Va­nessa sporttal kezdi az újévet

Köztudott, hogy a férfiak nagy része elég lusta és nem szívesen mozdul meg ha sportról van szó, egyesek egyenesen utálják. Most se arról van szó, hogy sportolási tanácsokkal szeretnénk ellátni titeket. Viszont van egy mozgás fajta, ami abszolút nincs ellenünkre. Kettőt találhattok, hogy mi az, de egyre is menni fog.

Vanessa ideje nagy részét edzéssel tölti, és ha valaki találkozni akar vele akkor általában egy konditeremben teheti azt meg. Szó se róla, a sok munka meghozta gyümölcsét mert bizony ahogy mondani szokták ott van a szeren. Amúgy is jó árban van most kilója szóval elpucolgatnánk mi rajta szívesen. Összekötnénk a kellemest a hasznossal.

Vanessa szereti a tetoválásokat, és előszeretettel gyűjti őket

Ha eddig nem tetszettek volna a tetovált lányok, most kénytelenek lennénk megváltoztatni az álláspontunkat. De persze eddig se volt velük semmi gond.

A korom feketébe vedlett csajoktól valamiért ódzkodunk, senki nem akar egy trónok harcából ismert varjúval pózolni, ám a tetovált csajok sem kelendőek sok helyen. A bőrükön viselt ábrák inkább egy bűnözőt láttatnak, mint egy főzni-mosni tudó családanyát, aki a család szeme fényének boldog párja lehetne egy életre.

Pedig egyrészt a tetoválás nem jár együtt intelligencia pusztulásával, sem fokozott agresszióval, egyszerűen csak vagy vonzóak tudnak lenni valakik számára, vagy nem. Jó példa erre Vanessa Ouerhani, az olasz amazon, aki igen feltűnő jelenség, nem kizárólag a bőre nagy hányadát borító tetoválás miatt, az adottságai és kisugárzása is nagyon rendben van.  Elmondása szerint nagyon rosszul érezte magát tetoválások nélkül, így sokkal magabiztosabb. Vanessa egyébként DJ-ként dolgozik és azonban belül is inkább a techno vonalat képviseli.

Megláttuk Vanessa-t és már az esküvőt tervezzük

Amikor először megláttuk Vanessát, azonnal tudtuk, hogy valami különleges történt. Az a fajta lány, akinek már az első pillantásával elvarázsol. Gyönyörűsége természetes, nem igényel semmiféle mesterséges kiegészítést, hiszen bája belülről sugárzik. Van benne valami megfoghatatlan elegancia és kedvesség, ami azonnal magával ragadja az embereket. Nem csoda, hogy amint találkozol vele, azon kapod magad, hogy már az esküvőt tervezgeted.

Vanessa nem csupán a szépségével, hanem a személyiségével is levesz a lábadról. Természetes és őszinte kisugárzása azonnal mosolyt csal az arcodra, és nehéz nem észrevenni azt a különleges harmóniát, amit maga körül teremt. Nincs benne semmi mesterkélt, minden gesztusa hiteles és spontán.

Ez a báj és könnyedség teszi őt igazán különlegessé, olyan nővé, akiről nem lehet nem álmodozni. Bár sokan megfordulnak utána, mégis ő az, aki mindig szerény marad, és minden helyzetben megőrzi önmagát. Vanessa olyan lány, aki mellett nemcsak az esküvőt, hanem egy közös jövőt is elképzel az ember.

Irány szavazni, de előtte érdemes Vanessa-ra vetni egy pillantást

Ha eddig nem tetszettek volna a tetovált lányok, most kénytelenek lennénk megváltoztatni az álláspontunkat. De persze eddig se volt velük semmi gond.

A korom feketébe vedlett csajoktól valamiért ódzkodunk, senki nem akar egy trónok harcából ismert varjúval pózolni, ám a tetovált csajok sem kelendőek sok helyen. A bőrükön viselt ábrák inkább egy bűnözőt láttatnak, mint egy főzni-mosni tudó családanyát, aki a család szeme fényének boldog párja lehetne egy életre.

Pedig egyrészt a tetoválás nem jár együtt intelligencia pusztulásával, sem fokozott agresszióval, egyszerűen csak vagy vonzóak tudnak lenni valakik számára, vagy nem. Jó példa erre Vanessa Ouerhani, az olasz amazon, aki igen feltűnő jelenség, nem kizárólag a bőre nagy hányadát borító tetoválás miatt, az adottságai és kisugárzása is nagyon rendben van.  Elmondása szerint nagyon rosszul érezte magát tetoválások nélkül, így sokkal magabiztosabb. Vanessa egyébként DJ-ként dolgozik és azonban belül is inkább a techno vonalat képviseli.

