A suli szertárban nem láttál ekkora labdákat mint ami Romina-nál van

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Romina arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, és 32 évesen is újabb és újabb beavatkozásokra készül. Néhány évvel ezelőtt még a tükörbe sem volt hajlandó belenézni, annyira nem volt elégedett a külsejével, mostanra pedig a rengeteg edzésnek és némi optikai tuningnak köszönhetően – alig tudja elkerülni a kíváncsi szemeket.

Na de van itt még valami, vagyis kettő, ami nélkül Romina csak egy átlagos influenszer lenne aki különböző termékeket reklámoz közösségi oldalain.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a barátaim és a családom az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. Nemrég arról beszélt, hogy Melbourne-ben egészen másképp bántak vele, mint máshol a világon, ugyanis az emberek ahelyett, hogy bámulták volna, barátságosak voltak vele.

„Úgy érzem, gyakran elfelejtik azt, hogy én is egy érző nő vagyok” – mondta a Daily Starnak.

Stella már a koliban megtapasztalta, hogy a megélhetéshez nem diploma kell

Minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten.

Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a 27 éves Stella, hogy évi fél millió dollárt (átszámítva nagyjából 150 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Stela egyébként Miamiban él, és tudjuk, hogy ott bizony mindig jó idő van. A napsütésben pedig mit lehet csinálni? Igen, kimenni a strandra, Ő pedig előszeretettel jár is és ezt nem rejti véka alá. Legutóbb barátnőivel azért elugrottak Ibizára is, hogy a sok munkát kipihenjék.

Az életét adta azért, hogy úgy nézzen ki mint Kim Kardashian

Christina Ashten Gourkani mindenáron Kim Kardashian hasonmása akart lenni, ehhez pedig több plasztikai műtétet is igénybe vett. A Daily Mail most arról ír, hogy egy magát orvosnak kiadó nő miatt belehalt a fenékplasztikába.

A 34 éves modell plasztikai műtétek tucatjain esett át az elmúlt években, legutóbb a fenekét akarta újra megcsináltatni. Felvette a kapcsolatot a floridai Vivian Gomezzel, aki állítólag több szilikoninjekciót is adott neki. A szépészeti beavatkozás után azonban rosszul lett, de hiába szállították kórházba, ott már nem tudtak rajta segíteni. Halálát szívmegállás okozta, de a halottkém még vizsgálja az esetet.

A beavatkozást végző csalóról kiderült, hogy képesítése sincs, gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértést okozó, engedély nélküli orvosi tevékenység gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Veronica az erkélyen szellőztette meg a mókust

Veronica az Instagramon futott be és lett rendkívül népszerű, ma már 5,3 millió ember kíváncsi a tartalmaira, az ötmilliós álomhatárt az elmúlt időszakban lépte át.

Az amerikai hölgy Scottsdale-ben, Arizonában született. A leginkább a fitnesz világában érzi otthon magát, de a golf is közel áll a szívéhez csakúgy, mint az utazás. Legutóbbi bejegyzését Oahuban készítette, Hawaii-on. Veronica a követői segítségét kérte ahhoz, hogy melyik felső áll neki jobban. A kommentelők az első opciót hozták ki győztesnek, az biztos, hogy darab nem sokat fed az amerikai szépség almáiból. A második képen pedig az erkélyen szellőztette meg a mókust.

Bonita még kócosan is fel tudja dobni az unalmas munkanapot

Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Bonita, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta. Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük, mint a gyerek aki a kedvenc játékát csomagolja ki karácsonykor.

Bonita egyébként nagyon szerencsés, egyrészt azért mert Ausztráliában született, valljuk be már ezért sokan cserélnének vele. A másik, hogy mivel szeretett volna mesés karriert befutni, ezért most Los Angelesben él. Nem kevésbé vagyunk rá irigyek. Mindenesetre biztosak vagyunk benne, hogy sokat fogjuk őt még látni.

Elisabetta az a műsorvezető, aki miatt elroppant a kezünkben a távirányító

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, amikor csinos bemondó csajokról látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort. Itt van mindjárt Elisabetta Gregoraci. Az olasz műsorvezető megjelenésével azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét.

