A mai nap Charly Jordan-t hoztuk el nektek. A 20 éves amerikai lány Dj-ként és modellként keresi a kenyerét. Eddig 2,3 millió követőt sikerült neki összegyűjtenie insta oldalán. Nem meglepő hisz olyan kisugárzása van, amitől sikerült magunkra borítanunk a kávét. Gyerekkorát végigkísérte a sport. 12 éven keresztül focizott ebből 4 évig versenyszerűen. Továbbá egy gyerekeknek rendezett triatlon versenyen is sikerült megszereznie az első helyet, valamint amikor még Costa Ricában élt akkor egy szörfversenyen is első lett. Ezúttal most mi is felállítottuk Őt a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.
Kait nem hajlandó megtűrni magán mást csak egy kis cérnát
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.
Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Kait kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Ennek köszönhetően már majdnem 1 millió követője van, ami nem rossz, de ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.
Erős váltás, felnőttfilmesnek állt az egykori autóversenyző
Renee Gracie neve az autósport rajongóinak ismerős lehet, ugyanis ő volt az ausztrál Supercars túraautó-bajnokság első hivatalos női versenyzője, azonban nem keresett eleget, ezért szakmát váltott.
A 25 éves Renee versenyzőként nem keresett eleget, ezért egy idő után elege is lett a futamokból, így átnyergelt egy teljesen másik iparágba: felnőttfilmesnek állt – írj a The Sun. Itt a karrierje pedig akkor indult be, amikor a rajongóitól először hallott az OnlyFans nevű, exkluzív tartalmakat nyújtó fizetős oldalról, ahol a koronavírus-járvány kezdete óta egyre több hozzá hasonló csaj találta meg a számítását.
Opitz Barbi hosszú combjain felszaladt a szemünk
Opitz Barbi csodás énektudásán túl nem csupán hatalmas hajkoronájáról, de nőies alakjáról is ismert. Az énekesnőről ugyan nem láthatunk túlfűtött képeket, de előszeretettel választ olyan ruhát, ami kiemeli alakját. A minap is épp élvezte a nyárias időt, apró topban és aprócska nadrágban üldögélt egy szökőkút szélén, megvillantva hosszú combjait.
Kapott rendesen a tüntető, aki megrongálta a volt NBA bajnok kocsiját
J.R. Smith a Cleveland Cavaliers játékosaként lett az NBA bajnoka 2016-ban, ám ezúttal nem a kosártudása miatt került az újságok címlapjára, hanem az ökle miatt. A férfi egy utcákon zavargót hagyott helyben, aki a tüntetésektől felhergelve megrongálta Smith autóját.
Az USA-ban zavargásokba torkolló tüntetéssorozat kezdődött, ahol már nem a békés ellenállás a cél, sokkal inkább a tiltott vagyonszerzés, rongálás és rablás. A George Floyd halála miatt zavargók boltokat törnek fel, üzleteket fosztanak ki és autókat rongálnak meg. Az egyik ilyen utcán parkolt J.R. Smith autója is, aki pont látta, ahogy egy legény megrongálja az autóját, és annyira elpattant az agya, hogy a vandál után eredt.
El is kapta, és nem köszönte meg amit kapott, a fickónak nagy szerencséje, hogy el tudott menekülni. Smith később nyilatkozott is a történtekről, amiben elmondta, hogy nem a rasszizmus vezérelte a tettét, csak szimplán elszakadt nála a cérna, amikor azt látta, hogy egy idegen rongálja meg azt, amiért ő megdolgozott és pénzt adott.
Havi 2 millát keres a lábfejével, megértjük, lábimádóknak ez igazi csemege lesz
A 28 éves, portlandi orvostanhallgató, „művésznevén” Sweet Arches a tanulmányait szponzorálja mellékállásával. Amivel egy hónapban akár kétmillió forintnyi dollárt is megkeres, és ami miatt akár napi száz üzenetet is küldenek neki. Hogy mivel? A lábáról készít képeket a rajongóinak.
Arches azt mondja, ez a munka egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Egyrészt, mert az emberek „különböző részét szeretik a lábfejnek, van, aki a lábujjakat, van, aki a talpat, mások különböző pozícióban”.
Laura és barátnője jól tudja mi kell nekünk a mai nap
Na mi a jobb egy jó csajnál? Hát persze, hogy kettő. Ezt a fáradt munkanapot ezúttal nem egy, hanem rögtön két hölggyel dobjuk fel. Ezt az egyet fizet kettőt kap akciót szeretjük a legjobban. Laura egy üveglap mögé bújt, de rájött hamar, hogy ennek a bújócskának semmi értelme. Kár lenne elrejteni a természet ajándékát. Azt gondoltuk ezt a látványt már nem lehet fokozni, de akkor megérkezett a barátnője. Brenda rátett még egy lapáttal. Barna bőre visszahozza nekünk a forró nyári hangulatot és a szikrázó napsütést. Soha rosszabb feltöltődést.
Most kiderült, hogy a nők miért mindig este akarják csinálni
A nagy átlagot tekintve kijelenthető, hogy a nőknek többnyire az esti órákban van kedvük huncutkodni, míg a férfiak inkább a reggeli órákban vágynak egy kis lepedő gyűrögetésre. A többség simán csak elfogadja ezt a tényt és egyáltalán nem gondolkodik el azon, hogy mi lehet ennek az oka. Pedig tudományos magyarázata is van….
Egy 2014-es lengyel kutatás 565 férfi és nő bevonásával végzett egy kísérletet amiben 2 részre osztotta az alanyokat. Az, hogy éjjeli bagoly, vagy hajnalban kukorékoló kakas vagy-e arra most te is rá fogsz jönni.
Nem tudjuk Viktoria mire készül, de alaposan megmozgatta a fantáziánkat
A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.
Jó példa erre Viktória, aki szintén vállalta az otthoni önkéntes karantént. A képeket elnézve vele szívesen átvészelnénk mi is akár hónapokat is. Nem unatkoznánk egy percre se. Lenne ötletünk, hogy töltsük el a sok szabadidőt. Számos olyan furmányos praktika van a nők kezébe amit be tudnak vetni ellenünk és tudják, hogy úgy se tudunk majd nemet mondani. Ilyen lehet egy ízlésesen megválasztott ruhadarab, amitől azonnal bizseregni kezd a testünk. Viktória most pont ezt használja ki.
Kim Kardashian rendett rakott, csak közbe elfelejtett magára kapni valamit
Pont a múlt hétvégén emlegettük Kim Kardashian-Westet, hogy milyen sokat keresett a fehérneműbiznisszel, és a celebrealityk királynője erre a múlt éjjel újfent egy olyan posztot tett ki, amivel Skims nevű márkáját promótálja. A poszt azért figyelemre méltó, mert a híresség az utóbbi időben nem igazán láthattuk így, holott annak idején hasonló képei miatt sikerült hírnévre szert tennie, és ezzel tartotta fenn a közönség érdeklődését. Szóval manapság már szinte nosztalgikusan hatnak az olyan ritka pillanatok, mint az alábbi.