Előkerült a fiókból a térdzokni, de ezt egy cseppet sem bánjuk

Az időjárás most nem valami kegyes hozzánk, alaposan beintett nekünk így szeptember végére. Reméljük azért a mínuszok nem állandósulnak és lesz még részünk napsütésben de addig is nem árt melegen öltözni. Tudja ezt a mai nap lánya is, aki egy meleg térdzoknival készült ami amellett hogy praktikus viselet még iszonyat csábító is. A fehérneműt le lehet venni de ezt mindenképpen szeretnénk hogy maradjon.

Árnyékban 48 fok, Indiát soha nem látott hőhullám sújtja

Hétfőn a radzsasztáni Churúban 50,8 Celsius-fokot mértek (árnyékban), míg az ország fővárosában, Delhiben 48-at. A kánikula már négy vonaton utazóval végzett, az országban tartózkodó turisták pedig tömegesen próbálnak a hegységekbe jutni, ahol valamivel hűvösebb van. Pár száz kilométerre délre, Mumbai környékén már a kutak és víztározók is kiszáradtak, ezért a hatóságok százával evakuálják a környező falvakat – csak a beteg, illetve öreg lakosok maradtak. A helyi kórházak is megteltek dehidratált és fertőzött víztől megbetegedett emberekkel. A vízhiány és a forróságot a termőföldek és az állatállomány is megsínyli, az utóbbi évek aszályai miatt rengeteg gazda ment tönkre.

Elkészült az Aladdin felnőtt filmes változata, már a címe is sokatmondó

Az izgalmas történet a megnyerő utcai suhancról, Aladdinról és a bátor és szabad akaratú Jázmin hercegnőről, akik közös jövőjének kulcsa egy Dzsinn lehet, már mindenki számára ismert volt. A Disney 1992-es animációs klasszikusa alapján készült filmben Guy Ritchie rendező a rá jellemző szélsebes, sajátos látványú akcióval tölti meg Agrabah kitalált városát. Will Smith szerepeltetése pedig úgy néz ki kasszasikerré tette az új Aladdin filmet mert a közönség egyszerűen imádja.

Azt már kevesen tudják, hogy a film mellé menetrendszerűen megérkezett a felnőtt filmes változat is, aminek nagyon kreatív módon az Alladick címet adták.

Zimány Linda már nagyon érzi a nyarat, meg is mutatta napbarnított püspökfalatját

Még csak most kezdődött a nyár, de vannak akik már a nyaralásukat töltik. Zimány Linda Cipruson pihen éppen a barátnőjével. A modellből lett ügyvédjelölt szívesen osztja meg a követőivel, miket eszik, és milyen nevezetességeket látogat meg, és persze azt is, mikor mit visel. A strandon természetesen egy kicsit sem visszafogott fürdőruhában pózol. Követői odáig vannak érte.

Itt a nyár, le kell porolnunk a kerti bútorokat

Nyáron egy fáradt nap munkanap végén még az is felüdülés ha az ember kiül a teraszra és tölt magának egy italt. Megvárja még lemegy a nap és csak néz ki a fejéből. A mai nap Mya fogja megmutatni, hogy mitől lesz még lazítóbb az esti pihi. Mert ki mondta, hogy a kerti bútort csak evésre és italozásra lehet használni?

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estétek 84.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

A TV2 sztárja ismét bikiniben mutatta meg magát

Már az elején meglepetés érheti azt, aki felkeresi Pintér Mariann közösségi oldalát, az Éden Hotel egykori játékosa tényleg elképesztő formában van. Ezzel valószínűleg ő is tisztában van, és szívesen mutogatja is a nagy világ előtt, ahogyan most is tette a legutóbb feltöltött Instagram fotóján.