csak egy piros masni kell rá és ha nagyon úgy van mi szívesen látnánk karácsonykor a fa alatt. Elsőre nem is gondoltuk de Júlia már a negyedik X-et tapossa. Igen bármennyire is hihetetlen de már 42 éves. Mondhatnánk kiváló évjárat, ide vele.

Ha ilyen szurkolók lennének az NB1-ben is, akkor bérletesek lennénk

Aki volt már párkapcsolatban az nagyon jól tudja, hogy a nők nagy része nem igazán szereti a focit. Úgy kell tőlük kemény munkával megszerezni a távirányítót hogy meg tudjuk nézni az esti meccset. Persze akad a nők között olyan is aki szereti. Nem összekeverendő azokkal akik csak azért járnak ki egy-egy telt házas meccsre hogy elmondhassák ott voltak.

Valljuk be, azért bármennyire is a haverokkal a legjobb meccsre járni, azért mindig örömmel tölt el bennünket ha hölgyek is megjelennek a lelátón. Ivana Knöll nagy futballkedvelő, számos stadionból bejelentkezett már a közösségi oldalán, és nagyon csalódott volt amikor zárt kapus meccsek voltak és otthonról kellett követnie a meccseket. Viszont a rajongói ezt aligha bánták, hogy a lelátók helyett otthonról oszt meg fotókat. Ivana a Horvát fociválogatott egyik legnagyobb szurkolója. Mindenhova elkíséri a nemzeti 11-et, először 2018-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor az oroszországi világbajnokságon önfeledten szurkolt hazája válogatottjának. 2021-ben az EB-n is kint volt. Most pedig a katari vb-re is kilátogatott.

Kayla gondoskodott róla, hogy meglegyen az esti programunk

Ha le kell szaladni a boltba, akkor azért az esetek többségében nem szoktuk kicsípni magunkat, és általában valami otthoni göncben megyünk le, azonban Kayla még ezt is új szintre emelte.

Lehetne tanárnő, jogász, ügyvéd, orvos de Kayla nem ez a kategória, Ő szereti megfogni a munka könnyebbik végét, és mást is. A meglehetősen feltűnő hölgy szívesen tesz olyan dolgokat, amitől majd hetekig róla beszélnek. Van is 1,5 millió lelkes követője az Instagramon.

Legutóbbi dobása az volt amikor elment vásárolni és úgy gondolta, hogy megmutatja a zöldségpultnál, hogy milyen friss az árú.  Ebből volt is egy kis pereskedés, az áruházlánc nem nézte olyan jó szemmel a produkcióját. Mindenesetre mi is gyakrabban járnánk az asszonnyal bevásárolni ha ilyen látnivalóban lehetne részünk.

Nem nyerte el a szülők tetszését, amikor az egyik tanuló anyukájáról kiderült mivel keresi a kenyérre valót

Az édesanya a karrierjét választotta, mintsem kamasz fia iskolájának kisegítését. Mint mondja: nem szívesen találkozik más szülőkkel, nehogy kiderüljön, miből is él.

Szeretné elkerülni élete legkellemetlenebb pillanatát, miszerint fia iskolatársainak szülei közt belefusson saját előfizetőibe, ezért inkább távol tartja magát azoktól az eseményektől, ahol más anyukák és apukák is részt vesznek. Alighanem ez Mayara elsőszámú szabálya, aki ugyan nem szeretné feladni állását, de gyermekének sem okozna kellemetlen pillanatokat. Ennek ellenére azért volt már hogy a diákok is felismerték.

Eegyébként jelenleg Beverly Hillsben él, és noha örül, hogy jól élnek, és megengedhet magának pár luxusajándékot, alapvetően a fia miatt dolgozik nagyon sokat. Mára már dollárban 6 számjegyű összeget keres.

“Egyedülálló anya vagyok, nincs senki, akire támaszkodjak, ez pedig lehetőséget biztosított arra, hogy jó iskolába járassam, és mindig otthon legyek neki”– magyarázta a 35 éves családanya.

Bár a hazai az igazi, de a mexikói Tóth Andi se piskóta

Tóth Andi énekesnőt mindenki ismeri. Hazánk ismert emberei közül jelenleg róla írnak a legtöbbet a sajtóban. A népszerűsége azonban a sok lejárató cikk ellenére is töretlen. Kétségtelenül egy olyan személyiség aki mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Most megtaláltuk Andi mexikói megfelelőjét.