Rómában modern táncból szerzett diplomát. Elisabettának ezek után egy szerepet ajánlottak fel egy olasz TV sorozatban az Euro 2000-en. Mivel sikeres volt a mûsorban a TV készített neki egy biztos helyet. Azóta műsorvezetőként keresi a kenyerét. Óriási szerencsénk, hogy élete történéseit Instagram-oldalán is megosztja velünk.

Tolvai Reni mindenkit megbabonázott a szépségével

Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön kettőt is kapunk. Tudtátok, hogy a WHO ajánlása szerint az egészséges ember számára napi 400 gramm zöldség és/vagy gyümölcs bevitele szükséges? Nem vagyunk nagy fogyasztók mert azért a húsokat jobban szeretjük de a mostani gyümölcskosárra nem tudtunk nemet mondani

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András tizenegy évig együtt voltak, és bár tavalyelőtt szakítottak, buliban azóta már látták őket együtt, jelenleg pedig közösen dolgoznak valamin. Talán csak a munkakapcsolatnak szól, de akár többet is jelenthet, hogy Tolvai Reni egy Instagram-sztoriban mutatta meg, mennyire tetszik neki Kállay-Saunders új száma, a Homesick.

Az énekesnő ezúttal Bulgáriában nyaral, és onnan tálalt fel nekünk egy egészséges és energiában gazdag gyümölcstálat. Ezt a két almát minden nap szívesen fogyasztanánk. Bár ez már inkább görögdinnye.

Faith kipufogója nálunk is átment a műszaki vizsgán

Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, hírnevük.

Faith le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik. A hölgy személyi edzőként dolgozik és emellett van egy saját online birodalma, ahol különböző tanácsokat ad a sportolni vágyóknak. Ki lehet jelenteni, hogy nagyon sikeres. Nemrég adott életet első gyerekének, de a formáját olyan hamar visszanyerte, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne. Lássuk a titkát.

Nemazalány Fanni ma este ránk borította a dudáskosarat

Nemazalányt, azaz Halastyák Fannit az Ázsia Expressz tavalyi évadából ismerhette meg a közönség szélesebb körben, melyben párjával vettek részt a kemény megmérettetésen. Majd a Sztárban sztárban is feltűnt, de a műsorból elég hamar távozott. A fiatal énekesnő azóta is a zenei karrierjére figyel, szabadidejében pedig izgalmas képekkel halmozza el követőit a közösségi oldalain.

Halastyák Fanni, azaz Nemazalány az utóbbi időben egyre bátrabb fotókat mutat magáról az Instagram-oldalán. Az énekesnő legutóbbi fotóitól több is mindenkinek leesett az álla, bár ő sem gondolta, hogy épp ez alatt a bejegyzés alatt kapja a váratlan kritikákat. Az énekesnő vizes hajjal látható és hát majd ki csattan az életerő belőle. Most meg is ittunk egy pohár tejet. A képek középpontjában valóban Halastyák Fanni gyümölcskosara áll és igazán nehéz mást nézni, volt aki meg is kérdezte tőle, hogy megnagyobbítatta-e őket.

Fanni higgadtan válaszolt és nem kezdett felesleges magyarázkodásba: „Nyugi gyerekek, természetes”- írta Halastyák Fanni, akinek párja, Szlépka Armand sem tudott elmenni mellette dicséret nélkül.

Laura olyan akcióval kedveskedett nekünk az áruházban, hogy nem lehetett kihagyni

Ha le kell szaladni a boltba, akkor azért az esetek többségében nem szoktuk kicsípni magunkat, és általában valami otthoni göncben megyünk le, azonban Laura még ezt is új szintre emelte.

Lehetne tanárnő, jogász, ügyvéd, orvos de Laura nem ez a kategória, Ő szereti megfogni a munka könnyebbik végét, és mást is. A meglehetősen feltűnő hölgy szívesen tesz olyan dolgokat, amitől majd hetekig róla beszélnek. Van is 1,5 millió lelkes követője az Instagramon.

Legutóbbi dobása az volt amikor elment vásárolni és úgy gondolta, hogy megmutatja a zöldségpultnál, hogy milyen friss az árú.  Ebből volt is egy kis pereskedés, az áruházlánc nem nézte olyan jó szemmel a produkcióját. Mindenesetre mi is gyakrabban járnánk az asszonnyal bevásárolni ha ilyen látnivalóban lehetne részünk.