Frankie fürdőruhája visszahozza nekünk a nyári meleget

Franki közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint fél millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Az új zélandi hölgy most Európában vakációzik és legutóbb egy olaszországi strandon keltett feltűnést.  Ő az esetről csak így nyilatkozott:

„Európai nyár. Úgy látszik, az olaszok nem voltak felkészülve az érkezésemre” – fűzte hozzá, elégedetten konstatálva, micsoda feltűnést keltett.

Franki jobban le fog hűteni mint egy doboz carte d’or

Nyáron az egyik legjobb hűsítő ínyencség mindenhol a fagylalt és a jégkrém.

Világviszonylatban lakosságarányosan Új-Zélandon és az Amerikai Egyesült Államokban fogyasztanak a legtöbb fagylaltot és jégkrémet, előbbi esetében csaknem 30 kilogramm jut egy lakosra évente. Egy tavaly készült hazai felmérés szerint ehhez képest elenyésző a magyarországi fogyasztás a maga 3-4 kilogrammjával. Ha ezt számokra fordítanánk le, nagyjából 35 fagylaltnak felelne meg évente lakosságarányosan. Világszinten a vanília ízesítés első helye megkérdőjelezhetetlen, de szorosan a nyomában ott van a csokoládé is.

Az infláció a fagylaltnak sem kedvezett, most már ott tartunk, hogy érdemesebb megvenni egy jobb minőségű jégkrémet, mondjuk egy carte d’or-t mert pénzben jobban jövünk ki mintha elvisszük a családot egy fagyizóba. Azonban egy jobb módját is tudjuk annak hogy hűtsük le magunkat. Franki színésznőként dolgozik, és mivel Ausztráliában él, Ő bizony hozzá van szokva a nagy meleghez. Van pár tanácsa, hogy a kánikulát hogyan vészeld át. Az első tanácsa, hogy a ruhát el kell felejteni. Eddig jól hangzik, de vajon mi lehet a többi praktika.

 

Megtaláltuk a kedvenc e-sport játékosunkat

Ő nem más Abdamari Garza Alonso, akit Arigameplays néven ismerhetnek a streamerek világában.

„Hagyd már a játékot, kisfiam, abból nem lehet megélni” – hallotta szinte minden gyerek a monitor előtt ülve. Azonban ma már számos e-sportoló bebizonyította, hogy tehetséggel, szorgalommal és rengeteg kitartással igenis lehet sikeres videojátékos karriert építeni.

A legtöbbször a profi e-sportolókkal akkor találkozhattok, amikor valamilyen bajnokságban szerepelnek, esetleg a streamjükön keresztül tartalmat gyártanak a rajongóiknak. Ezek a szegmensek csak egy kis szeletét teszik ki a legmagasabb szinten, hivatásként videojátékokkal foglalkozó fiataloknak.

Abdamari egy piaci rést kihasználva új szintre emelte a pályafutását. Rájött arra ugyanis, hogy még abból is hasznot húzhat ha Őt nézik játék közben. Persze ez mára már nem olyan nagy szám, azóta számos hölgy ráérzett erre. A népszerűsége azonban megkérdőjelezhetetlen, már 12 millióan követik világszerte.

Rebeka lett a Miss Influencer Hungary nyertese

Szorcsik Viki szervező- és celebtársaival a magyar közösségi média királynőjét keresték, meglett, Szőke Rebeka személyében. A Miss Influencer nyertese 5 millió forintot és egy luxusutazást nyert Dubajba. Több celeb is megmérettette magát a versenyen, például Opitz Barbi, Fazekas Vivien, Szarvas Andi, és Gáspár Virág. A zsűri tagja volt többek között Rubint Réka, a nemrég házasodott Vasvári Vivien és Csuti is. A második helyezett Szarvas Andi lett, Jerkovics Bogi pedig a harmadik.

„Próbálom összeszedni magam! ” – Válaszolni fogok mindenkinek, csak most megyünk ünnepelni – írta Szőke Rebeka közösségi oldalán, amelyről az derül ki, hogy a fiatal lány sportosságával, tudatos gondolkodásával nyerte el a zsűri tetszését.

Stella mókusát szívesen kihoznánk a rezervátumból

Stella az Instagramon futott be és lett rendkívül népszerű, ma már rengeteg ember kíváncsi a tartalmaira, sajnos azonban nem rég újra kellett kezdenie mindent, mert csalók vették el az instagram porfilját. Mi most elhatároztuk, hogy segítünk neki abban, hogy újra elérje a milliós követő tábort.

Az amerikai hölgy Scottsdale-ben, Arizonában született. A leginkább a fitnesz világában érzi otthon magát, de a golf is közel áll a szívéhez csakúgy, mint az utazás. Legutóbbi bejegyzését ibizán készítette. Stella a követői segítségét kérte ahhoz, hogy melyik felső áll neki jobban. A kommentelők az első opciót hozták ki győztesnek, az biztos, hogy darab nem sokat fed az amerikai szépség almáiból. A második képen pedig a tengerparton szellőztette meg a mókust.

