Távoznia kellett a rendőrségtől a magyar származású rendőrnőnek, mert ilyen képeket rakott fel magáról

Sajnálatos módon arra hivatkozva bocsájtottak el a rendőrségtől egy hölgyet, hogy magánéleti tevékenységei nem egyeztethetőek össze a munkájával. Ő maga úgy gondolja, inkább több kollégája is meg akarta kettyinteni, ám mivel nem jártak sikerrel, keresztbe tettek neki a főnökségen

Adrienne Koleszár-t állítólag azért rúgták ki, mert a munkahelyén több oda nem illő képet is megosztott magáról, ezzel téve komolytalanná a rendőrség munkáját. Adrienne azonban úgy véli, szó sincs erről, mivel felettesétől is engedélyt kért, hogy az őrsön fotózzon, inkább arról van szó, hogy több kolléga is szemet vetett rá, és nem viselték jól az elutasítását. 4 év szolgálat után teljesen más területen próbált szerencsét, és azért nem sikerült rosszul a váltás, mármint ami az anyagiakat illeti.

Egyébként rengeteget utazik, és szebbnél szebb helyekre jut el. Bár nem panaszkodik, de az őrmester elmondása szerint nagyon szerette korábbi hivatását és nehéz szívvel hagyta ott a rendőrséget.

Azt gondolod, hogy az életben már minden láttál, akkor Ana-t nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Ana arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Ana Cheri egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Ha minden fogászati asszisztens úgy nézne ki mint Gabriella, gyakrabban járnánk fogorvoshoz

Az emberek nagy része nem szívesen jár fogorvoshoz. Tényleg már csak az utolsó pillanatban vagyunk hajlandóak bejelentkezni, amikor már agyunkra megy a fogfájás. Lehet ez a rossz berögződés még az iskolás éveinkből maradt meg, amikor az iskolafogászaton egy goromba nyugdíjhoz közeli doktor fogadott minket, és a székében kb betojtunk a gatyába.

Azonban most mutatunk egy kivételt, ugyanis ma egy édes fogorvosi asszisztenst hoztunk el nektek. Ő nem más mint Gabriella Abutbol, aki ugyan nem érezte magát elég szabadnak a fogorvosi rendelőben ezért félállásban maradt csak egy fogorvos mellett, és a felszabadult idejében pedig építette saját Insta-oldalát.

Azt gondolod, hogy az életben már minden láttál, akkor Lindsey-t nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Julia arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Lindsey egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

 

Reméljük az október is ilyen forró lesz mint Elina

Megoszlanak a vélemények az őszről. Sokan nem szeretik, ki nem állhatják, egyrészt el kell engednünk a nyarat, a jó időt, a strandolást másrészt kezdődik a suli és vele együtt megérkeznek felénk az esőfelhők is. Azonban vannak akiknek meg pont ez a kedvenc évszakjuk és meg tudják találni benne a szépséget. Hát mi is igyekszünk megtalálni benne, és most úgy néz ki sikerült is Elina személyében,

Elina Fedorova orosz származású, de az Egyesült Államokban tevékenykedő modell. Egész pontosan Ukrajnában, Kijevben született és élt nagyon sokáig. Aztán úgy gondolta elindul szerencsét próbálni és az útja Los Angelesbe vezetett. Nagy álma hogy színésznőként is megcsillogtathassa tudását, azonban erre még nem került sor. A 27 éves gepárd testű Elina már közel 700 ezer követőt gyűjtött össze magának az instagram oldalán. A képeket elnézve lesz ez még sokkal több is.

Shakita olyan mintha az 1001 éjszaka meséiből lépett volna elő

Gyerekkorunkban számos Disney mesét végignéztünk és a királylányok mindig úgy voltak ábrázolva benne, hogy lehetetlen volt nem beléjük szeretni. Aranyosak voltak, szépek, és az esetek nagy részében gyönyörű aranyszőke hajuk volt. Most, hogy felnőttünk, nosztalgiával gondolunk vissza ezekre a klasszikusokra, és akarva akaratlanul viszontlátjuk a hölgyekben ezeket a kedves főszereplőket. Ebbe a csoportba tartozik Shakita is.