Vanessa-nak hála a szemizmunk is karban van tartva

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Vanessa szenvedélyei közé tartozik – az utazás, a gasztronómia és a kalandok mellett – a rendszeres testmozgás. A fitneszőrült Erika le se tagadhatná mivel foglalkozik, hisz alakján meg is látszik a gyakori sportolás, az Instagramon büszkén meg is mutatja a kitartó munka eredményét.

Va­nessa kiváló séf és úgy főz, hogy még a kóstolás előtt jól fogsz lakni

Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Va­nessa-val. Ő is ebbe a csoportba tartozik.

Va­nessa szakácsként és világutazóként is hivatkozik magára közösségi oldalain. Főzőtudását még nem mutatta meg a nagyérdeműnek, az viszont már bizonyos, hogy tényleg rengeteg helyen megfordul. Legutóbbi bejegyzésének helyét nem árulta el, de a fotók így is önmagukért beszélnek.

A legjobban az olasz konyháért rajong.  Pizza, lasagne, penne, gnocchi, spagetti, ahogy soroljuk máris megéheztünk és legalább 2kg-ot felszedtünk már csak a menü hallatán. Bármennyire hihetetlen az olasz származású amerikai lány imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki piszkosul jó géneket örökölt. Az ízlése is rendben van, az olasz konyha azért rendben van.

Vanessa Dj-ként dolgozik, de ember legyen a talpán aki a zenéjére tud figyelni

Ha eddig nem tetszettek volna a tetovált lányok, most kénytelenek lennénk megváltoztatni az álláspontunkat. De persze eddig se volt velük semmi gond.

A korom feketébe vedlett csajoktól valamiért ódzkodunk, senki nem akar egy trónok harcából ismert varjúval pózolni, ám a tetovált csajok sem kelendőek sok helyen. A bőrükön viselt ábrák inkább egy bűnözőt láttatnak, mint egy főzni-mosni tudó családanyát, aki a család szeme fényének boldog párja lehetne egy életre.

Pedig egyrészt a tetoválás nem jár együtt intelligencia pusztulásával, sem fokozott agresszióval, egyszerűen csak vagy vonzóak tudnak lenni valakik számára, vagy nem. Jó példa erre Vanessa Ouerhani, az olasz amazon, aki igen feltűnő jelenség, nem kizárólag a bőre nagy hányadát borító tetoválás miatt, az adottságai és kisugárzása is nagyon rendben van.  Elmondása szerint nagyon rosszul érezte magát tetoválások nélkül, így sokkal magabiztosabb. Vanessa egyébként DJ-ként dolgozik és azonban belül is inkább a techno vonalat képviseli.

Christin képeit elnézve nem biztos, hogy elhagyná egy nem a szánkat

Étrendben is fontos, hogy a megfelelő zsírbevitel mellett sokkal soványabb táplálékot is együnk. Ugyanez jellemző a párkapcsolatokra is. Az ember mindig megkíván mást, hol a zsírosabb, hol a soványabb combok kapják el a figyelmét. A nagyon kiizmosodott hasakra már nem hajtanánk a fejünket, de ha érződnek a feszes vonalak, arra azért nem mondanánk nemet. Persze ezt mindenki saját szájíze szerint dönti el, és nem is feltétlenül kell váltogatni. Kinek a pap, kinek a papné, azonban most egyelőre a papné, vagyis egy sportosabb csaj lesz terítéken.

Vanessa Mejia a bevállalós fotóiról ismert leginkább, a fitneszmodell pedig megint kitett magáért. A szépséges modell még egy egyszerű kérdést is feltett a rajongóinak: szeretnétek a jövőben hasonló képeket látni? Nem meglepő módon az igenek elsöprő többségben voltak… A képeket elnézve látszik, hogy mindene a sport és az egészséges táplálkozás.

Vanessa-val ellenőriztük a franciaágy minőségét

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat, vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott ágytorna miatt. Ezt elkerülendő a csajok mellett nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most egy vadmacskával fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is, de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Vanessa egy törékeny virágszál, aki vacsora helyett mást fog feltálalni nekünk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Vége a napnak, most már a pihenésé a főszerep. Bonts egy jó sört és dőlj hátra. Ilyenkor egy jó meleg vacsora már csak hab a tortán, de mi most ezt másképp képzeltük el. Amikor hazaérsz, akkor a házba belépve egy ilyen látványra vágysz, ebben az esetben az is megbocsájtható ha a drága nem főzött semmit, mert ez esetben is garantáltan jól fogunk lakni. Na ki éhes?