Nyár van, így legnagyobb örömünkre ma este a medenceparton leptek meg minket

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Nem akarunk senki nevében nyilatkozni, de talán a férfiak nagy részének a nyár a kedvenc évszaka. Ez több okból is így van. Először is nem szeretjük túlzásba vinni az öltözködést, így nyáron sokkal könnyebb dolgunk van. A másik pedig a meleg, szeretjük jó időt, mert ilyenkor ki lehet menni a strandra, ahol legálisan legeltethetjük a szemünket a csajokon. Közbe bontunk egy sört, vagy iszunk egy fröccsöt és miénk a világ. A medence az a hely, ahol júniustól szeptemberig szívesen töltjük a szabadidőnket. Az már csak hab a tortán ha közben egy ilyen menyecske kényeztet minket.

Sebestyén Ági fotóján hiába keresed a bu gyit, úgy se lesz meg

Sebestyén Ági februárban még örömmel mesélte a Blikknek, hogy végre megtalálta a számításait, és elhelyezkedett egy bankban, ám a kornavírus érkeztével búcsút kellett mondania az irodai munkának, és egy kicsit el is bizonytalanodott.

“Jelenleg két hónapig fizetett munkanélküli vagyok, de szerencsére ha kifut a járvány, mehetek vissza. Várom, mert szerintem jobb lenne, ha dolgoznék, akkor legalább lekötném magam” – sóhajtott Ági. Ráférne ugyanis a figyelemelterelés, mert VV Hunorral való szakítása eléggé megviselte.

Akkor úgy nyilatkozott, hogy legjobb barátnője segített neki feldolgozni a szakítást.

“A legjobb barátnőmre bizton számíthatok, sokat sétálunk a közeli erdőben, mindennap edzünk, főzünk, sorozatokat nézünk. Úgy érzem, ez most tényleg segít!” – jelentette ki Ági, aki örömmel mondott igent Pfeifer Sándor fotós felkérésére, hogy modellt álljon neki. – Jólesett, amikor azt mondta, szeretne velem dolgozni, azt gondoltam, ezekkel a képekkel az önbizalmam is újra megerősödhet.

Az önbizalomhiánynak most már nyoma sincs. Ági ezúttal egy vitorláson pózolt a magyar tengeren, kihasználva a nyár utolsó napsugarait. A szemfüles követők azt is kiszúrhatták, hogy valamit elfelejtett Ági felvenni a nagy fotózás közepette.

Tyler totál bőrig ázott a tengerparton

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy a csuromvizes Tyler fel alá sétál a parton, teste szinte eggyé válik a sziklás parttal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!

Majdnem kihagytuk, de Iszak Eszter legújabb fürdőrucis fotójáért nagy kár lett volna

Irigyeljük Iszak Esztit, mert a csinos műsorvezető szebbnél szebb helyekre jut el. Azt tudjuk róla, hogy nagyon szeret utazni, ezért különösen örül, hogy idén is láthatta a tengert. Ki is használta a jó időt és a nyarat, mert az ideje nagy részében vagy egy medence partján koktélozott vagy a tengerparton partján barnította tökéletes testét.

“Nagyon boldog vagyok, hogy eljutottunk a tengerhez a barátaimmal pár napra! Minden óvintézkedést betartva éreztük jól magunkat. Többnyire magunknak főztünk a házban, amit kilencen béreltünk, és fertőtlenítettünk nagyjából mindent, amit tudtunk. Ti miket vesztek figyelembe mostanság, ha utaztok?” – kérdezte oldalán.

Morgan nem hajlandó megtűrni magán mást csak egy kis cérnát

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Morgan Lux kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Ennek köszönhetően már több mint 1 millió követője van, ami nem rossz, de ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is. Morgan egyébként imádja a nyalókákat, de most kifogyott belőle. Tudnátok rajta segíteni?

Vasvári Vivien tenyérnyi textildarabja nem sok mindent bíz a képzeletünkre

Úgy látszik az emberek nagy része már el is felejtette, hogy mi volt tavasszal. Akkor még annak is örültünk, hogy az utcára kimehetünk, most meg már mindenki úgy utazik szerte a világban mintha nyaralás nélkül nem is lehetne létezni.

Vasvári Vivien szerelmével és kislányával utazott Spanyolországba, ahonnan sorra posztolja az izgalmasabbnál izgalmasabb fotókat. A mostani több szempontból is az!A képen az egykori luxusfeleség szerelme, Zsigmond nyakából rugaszkodott el, hogy egy rögtönzött kis repüléssel a medence vizébe érkezzen. Vasvári Vivien technikáján és napszemüvegén túl, ami még szemet szúr, az a bikinije. Jól kell koncentrálni mert sok anyag nincs benne. Vivit azonban láthatóan semmi sem zavarja az önfeledt mókázás közben, hiszen épp arról ír a kép mellett, hogy szerelme megadja neki a szabadságot és támogatja abban, hogy azt tegyen, amit csak szeretne.

“Aki szeret, nem fogja elvárni, hogy úgy élj, ahogy ő jónak gondolja, hanem segít megmutatni, hogy a helyes úton kezdj el haladni. Aki szeret, nem akarja elvenni a szabadságodat, hanem örül annak, aminek te is örülsz. Aki szeret, nem akar ujjal mutogatni rád, hogy te rontottad el az életét, hanem megköszöni, hogy mellette vagy és tanítod őt. Aki szeret, átölel bármikor, tiszta szívvel, minden ok nèlkül, mert SZERET!”

Stella megmutatta meg a legjobb ellenszert a meleg ellen

Itt a nyár, tombol a 30 fok, bár tartós kánikula még nem volt, de reméljük azért lesz még benne részünk. Ilyenkor mindenki másképpen védekezik a hőség ellen. A klíma az egy dolog, mert az csak az autóban, vagy egy ingatlanban megoldás, de mi van akkor ha kimerészkedünk a természetbe. Stella megmutatja a legjobb, és egyben a legkönnyebb módszert. Receptje egyszerű, csupán meg kell szabadulni a felesleges textiltől.

Ma este Lili fogja elhozni nekünk a szép álmokat

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt. Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a hölgy nagyon is érti a dolgát, és a képekből ítélve alaposan elkenné a szánkat.

Horváth Éva ahogy kiszállt a medencéből egy pillanatra lefagytunk a látványtól

Bár ez a nyár más mint a megszokott, de ennek ellenére minden megy a maga útján. Aki teheti az ideje nagy részét a strandon tölti, vagy legalábbis vízparton.

Horváth Éva is az ideje egy részét a napon, a medencében tölti. Az egykori szépségkirálynő nagyon élvezi a nyári napokat és a rajongók nagy örömére ismét megmutatta magát fürdőruhában: ezúttal a medence oldalán kapaszkodva látható egy tűzpiros szettben. A hozzászólók teljesen odavannak érte, szerintük a tökéletes alakja mellett a megörökített póz sem utolsó.

Gyönyörködjünk Clarisse-ben, aki szinte egyé válik a természettel

Kirándulni jó, először is friss levegőn vagyunk másrészt felfedezhetünk csodálatos helyeket, ahol ember fia nem nagyon jár. Persze az ilyen lakatlan helyeken egyből az jut az eszünkbe, hogy milyen jó kis helyszín ez egy rögtönzött “tornaórához”, ezért mindenképpen érdemes a párunkkal útnak indulni. Ezt a csajt garantáltan magunkkal vinnénk.