Amikor először megláttuk a 28 éves Shakti Shunmugam-et nem volt kérdés, hogy le fog nyűgözni bennünket. 15 éves kora óta modellkedik és képeit elnézve könnyen rá fogsz jönni, hogy miért van közel fél millió követője. Ez már elég indok volt arra, hogy most Ti is lássátok Őt. Azonban mit sem érne az egész egy jó kisugárzás nélkül.

A TV maci elment fogat mosni, most jöhet Helen

A vörös lányok állítólag a legtüzesebbek hölgyek közé tartoznak. Van bennük elég élet és rafinéria, nem mondjuk hogy nyugodt velük az élet, mert bizony ha megbántjuk őket igencsak vissza tudnak vágni. Szeretjük ezt a heves temperamentumot mind az életben mind pedig este is.

Velük egy pillanatra se unalmas az élet.  Jó példa erre Helen. A blogger gyakorlatilag utazási tippeket ad, úgy hogy közben Ő maga is beutazza a fél világot. Persze önmagában ez kevés lenne, ha mindezt nagykabátban tenné akkor már nem is lenne annyira érdeke. Az orosz hölgy még nem rég indította oldalát, de már 16 ezer követője van, azonban úgy gondoljuk, hogy pillanatok alatt a sokszorosa lesz ha ilyen mesés tájakat, csodás környezetet és látnivalót tartogat nekünk.

 

Leanna-val se fogsz összefutni a tömegközlekedési eszközökön, de azért egy körre elvinnénk

A tömegközlekedési eszközökön sose unatkozunk, valahogy mindig találunk egy-egy csodabogarat vagy észreveszünk olyan dolgokat ami nem mondható hétköznapinak. Ebből eredően egyesek szeretnek így utazni mások azonban ki nem állhatják.

A tömegközlekedés is sokkal jobb és kecsegtetőbb lenne ha több Leanna Bartlett utazna velünk. Akkor nem nagyon kellene győzködni minket, hogy miért érdemes otthon hagyni az autót és venni egy bérletet. Nyilván a kényelemről le kell mondanunk, azonban a látvány kompenzálna minket.

Leanna már nem először szerepel nálunk. Ő mindig tud valami olyat tenni, hogy utána hetekig mindenki róla beszéljen.

Ihatnánk egy jó Nescafé-t, de mi inkább Francy-vel kezdjük a napot

Ugyan mindenki más dologra esküszik reggelente, de egy felmérés szerint az emberek 70%-a még mindig kávéval indítja a napot.

A kávéfogyasztóknak nincs könnyű dolga hisz már annyi féle fajta opció van, hogy nem is tudjuk eldönteni milyet vegyünk otthonra. Az igazán nagy fogyasztóknak ajánlott egy jó darálós kávéfőzőt venni, hisz árban az verhetetlen lesz hosszútávon. A kapszulás kávégép pedig azoknak ajánlott, akiknek fontos, hogy minél hamarabb és minél egyszerűbben szeretnének hozzájutni napi kávéjukhoz. Bár egy nescafé kapszula nem éppen olcsó, de az íze mindenben kárpótol bennünket.

Azonban van egy harmadik opció is, ami nem a kotyogós, bár a retró dolgok reneszánszukat élik. Ez pedig a hölgyek. Nézzük mindjárt Francy-t, ha ő mellette kelnénk reggel, tuti, hogy úgy pattanna ki a szemünk és úgy vágnánk magunkat haptákba ahogy kell. Francy egyébként Brazíliában él. Sokan úgy tartják, hogy a brazil kávé nem jó minőségű szóval mi most inkább maradnánk nála.