 

Penny esetében nehéz elhinni, hogy tényleg lehet ekkora

A élet van akinek ad, másoktól pedig elvesz. Penny-vel igen bőkezű volt.

“Rajtam minden természtes. Az anyatermészet nagyon nagylelkű volt velem’ – mondta Penny Lane, akinek impozáns méretei vannak. Már 15 évesen is D kosárral közlekedett, ami feszélyezte, de idővel aztán kibékült ezzel. Még úgy is, hogy nagyon nehezen talál az alakjához megfelelő ruhát. Sokszor nagyobb méretet vásárol, amit aztán elvisz átszabatni a saját méreteire.

Penny állítja, „elég sok beteg emberrel” van dolga, mégsem hagyja abba a képek posztolását, mert a követői újból és újból inspirálják ehhez. Főleg, bár ebből kevés van, a nőktől kapott elismerő szavak esnek neki jól.

Régen grafikusként és tartalomgyártóként is dolgozott, és fest is, de azt mondja, ezekből nehezen élt meg. Az Instagram-oldalát 2018-ban indította, először a festményiről rakott ki képeket, majd magáról is, két év alatt több mint 250 ezer követője lett.

Megkérdezték, hogy hány pasija volt eddig, de a választól többen lefőttek

Nala Ray egy nagyon szemfelnyitó kijelentést tett a napokban. Azt állította, hogy jelenleg 7000 pasija van.

Még mielőtt azt mondanád, hogy lehetetlen, az igazság az, hogy ez valós, csak annyi csavarral, hogy az online felületén az előfizetőire gondolt.

Nala szerint a való világban nem könnyű randiznia, mert a férfiak zavarba jönnek a külsejétől. Magyarán azért nem talál maga mellé párt, mert jól néz ki, emiatt pedig a 25 éves hölgy nem is hajlandó randizni. No de online! Az előfizetőit tényleg úgy kezel, mintha távkapcsolatban lennének.

„Minden reggel küldök a srácoknak valami kedveset, és vannak, akik válaszolnak, velük beszélgetek is egy kicsit” – magyarázza a Daily Starnak, hozzátéve: – Beszélgetünk az életükről, hogy milyen a napjuk, hogyan aludtak, ez egy teljes kapcsolat.

Nala szerint nem is lehetne olyan kapcsolata, ami nem online, amíg ennek a hivatásnak él: a pasijai ugyanis mind féltékenyek voltakAzzal is próbálkozott, hogy OnlyFans-en dolgozó férfiakkal randizzon, hátha ők jobban megértik a helyzetet, de ők meg arra voltak kiakava, hogy a barátnőjük jóval sikeresebb és sokkal többet keres.

Nem csak a Lidl-ben van alma akció de Romina-nál is

Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön kettőt is kapunk.

Tudtátok, hogy a WHO ajánlása szerint az egészséges ember számára napi 400 gramm zöldség és/vagy gyümölcs bevitele szükséges? Nem vagyunk nagy fogyasztók mert azért a húsokat jobban szeretjük de a mostani gyümölcskosárra nem tudtunk nemet mondani.

Romina egy elég színes egyéniség, meglehetősen sokoldalú lány. Modellként és színésznőként is kipróbálta magát, és már három mozifilmben is megmutatta tehetségét. Ezúttal otthonról üzent, vagyis inkább tálalt fel nekünk egy egészséges és energiában gazdag gyümölcstálat. Ezt a két almát minden nap szívesen fogyasztanánk. Bár ez már inkább görögdinnye.

Lola a tengerparton bizonyította be, hogy még mindig olyan elbűvölő mintha huszonéves lenne

Lola több mint fiatalos, olyan kivételes géneket hordoz magában, amit sokan irigyelhetnének, és irigyelnek is.

A hírességek mindig nagyobb rivaldafényben élik az életüket, viszont ezáltal sok fontos dolgot tudnak közvetíteni az emberek felé. Ez erre a korszakra minden eddiginél jobban igaz, hiszen hála a közösségi médiának, azonnal milliókat lehet elérni. A másodperc tört része alatt emberek százezrei látnak bizonyos fotókat és videókat. A magyar hírességek között is vannak kiemelkedő szereplők, akik emellett igazi értéket képviselnek a személyiségükkel.

Lola abszolúte ebbe a kategóriába sorolható, akit tiniként ismerhetett meg az ország. Azóta sok idő telt el, sok minden történt a gyönyörű énekesnővel, akiről kevesen tudják, hogy kiváló bokszoló is lehetett volna. Nagyon ügyesen mozog, erőseket üt, és láthatóan sokat fejlődött a hónapok alatt. Ezzel együtt egy elegáns, igényes nő, nemcsak megjelenésben, hanem lélekben is, ami minden más tulajdonságnál fontosabb.

Lola természetes szépségét sem kell magyarázni, és azzal együtt, hogy augusztus közepén ünnepli a 35. születésnapját, sokkal inkább néz ki 26 évesnek.