Key Caputo egy népszerű tévés személyiség. Már számos műsorban szerepelt és nemrég műsorvezetőként is bemutatkozhatott. Nagy sportrajongó hírében áll, labdarúgó és jégkorong-mérkőzésekről is szokott üzenni a közösségi oldalán. Minden lépését követi az ottani sajtó, így nem igazán tud olyan dolgot csinálni amiből másnap ne legyen címlap. A 28 éves tévést azonban nem igazán érdekli ez, Ő mindig magát adja és azt csinálja amihez kedve van. Szerencsére ezt elég gyakran velünk is megosztja így nem igazán unatkoznak a követői.

Dina nem egy forró kakaóval kíván nekünk jó éjszakát

A vörös lányok állítólag a legtüzesebbek hölgyek közé tartoznak. Van bennük elég élet és rafinéria, nem mondjuk hogy nyugodt velük az élet, mert bizony ha megbántjuk őket igencsak vissza tudnak vágni. Szeretjük ezt a heves temperamentumot mind az életben mind pedig este is.

Velük egy pillanatra se unalmas az élet.  Jó példa erre Dina. A blogger gyakorlatilag utazási tippeket ad, úgy hogy közben Ő maga is beutazza a fél világot. Persze önmagában ez kevés lenne, ha mindezt nagykabátban tenné akkor már nem is lenne annyira érdekes azonban így 1 millió követőt máris maga mellé állított. Mesés tájak, csodás környezet és egy izgalmas vörös. Mi kell még?

Olga riporter és mesterien bánik a nyeles mikrofonnal

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

Olga Loera karrierje a közösségi médiában kezdődött. Akkora népszerségnek örvendett, hogy az egyik kereskedelmi csatorna fejesei úgy gondolták, hogy mindenképpen adnak neki egy lehetőséget a képernyőn. A siker garantált volt, a 46 éve Olga nem csak a középkorosztály varázsolta el de a fiatalabb TV nézőket it. Megértjük, a látottak alapján pedig megállapítottuk, hogy a műsorvezető-mezőnyben Ő az egyik kedvencünk.

Ezért kattant a bilincs a szurkolólányon Katarban

A focirajongók legnagyobb örömére vasárnap délután a hivatalos nyitóünnepséggel elrajtolt a 2022-es FIFA labdarúgó világbajnokság.

Nemcsak minden idők legdrágább (300 milliárd dollárra saccolják a rendezési költségeket), hanem minden bizonnyal a legmegosztóbb tornája is egyben a szokatlan időpontban megrendezett sivatagi viadal, amit már az indulás előtt megannyi ellentmondás kísért. Azonban a szurkolók ennek ellenére nagy kedvel látogatnak el Katarba, hogy nemzeti csapatukat támogassák. A nagy bulizás vélhetően el fog maradni, az itteni hagyományok ezt nem igazán kultiválják, de azért több videó is bizonyítja, hogy a hangulatra azért nem lehet panasz.

Ezúttal egy britt szurkolólányról került fel egy videó, akit a helyi rendőrök nem biztos hogy megdicsértek volna a mutatványa után, ugyanis tudjuk, hogy ott milyen szigorú törvények uralkodnak.

Laura műszaki vizsgára jött, de ezt a kipufogót még át kell nézni előtte

Laura  egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 6 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

 

Oda minden napja olyan mintha farsangon lenne

Ki mondta, hogy a szuperhősök csak a filmvásznon léteznek, ez mára valóságos hivatás lett, épp ezért az olyan profi művelők is megszülettek, mint Oda. Tényleg képes bárkivé átalakulni, legyen szó férfiról, nőről vagy mitikus lényről, a hasonlóság pedig egészen megdöbbentő. Régen maximum a farsangon láthattunk viccesebbnél viccesebb hacukákat, mára azonban valóságos előadó-művészetté vált.

Egyre többen adnak az élethű parókákra, profi jelmezekre és tökéletesen kivitelezett sminkre – ilyen például Oda is, aki tényleg megdöbbentő átalakulásokra képes. A legtöbb karaktere főleg animációs filmes figurákat és videójáték-hősöket kelt életre, de van néhány olyan popkulturális ikon is, akit már szélesebb körben is ismerhetünk.