Angie képeit elnézegetve olyan érzésünk támadt, mintha a szomszéd lány szobájába néztünk volna be

A most 24 éves Angie Varona tizennégy éves volt, amikor a barátjának küldött fotói elkezdtek terjedni a neten. Akkor a lány idegileg teljesen kikészült, ami érthető is, senki sem szeretné ha a képein csámcsognának. Szerencsére azonban ez már a múlt, és azóta túltette magát a történteken. Angie modellkarrierbe kezdett és most már előszeretettel készít magáról olyan képeket amitől sikerült elharapnunk a nyelvünket.

Letelt a műszak, a csajok ledobták a munkaruhát

Vannak olyan munkák, amikhez kötelező az munkaruha viselete. Ezt a csajok nem szokták szeretni, mert ők mind tudjuk, hogy reggelente mennyi időt képesek eltölteni a tükör előtt. Fontos a kényelem és a praktikum, bár az alkotók néha nagyon csúnyán mellélőnek és olyan darabokat készítenek el és adnak rá a tehetetlen áldozatokra, amiket akkor sem vennénk fel, ha fizetnének érte. Hiszen ki szeretne agyig húzott búvárruha szerű anyagban parádézni akkora tevepatával, ami már az állatvédők szemét is szúrja. Ezért, hogy most ebből ne legyen gond, a csajok levetik a munkaruhát nekünk.

A Trónok harca óriása pizzatésztaként pörgeti az ujján a törékeny feleségét

Hafþór Júlíus Björnsson nevét azok ismerhetik igazán, akik lelkesen követik az erősportok világát, és akik nagy rajongói a Trónok harca sorozatnak. Az izlandi színész és erősember igazi óriásnak számít a maga 205 centis magasságával és az ahhoz társuló 180 kilós testsúlyával. Egy valóságos szörny, aki kitartással, edzéssel és tetemes mennyiségű kajával egy átlagos suhanc fizikummal vágott neki évekkel ezelőtt az erőemelés világának.

Senkit ne tévesszen meg a kislányos külső, Fiona egy igazi nő

Ma a tündér Fiona Barron-t hoztuk el nektek. Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a képek alapján Fiona nagyon is tudja a dolgát. A kislányos külső egy igazi nőt rejteget. A 19 éves lány mexikói felmenőkkel rendelkezik, pont ez teszi őt olyan különlegessé. Nem tudjuk megunni a képeit, amiből van jó pár az insta oldalán ahol már közel egymillióan követik. Egy szépséghibája van csupán neki, hogy korábban Justin Beaber barátnője volt.

Ami ma este vár minket a konyhában, az sokkal jobb lesz bármilyen vacsorától

Vége a napnak, most már a pihenésé a főszerep. Bonts egy jó sört és dőlj hátra. Ilyenkor egy jó meleg vacsora már csak hab a tortán, de mi most ezt másképp képzeltük el. Amikor hazaérsz, akkor a konyhában egy ilyen látványra vágysz, ebben az esetben az is megbocsájtható ha a drága nem főzött semmit, mert ez esetben is garantáltan jól fogunk lakni. Na ki éhes?

Szegény lány képeit mindig törli az instagramm, de mi megmentettünk nektek párat

Sokak számára a tetoválás riasztó lehet, pedig egy extrémebb kinézet nem feltétlen jár együtt egy taszító jellemmel. Ahány ház, annyi szokás, a változatosság ami gyönyörködtet, nem csak egy párkapcsolatban, hanem az életben is. Bemutatjuk nektek Anja Sugar-t akin bizony van tinta rendesen. Akár vadnak is tűnhet ez a külső, ami jó néhány kép és tekintet alá is támaszt, de bizony akadnak olyan fotók, ahol megvillantja cuki, ártatlan énjét. Valahogy csak megbirkóznánk vele. Szegény csajnak előszeretettel törli az insta a képeit, de mi azért elhoztuk nektek a javát.

Emily bebizonyította, hogy egy cérnadarab is lehet bikini

Minden összemegy, először a telefonok, a TV-k és a különböző elektronikai kütyük, most meg a bikinik. Hát erős a váltás a 80-as évek divatja és a mostani között az biztos. Persze nem reklamálni akarunk és egy kicsit se szeretnénk magunk ellen beszélni, de ez már a szemtelenség határát súrolja. Nem fogunk merni kimenni a strandra ha ez így folytatódik.

Emily Ratajkowski jó szokásához híven napozott egy kicsit, hisz úgy jó a csirkecomb is ha szép barnára pirul. Mindezt megosztotta velünk az instán, mi meg a szívünkhöz kaptunk. Neki elnézzük, Ő megteheti, hisz tökéletes.

Ezzel a csajjal bármikot elmennénk egy lakatlan szigetre

okan álmodoznak róla, hogy milyen romantikus volna az élet egy lakatlan trópusi szigeten, de alig van ember, aki ezt valóban kipróbálja. Távol a civilizációtól, áram és elektronikai kütyük nélkül. Valljuk be maximum egy hétig bírnánk sajnos. Annyira hozzá szoktunk már a mostani életünkhöz. Elég csak belegondolni, hogy hány napot tudnál elleni a telefonunk nélkül? Bár lehet a napok inkább órák.

Azonban ha lehetőségünk lenne, akkor Eva Quialával mindenképpen elmennénk egy hétre valamelyik lakatlan szigetre. Lenne ötletünk, hogy ütnénk el az unalmas órákat.

Lelkésznek állt és isten szeretetét hirdeti az egykori felnőttfilmes

Erős váltás, 180 fokos fordulatot vett az egykori ünnepelt felnőttfilmes Crystal DiGregorio-Bassette amikor új szakma után nézett. Elmondása szerint régi munkájában egy tárgynak érezte magát de most már másokon segít. Szerinte ő a legjobb példája annak, hogy soha nem szabad senkit megítélni csupán a látottak alapján, és előéletük alapján.

Az egész egy húsvét vasárnap kezdődött, amikor egyszer csak azon kapta magát, hogy az oltár előtt sír. Egy erőszakos férfival élt akkor, szerinte Isten felszabadította, ami egy csoda.

Irina télen sem viszi túlzásba az öltözködést

Tél van, de Irina Dreyt ilyenkor sem fázik. A 22 éves orosz lány úgy pózol a hóban mintha kötelező lenne. Bár azt mindig tudtuk, hogy az oroszok nem fáznak és a legnagyobb mínuszban is elvannak egy szál pólóban, de ez még a fiatal lánytól is hihetetlen. Olyan forró, hogy kész csoda, hogy a körülötte elolvadó hótól nem volt lavina.

Tél ide vagy oda, azért inkább nyári képeket gyűjtöttünk össze nektek. Szerintünk ez az évszak áll neki a legjobban és nagy mázlista mert felesleges ruhára költenie, az ő szépségéhet semmit nem ad hozzá. Anélkül a legszebb.